Már számos rövidebb írásod jelent meg folyóiratokban, de ez az első regényed. Hogyan született meg a Szonja?
2020 nyarán írni kezdtem egy novellát Budapestről, ami végül kinőtte egy elbeszélés kereteit. Ahogy duzzadt a szöveg, lett egy elbeszélő, neki pedig barátai – meg egy problémája. Elkezdett önálló életet élni. A szerkesztőmnek, M. Nagy Miklósnak (a Helikon Kiadó igazgatója – a szerk.) mutattam meg elsőként, aki azt mondta, hogy az elkészült írás remek váz, építsük fel, és nézzen ki úgy, ahogyan egy regénynek ki kell. Amikor elkészültünk, a másik szerkesztőmmel, Turi Mártonnal ráztuk teljesen gatyába.
Nagyon személyes történetről van szó, ezért felmerül a kérdés: mennyiben vagy te egyenlő Szonjával?
Könnyű egy regényt úgy olvasni, hogy az írót és az életét próbáljuk benne felfedezni, de ez a hozzáállás félrevezető lehet. Nyilvánvaló, hogy apróságokban hasonlít rám a főszereplő, Szonja, hiszen az ember arról ír, amit ismer, olyasmikkel igyekszik berendezni a szövegeit, amelyekben jártas. Az Alföldről írtam, mert Debrecenben születtem. Nemrég költöztem Budapestre, így tudom, milyen érzés, amikor egy vidéki fiatal a fővárosban találja magát. De a regény fikció.
Szonja legfőbb problémája az apjával való kapcsolata, pontosabban annak hiánya. Ezek szerint ez is teljesen fiktív vonal, vagy van némi valóságalapja?
A szüleim elváltak, de ismerem az apámat, jóban vagyok vele. Baromi nagy kalandor, folyamatosan járja a világot. Ha hétfőn felhívom, éppen Kanadában dolgozik kovácsként, kedden azt mondja: ,,Szia, szívem, Londonban vagyok, buszt vezetek.” Majd szerdán közli, hogy Budapesten masszőrködik. Már megszoktam, nem is tudnám a kapcsolatunkat másképp elképzelni. Nekem ebből a helyzetből nem lett semmiféle problémám, nem úgy, mint Szonjának.
Nagy hangsúlyt kap a könyvben a fiatal lányok testükhöz és a szexualitáshoz való viszonya is, ami azért érdekes, mert ritkán esik szó ilyesmiről egy olyan nő szemszögéből, akinek frusztrációi vannak ezen a téren. Szonjánál ez visszatérő probléma, és biztos benne, hogy benne van a hiba.
Még ma is azt gondoljuk, hogy a nők orgazmusa magától értetődő. Ha csak megérinti a férfi a nőt, annak máris orgazmusa lesz. Ez nem így megy, mégis nagyon sok fiatal lánynak okoz problémát az önképében, ha a nőiességét ilyen formában nem tudja megélni. Rögtön magukban keresik a hibát, ha nem úgy működik a testük, ahogyan „kell”. Pedig nincs ilyen, hogy ,,kell”. Megannyi tényező akadályozza a nőket abban, hogy át tudják adni magukat a másik félnek. És ez teljesen normális. Az viszont nem, ha egy nőt jobban megnyugtat, ha a partnere átéli a gyönyört, mint az, hogy neki is sikerül-e. A gyönyör nem az egyik vagy a másik nem kiváltsága. Tehát nem az az első kérdés, hogy a testem alkalmas-e arra, hogy a másiknak örömet okozzon, hanem hogy az én testem hogyan képes átélni a maga örömét. Minden más csak ez után jöhet.
A könyvben rengeteg a kulturális utalás. Kis kikacsintás Kosztolányi teaszeretetére, Mick Jagger és Lady Gaga Gimme Shelter-feldolgozására, Petrarca és Boccaccio szerelemfelfogására. Rád kik hatottak írás közben? Mitől lesz neked egy író inspiráló?
A Szonja egy tragikus történetet dolgoz fel, mégis szórakoztatni akarja az olvasót. Olyan írók segítettek a munkában, akik úgy beszélnek a tragédiákról, hogy az nem nettó gyötrődés. Kosztolányinál, Italo Calvinónál, Karácsony Benőnél a kulcs a humor. Ők bizonyítják, hogy a humor nem oltja ki a komolyságot.
Azt mondod, Szonja sok mindenben más, mint te. Ezzel együtt alapvetően szeretted őt?
Egy nagyon szerethető lányról van szó, de néha pont úgy reagáltam a döntéseire, mint a könyv borítóján látható kisangyal: fogtam a fejemet. Rengeteg mindent túlgondol.
Ez sem jellemző rád?
Amikor elkezdtem a szabad bölcsész alapszakot, folyton rágtam magam a jövőm miatt. Aztán rájöttem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Egy fiatal ma leérettségizik, és már záporoznak is felé a kérdések: hány nyelvvizsgával és hova felvételizik, vidéken marad-e vagy a fővárosba megy, miből fizeti majd az albérletet, és így tovább. Rengeteg az olyan fiatal, aki naponta elgondolkodnak azon, mennyivel könnyebb lenne az élete, ha már az anyaméhben megtanult volna programozni. És a magánéletre vonatkozó kérdések terrorjáról még nem is beszéltem. Ezeket ép ésszel átvészelni nagyon nehéz. Szóval ordas nagy hazugság, hogy a húszas éveink a legszebb évek. Persze, az ember feneke feszes… de akkor mi van? Sok fiatal lecserélné a formás hátsót néhány nyugodt percre.
A közelmúlt és a jelen eseményei miatt különösen nehéz kitalálni, hogyan maradhatunk ép eszünknél. A főhősödet több ilyen válsághelyzeten a humor és az önirónia segítette át.
Szonja próbál önironikusan hozzáállni az életéhez – és saját magához is. A regényben sokszor reflektál arra, mennyire szeret élni, mennyire szereti a zenét, a filmeket, vagy egyszerűen Budapesten császkálni. Az élni akarás hajtja, hiába nehezíti a helyzetét a nem létező viszonya az apjával. Ő nem akarja, hogy kizárólag a problémája alapján azonosítsák. És ezt mindenkinek, akinek valamilyen lelki vagy fizikai traumája van, fontos lenne megértenie: nem szabad, hogy egy probléma határozzon meg minket.
Szöveg: Németh Míra gyakornok Fotó: Tilla Tamás – Helikon Kiadó
Az interjú a Marie Claire 2022/6-os lapszámában jelent meg.
