Zólyomi Zsolt és Foki Tamás
Zólyomi Zsolt parfümőr
Gyors észjárását és lankadatlan érdeklődését öt diplomára váltotta be, egyedüli magyarként végzett a francia ISIPCA illatakadémia mesterkurzusán, majd parfümériát nyitott a budapesti Ritz-Carlton Hotelben.
„A legjobb emlékeim közé tartoznak a Deák Téri Általános Iskolában töltött évek. Miután a családdal hazajöttünk Észak-Afrikából, ebbe az iskolába jártam – 1981 és 1985 között –, ahol Gauland Mátyás volt az igazgató. Mindig nyitva állt az ajtaja előttünk, nagyon szerettük. Persze sokszor voltunk rosszak, előfordult, hogy az iskolai vécékeféket átdobáltuk a szemben lévő ház ablakaiba. A sors fintora, hogy diákként abban az épületben álltunk a rendőrségi szőnyeg szélén, ahol ma a parfümériám van. Matyi bácsi egy nagydarab, lapátkezű ember volt, akitől kaptunk olykor jelzésértékű mellport is, mindig igazságosan. Kivéve egy alkalmat, ami után bocsánatot is kért: 13 éves voltam, amikor az iskolaigazgatóm nagy nyilvánosság előtt felvállalta, hogy hibázott, ezt sosem fogom elfelejteni.”
Ennek az iskolának Zsolt szeretett osztályfőnöke és angoltanárnője mellett jellegzetes tanáregyénisége volt Foki Tamás tanár úr, aki a nyolcvanas években gond nélkül nekiindult az ország bármeny vidékének egy teljes osztálynyi gyerekkel. „A töritanárom volt, és megalapozója, kibontója annak a különleges, szárnyaló közösségi szellemnek, amely azóta is hatással van rám. Az általa alapított Deák Diák iskolaújság, a biciklitúrák és az a végtelen türelem, amellyel felénk fordult, mind felejthetetlen.” Tamás minden erőlködés nélkül találta meg a hangot a gyerekekkel, és a tanításban sem a hagyományos módszertant részesítette előnyben, hanem az interaktív terepmunkát. „Örök emlék, hogy több tucatnyian az iskola díszteremében aludtunk a tanár úrral, hogy őrizzük az általunk szervezett kiállítás műtárgyait. Mint a karácsonyfán a díszek, úgy lógtak rajta a gyerekek. És engem, azt a vékony, szemüveges, egzaltált kisgyereket is rá tudta bírni, hogy irodalmat műveljen. A tanárainktól önkéntelenül is megtanultuk, hogy többet ér mindannyiunkért csinálni valamit, mint csupán önmagunkért.”
Foki Tamás tanár
Történelem és népművelés szakon végzett. 1981-ben kezdett tanítani a budapesti Deák Téri Általános Iskolában. Ezt követően a Fővárosi Pedagógiai Intézetben dolgozott, mellette a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanított, ahol 18 évig igazgatóhelyettes volt. 41 év után hamarosan innen vonul nyugdíjba.
„Nagyon kíváncsi természet vagyok. Érdeklődéssel fordulok a gyerekek felé. Milyen a családi hátterük, mi foglalkoztatja őket, mivel játszanak, miket olvasnak?” A kaland és a kihívások a lételemei, elmondása szerint a volt diákok leginkább a közös kalandokra emlékeznek vissza az osztálytalálkozókon, és nem a tanórákra. Kollégájával erdei iskolát szerveztek, a Deák Diák újságban pedig szabadon alkothattak a diákok. A kis újságírókból egy baráti diákkör nőtt ki, akikkel Foki tanár úr a nyolcvanas években összehozott egy igen emlékezetes, magángyűjtők gyűjteményéből álló kiállítást is. „Biztosításra nem volt pénzünk, ezért két hétig, hogy ne lopják el a kiállított tárgyakat, bent aludtam a díszteremben a gyerekekkel – köztük volt Zsolt is. Soha nem felejtem el, hogy a gyerekek a matracokon maguk mellett kivont kardokkal aludtak, mert teljesen átélték a ’48-as forradalom hevületét. Olyan jól sehol nem lehetett törit tanítani, mint azon a kiállításon.”
A ma oly népszerű városi sétákat is magas fokon művelte, elvitte a gyerekeket a budai várba vagy a pesti városfalakhoz, és a történelem egy pillanat alatt kézzelfoghatóvá vált. „Idén volt a 39. biciklitúra, bízom benne, hogy jövőre meglesz a negyvenedik is! Defektek, váratlan helyzetek, volt, hogy zokogó szülők vártak minket itthon, de a gyerekek hősöknek érezhették magukat” – emlékszik vissza nevetve. Mindig az élére állt azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek a diákok felől érkeztek, így végigasszisztálta a Fazekas Pinceklub megszületését is, de ha csak főzésről van szó, abba is bármikor beszáll, és élvezettel tanul maga is a diákoktól. „Főzünk, beszélgetünk, és az ember rájön, hogy akkor is tanít, amikor nem tanórán van.”
TAMÁS PÉLDAKÉPEI:
„A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumból Kárpáti tanár úr, aki nagyon kreatívan tanított biológiát, »Mókuskáim, mit hoztam nektek?« – kérdezte, majd egy csomagolópapírból marhaepét húzott elő. A másik a történelemtanárom volt, becenevén Madame (Nagy Mártonné), aki a nevek, évszámok bemagoltatása helyett az összefüggésekre világított rá.”
Czéh Zoltán & Deák Kristóf
Czéh Zoltán tanár, író
1995 óta tanít magyart és történelmet. Az első három évet egy szakközépiskolában dolgozta végig, ahol – elmondása szerint – megtanulta a szakma alapjait. 1998-tól az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban tanít, ott, ahol annak idején leérettségizett. Két éve jelent meg az Erre sárkányok élnek című regénye.
Amikor azt kérdezem, vajon mi a titka az ő „jó tanárságának”, szerényen keresgéli a választ: „Talán egyszerűen csak a dolgok megértésének tisztelete és szeretete. Nem csupán száraz dátumok és nevek, hanem érdekek, különféle nézőpontok és lehetséges alternatívák mentén próbálom feltárni a történelem alakulását. Nyitott és többszólamú gondolkodásra biztatom a gyerekeket, ezért soha nem húzok határt közénk és a tantárgyam köré, beszélgetek velük irodalomról, zenéről, mindenről. Ez részemről ösztönös, a teljes világot magába foglaló kíváncsiság.” Szerinte a sokéves rutin mellett is érdemes ragaszkodni ahhoz a merészséghez, ami kezdőként még természetes lételeme egy fiatal tanárnak. Komoly felelősséggel is jár persze, ha valaki a tananyagon túl is hatással tud lenni másokra. Fontosnak tartja, hogy ha szükség van rá, elérhető legyen volt tanítványai számára is. „Dönteni sosem döntök helyettük, de segíthetek végiggondolni ezt-azt. Sokszor már az is jót tehet, ha csak meghallgatom őket.”
Kristófot mindössze két évig tanította, ez a két év mégis élénken megmaradt az emlékezetében. A kilencvenes évek utolsó éveiben (bő tíz év korkülönbséggel) mindketten az életre fogékony, kíváncsi fiatalemberek voltak. „Kicsit mintha önmagam egyik alternatív kamasz énjét láttam volna meg benne.” Kristóf – bár akkor még mérnöknek készült – erősen kötődött a művészetekhez. Sokat olvasott, játszott egy zenekarban, majd a filmezés felé fordult. „Egyszer odaadtam neki olvasásra egy később megjelent novellafüzérem kéziratát, ő pedig váratlanul azt javasolta, próbáljuk meg átdolgozni ennek egyes szakaszait forgatókönyvekké. Megpróbáltuk. Évekkel később az elkészült részek egyikéből Angliában rendezett is egy rövidfilmet Losing it (Elveszíteni – a szerk.) címmel. „Nagy élmény figyelemmel kísérni Kristóf pályafutását, sajátos stílusának és világlátásának alakulását. Lélegzetelállító áttörés lett a Mindenki című rövidfilm Oscar-díja – és biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó világraszóló siker tőle.”
ZOLTÁN PÉLDAKÉPE:
„Középiskolai magyartanárom, Szabolcsi János nélkül biztosan nem az lennék, aki vagyok, és aligha tanítanék. Felnőttként, partnerként kezelt minket, mi pedig bátran és szabadon beszélgethettünk vele bármiről. Én is valami ilyesmit szeretnék továbbadni a tanítványaimnak: utat nyitni nekik önmaguk és a világ felé. A tanár úr (nyugdíjasként) szerencsére még ma is a kollégám az Apáczaiban, van egy közös olvasóklubunk is.”
Deák Kristóf filmrendező, vágó, forgatókönyvíró, producer
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte az SZFE gyártásszervező, később a Westminsteri Egyetem rendező szakát. Sokáig vágóként dolgozott Angliában. Mindenki című kisfilmjével 2017-ben elnyerte az élő szereplős rövidfilmes Oscar-díjat.
„Két évvel érettségi előtt kaptunk egy fiatal történelemtanárt, szinte pályakezdő volt még. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy elkezdtünk az órán figyelni. Értelme lett a dolgoknak, igazi felfogható magyarázatokat kaptunk, összeállt a kép, és megértettük, ami a világban történik. Valóban érdekes volt innentől a törióra – idézi fel első emlékeit Czéh tanár úrról. – Ő adta a kezembe több fontos kortárs író könyvét, és kiderült, hogy novellákat is ír. Később az első novellafüzére kéziratát is megmutatta, hogy olvassam el” – ez kimondottan nagy hatással volt Kristófra, mert motivációt és bátorságot nyert ahhoz, hogy ő maga is alkotni kezdjen. Az egyik novellából pedig később kisfilmet is forgatott.
Az Oscar-díjas rövidfilmje pont a témába vág – ennek kapcsán elmondta, hogy bár a filmben szereplő kórusvezető rossz úton járt, ez nem egy tanárellenes film. „De sajnos a valóság az, hogy sokaknak kifejezetten traumatikus élményük maradt az iskoláról egy-egy alkalmatlan pedagógus miatt. Mégis, nekik is érdekük, hogy ne a kényszerből pályán maradt, kiégett tanárok legyenek többségben, hanem azok, akik igazán jók és lelkiismeretesen űzik ezt a hivatást. Czéh Zoli tanár úr akkoriban is energikus volt, de az a nem semmi, hogy 20- 25 év elteltével is óriási lelkesedéssel tanít. Sok forog kockán, hiszen, ha még valaki el is megy valami szent őrületből ma tanítani, kérdés, hogyan tudja a lángot ennyi ideig életben tartani, ráadásul ekkora ellenszélben.”
Domonyi Rita & Glaser Kati
Domonyi Rita egyetemi tanár, dramaturg, forgatókönyvíró, író
Négy éve szabadúszó, több mint tíz évig tanított a MOME-n, ahol Glaser Kati az egyik első osztályába járt. Kicsit több mint egy évtized választja el őket, de a világképük nagyon hasonló, egyforma szellemi pezsgésben élnek és a gyerekeik is majdnem egyidősek.
Mindkettejük számára emlékezetes az az alkalom, amire Kati a padból, Rita pedig a katedráról emlékszik vissza. „Az első órán, amelyet Kati osztályának tartottam, volt három lány, akik szépen szólva is idegesítően viselkedtek. Nevetgéltek, pakolásztak és nem vettek tudomást arról, hogy a teremben vagyok. Ma egyébként mindhárman szuper animációs művészek. A személyes konzultációk alkalmával kértem, hogy hozzák magukkal a munkáikat, hogy megismerhessem őket. Megnéztem Kati vázlatfüzetét, és egy csapásra elfelejtettem az első benyomást. Olyan képi világ tárult elém, hogy csak annyit mondtam neki: ha egyszer írok egy mesekönyvet, illusztrálod nekem?”Szereti, hogy Kati mindig és mindenen mer nevetni, és megengedő szeretettel beszél a legtragikusabb dolgokról is. Három nagymamám volt című animációs rövidfilmjében jól érzékelhető, hogy egy sajátságos szemüvegen át nézi a világot. „Őrült energiái vannak, megállíthatatlan és röpít mindenkit” – mondja róla szeretettel.
Animáció szakon a filmek egy közös alkotói folyamat során születnek, a tanár ugyanannyit tanulhat a diákoktól, amennyit ők tőle. „Én inkább mentori helyzetben voltam az egyetemen. Az önkifejezés egy művésznek érzékeny dolog, saját magát viszi a boncasztalra, csak bizalommal lehet felé fordulni. Az emberségen, a nyitottságon rengeteg múlik, azok a tanárok, akik megmaradnak az emlékezetünkben, soha nem az elvárt tiszteletre, hanem egymás támogatására, játékosságra építettek.”
Egy animációsfilm-rendező évekig „szerzetesként” ül a gép előtt, mire kész lesz az alkotása. Rita nem győzi hangsúlyozni, hogy Kati nagyon elhivatott, és egy olyan sajátos asszociációs térkép fut az agyában, amely csak keveseknek adatik meg. „Nőként, animációs rendezőként nem könnyű a helyzete, szeretném, ha jobban láthatóvá válna. Érzem, hogy már közel van az igazi nagy áttörés!”
RITA PÉLDAKÉPE:
„Édesanyám óvónő volt, mindennap boldogan ment dolgozni és minden gyereket szeretett. Az egyetemi környezet hasonlóan tiszta közeg, telve vannak a diákok reménnyel és bizakodással. A másik fontos személy az életemben az alma materemhez kötődik, a debreceni Ady Endre Gimnáziumban Várhalmi Ilona Cila néni volt az én nagy varázslóm, akire felnéztem.”
Glaser Kati animációsfilm-rendező
A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakán végzett, majd a MOME animáció, illetve vizuális és környezetkultúra tanári szakán szerzett diplomát, ahol a konzulense Domonyi Rita volt. 2009 óta a MOME-n tanít. Az utóbbi tíz évben főképp az animációs filmek foglalkoztatják, Városi legendák című animációs sorozata több díjat is nyert.
„Hároméves koromtól úsztam versenyszerűen, és volt egy igen szigorú, elpusztíthatatlan erejű edzőm, Seregi Györgyné. Ő volt az első olyan női pedagóguskarakter az életemben, akihez bár nehéz volt, de lehetett idomulni. Egy »spártai katona« volt, de nagyon szeretett minket és rengeteget foglalkozott velünk. Néha ugyan kaptunk a fenekünkre tőle, de Erzsi néni nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Bodóczky István már a Kisképzőben volt szaktanárom, vele éveken át heti 11 órát töltöttem együtt. Mindig örült nekem, ha meglátott, tőle tudtam meg, hogy lehetetlen nem igazán létezik számomra. Mióta nincs köztünk, sokszor gombóc van a torkomban.”
Ritával a diplomakonzultációjakor találkozott először a MOME-n. A személyes konzultációkon természetes összhang alakult ki közöttük, hamar kiderült, hogy közös az érdeklődés, közös a cél. „Rita olyan, mint egy lelki vezető, türelmesen végighallgat mindenkit. Nekem pedig van egy különleges képességem: akármilyen rossz dolog is történik, számomra mindig süt a nap. Egy pillanat alatt kerültünk be egymás világába… Soha nem felejtem el, az évenkénti barátnőgyűlésükre is elhívott, pedig még alig ismertem őt.” Ma már félszavakból értik egymást, együtt járnak nyaralni és Kati illusztrálja Rita új könyvét. „Két éve volt egy komoly agyműtétem, Rita mellettem állt végig. Nehéz időszak volt, mégis sírva röhögtünk a bejódozott, bekötözött fejemen is. Ő sokkal jobbnak lát engem, mint én magamat, és ez megnyugtató. Támogat és minden őrült ötletemben kísér, ezért rendkívül hálás vagyok neki.”
Törley Kata és Rorke Sára
Törley Kata tanár
Franciatanár, 1999 óta dolgozik közoktatásban, és 15 éven át volt egyfolytában osztályfőnök. Októberben bocsátották el négy másik kollégájával együtt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt. A Tanítanék Mozgalom egyik alapító tagja.
„Osztályfőnökként érzelmileg sokkal intenzívebb kapcsolatunk van a diákokkal, mint azokkal, akiket szaktanárként tanítunk. Sári csoportjával mégis csodálatos kötődés alakult ki – nulladik évfolyamban heti kilenc órában tanítottam őket szaktanárként. Két és fél éve kezdtünk el közösen dolgozni, és ma is azt mondom, hogy fantasztikus diákok kerültek össze, érdeklődők, ambiciózusok, kedvesek. 2020-ban alig három hónapja tanítottam őket, amikor beütött a járvány, ők pedig az online órákon is megtartották az érdeklődésüket. Felajánlottam, hogy heti kétszer élőben is találkozhatunk, ők pedig kivételes elköteleződéssel jöttek minden alkalommal. Így volt ez Sárival is, akivel egészen különleges, bensőséges kapcsolatom alakult ki. Kedves, lelkiismeretes, szorgalmas, empatikus lány.”
„Egy tanórán a nyelvtani szerkezetek megtanításán túl sokkal több történik. Kinyílunk egymás előtt, olyan témák kerülnek elő, amelyek megbeszélésekor a megszokottól eltérő tanítás születik az élet dolgairól.” A civilizációórákon az egyik projekt lényege az volt, hogy a gyerekek találjanak ki egy emléknapot és hozzá egy emlékművet, amelyet egy köztérre terveznek. „Ez a csoport egy egészen katartikus élményt hozott a megoldásaival, olyan erős és aktuális témákkal, mint a nők helyzete a társadalomban vagy a sportéletben előforduló abuzív bánásmód. A tanári pályám egyik csúcsaként éltem meg ezt a kinyílást és érett gondolkodást. Később a projektből kiállítás is lett. Ilyenkor érzem, hogy a tantárgyi tudáson túli értékeket csomagként viszik magukkal tovább a gyerekek.”
KATA PÉLDAKÉPEI:
Két tanáromat emelném ki, akik tiszteletet, autonómiát és szellemi szabadságot ajándékoztak nekünk. Az egyikük a franciatanárom, Kövendy tanárnő, vele 14 évesen találkoztam, és már akkor is nagyon felszabadítóan hatott rám. Megmutatta, hogy szabad szabálytalannak lenni, nem követni a konvenciókat. A másik pedig Ungár tanár úr – ő a mai napig meghatározza a zenéhez, a művészetekhez, az értékekhez való jó viszonyomat. Mindkettőjükkel tartom a kapcsolatot.
Rorke Sára Nessa diák
17 éves, jelenleg 10. osztályba jár, nyelvszakon tanul a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ahol a diákönkormányzat tagja. Törley tanárnő franciát és francia civilizáció tantárgyakat tanított a csoportjának. Újságíró szeretne lenni, Franciaországban vagy Írországban tanulna tovább.
Sári visszafogott magabiztossággal meséli az elmúlt hetek történéseit, amikor iskolájának öt tanárát bocsátották el polgári engedetlenség miatt. Az öt tanárból kettő őt is tanította, így most a mindennapok része az a bizonytalanság, hogy ki tartsa meg a hiányzó tanóráikat. „Nulladikban mindennap találkoztunk a tanárnővel, és az első 45 perc után láttuk, hogy nagyon szereti a hivatását. Ahogy felénk fordult, ahogy kommunikált, és amilyen energiákkal készült az órára, az figyelemreméltó volt már az első perctől kezdve. Egy év alatt folyékonyan megtanított minket franciául beszélni.
Példaértékűnek tartom, hogy kiáll az igazáért akkor is, amikor a helyzet reménytelennek tűnik. A járvány alatt is minden online órát lelkiismeretesen megtartott képernyőn keresztül, pedig úgy sokkal nehezebb fenntartani a figyelmet. Emberként viszonyul hozzánk, nem »egyendiákokként«. Mindig igyekezett megtalálni a közös hangot, és sosem várta el, hogy pusztán azért tiszteljük és szeressük, mert ő tanár” – mondja kedvesen Sári, és hozzáteszi, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, mert eddig a tanáraitól csak jó dolgokat kapott. „Törley tanárnő nemrég bejött elköszönni, tartjuk a kapcsolatot vele, mert nemcsak egy tanár volt számunkra, hanem példakép.”
Fotó: Kurucz Árpád
A cikk a Marie Claire 2022/7. lapszámában jelent meg!
