Szuperérzékenység: teher vagy ajándék?

2024. június 18.
Az átlagon felüli érzékenység egyáltalán nem egyenlő a kiszolgáltatottsággal vagy a gyengeséggel. Sőt, ha megtanuljuk jól kezelni, könnyen lehet belőle szuperképesség.

„Ne sírj már!”, „Hogy te milyen érzékeny vagy!”, „Most mit hisztizel?” – csúszik ki a szánkon nem egyszer szülőként, barátként vagy épp a párunk előtt, pedig az érzékenységünk mértékén éppúgy lehetetlen változtatni, mint mondjuk a testmagasságunkon. Valószínűleg ezt a hozzáállást unta meg az utóbbi években egy sor híresség, köztük Nicole Kidman, Steve Martin és Scarlett Johansson is, akik ma már nyíltan beszélnek személyiségtípusukról, arról az amúgy könnyen felfogható tényről, hogy ők egyes ingerekre jóval érzékenyebbek az átlagnál.

Highly Sensitive Person (HSP), napjainkban így hívja őket a szakirodalom, maga a fogalom 1996 óta létezik. Egy amerikai kutató pszichológus, Elaine Aron használta először, aki szintén a szuperszenzitívek csoportjába tartozik. Leginkább elgondolkodtató állításainak egyike, hogy a szuperérzékeny emberek agya egyszerűen máshogy működik, ők az átlagnál mélyebben dolgozzák fel az ingereket, amelyek érzelmek éppúgy lehetnek, mint fizikai ingerek (például alkohol, zaj, fények, hideg). Az adottság független attól, hogy férfi vagy nő az érintett, és nem azonos az introvertáltsággal, ahogy az állandó szorongással sem. Nagyjából tizenöt-húsz százalékunk érintett, igen, minden ötödik-hatodik ember.

 „Ez nem azt jelenti, hogy alacsonyabb az ingerküszöbünk, vagy gyengébb az idegrendszerünk” – figyelmeztet Farkas Flóra transzformatív coach, aki szerint bár nehéz az ingerek típusának szempontjából törvényszerűségeket találni, a szuperérzékeny emberek általában több területen is szenzitívebbek az átlagnál. A kérdésre, hogy mi lehet ennek az eredője, Farkas Flóra szerint szintén nincs egyértelmű válasz. „Kutatásokból ugyanakkor tudható, hogy az anyaméhben elszenvedett traumák hajlamosítanak a szuperérzékenységre, ilyenkor születésünk után alaposabban monitorozzuk a környezetünket – magyarázza. – De mindez evolúciós jelentőséggel is bír, hiszen a közösség túlélése szempontjából sorsdöntő lehetett, hogy valaki hamarabb észlelte-e a veszélyt.”

Nem hiszti, csak fáradtság

„A mi kultúránk nem sokra becsüli a szuperérzékeny embereket” – írja kendőzetlen őszinteséggel F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus Elaine Aron A szuperszenzitív ember című könyvének előszavában, erre pedig Aron később maga is többször visszatér. „Azok az emberek, akik más beállítottságúak, mint mi, bátortalannak, félénknek, gyengének vagy – ami a legfőbb bűnnek számít – társaságkerülőnek tartanak minket – taglalja. – A beskatulyázástól tartva igyekszünk olyanok lenni, mint a többiek, de ettől feszült, túlingerelt állapotba kerülünk, és teljesen kimerülünk. Így végül még hisztisnek vagy bolondnak is titulálnak bennünket, amit idővel magunk is elhiszünk.”

„Valóban nehéz helyzetben van mindenki, aki magát érzékeny embernek tartja, hiszen az elterjedt narratíva szerint függetlenül az egyéni különbségektől, folyamatosan teljesítenünk kell – ért egyet a coach is. – Fontos elfogadnunk és értenünk, hogy mi hamarabb telítődünk, és hamarabb kimerülünk. Komoly kihívást okozhat ez az adottságunk a párkapcsolatunkban is, ha például a másik visszatérően nem érti, miért fáradunk el bizonyos helyzetekben hamarabb, mint ő, vagy miért érint meg minket egy történet, egy beszélgetés vagy épp egy emlék sokkal jobban, mint őt. Ha a párom nem enged meg magának túl sok érzelmet, esetleg ingerült lesz, amikor rajtam az érzékenység jeleit látja, könnyen azt gondolhatom, valami komoly baj van velem, holott ez nem rólam, hanem róla szól. Az ő neveltetéséről, az ő adottságairól, az ő viszonyulásáról a mélyebb érzelmekhez.”

Pedig, ha tudatosan kezeljük ezt a tulajdonságunkat, könnyen lehet belőle szupererő, állítja minden szakember. Farkas Flóra szerint a szuperérzékeny emberek olyan dolgokat is észrevesznek, amelyeket mások nem, például apró gesztusokat, nonverbális jeleket. „Könnyebben értelmeznek egy-egy élethelyzetet és könnyebben megtalálják az összefüggéseket, emellett kreatívak és kifinomult empátiával rendelkeznek – mondja. –  Olyanok ők, mint egy patikamérleg: lehet, hogy többkilónyi súlyt nem lehet velük megmérni, de tűpontos finomsággal érzékelik az apró részleteket.”

Rád is igaz?

A szuperszenzitív emberre az alábbi pozitív tulajdonságok lehetnek jellemzők:
– Jobban észreveszi a hibákat, és igyekszik azok számát minimalizálni
– Rendkívül lelkiismeretes
– Képes kitartóan és erősen koncentrálni
– Átlagon felül teljesít olyan feladatokat, amelyekben fontos a pontosság
– Képes egy adott anyagot mélyebben feldolgozni az átlagnál
– Gyakran eltöpreng saját gondolatain
– Képes úgy tanulni, hogy szinte nincs is tudatában a tanulási folyamatnak
– Érzékenyen reagál mások hangulatára és érzelmeire

Forrás: E. Aron: A szuperszenzitív ember című könyve

Füldugó és könnyek

Gábor (negyvenhét éves kommunikációs szakember) az érzékszervei működése miatt tartja magát „szuperszenzitívnek”, ő elsősorban a zajokat éli meg intenzívebben az átlagnál. „Mindig is zavart a nagy hangerő, régóta kerülöm a tömeget, mert viszonylag hamar ideges leszek, illetve elfáradok ilyen helyzetekben” – sorolja a tüneteket. Szerinte az ő ingerküszöbe a zajok terén olyannyira alacsony, hogy egyes hangok egyedül neki tűnnek fel. „Előfordult, hogy az irodában összegerjedt az egér a hangszóróval, ezt a nagyon halk sípolást pedig egyedül én hallottam meg” – említ egy példát. A folyamatos háttérzajoknál életmentő a füldugó, vallja be, nemcsak a munkahelyén, hanem amikor nem tud elbújni a szomszédban zajló lakásfelújítás elől, vagy amikor már nagyon feszültté teszi a gyerekzsivaj.

Szöveg: Bakóczy Szilvia Fotó: Getty Images

A teljes cikket elolvashatod a Marie Claire 2024/4-es lapszámában!