Újabb minimalista papírcsodák a magyar márkától

2020. december 04.
Ha optimistán, tiszta lappal kezdenéd a 2021-es évet, van egy jó tippünk. A hazai DOT for You márka idén sem hagyja cserben a papír szerelmeseit: termékeik a tőlük megszokott minőségben, limitált példányszámban készülnek a minimál dizájn jegyében. Fókuszban a kilégzésre megrajzolt kör, és az ezer színben játszó Hold jegyzettömbön és határidőnaplón. Mutatjuk!

Mindannyian bizakodóan tekintünk a következő naptári évre, remélve, hogy az sokkal jobb lesz, mint amilyen az előző volt. 2020 a DOT for You márka életében is egy kihívásokkal, nehézségekkel teli év volt. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) vágott bele idén is a DOT for You csapata a prémiumminőségű IRKA határidőnapló gyártásába, és választotta a 2021-es év mottójának a „Válts ritmust!” felkiáltást.

A márkát Baglyas Erika, a hazai képzőművészeti élet meghatározó alakja indította útjára 2015-ben: azóta minden évben más-más formát ölt a brand ikonikus terméke, a sorszámozott IRKA határidőnapló, amelyben évről évre megjelenik egy fontos, a márka számára meghatározó üzenet, mottó is. A korábbi években Timár Benedekkel együttműködésben újultak meg az IRKA határidőnaplók, ebben az évben pedig Gelley Márk Levente fiatal tervezőgrafikus is csatlakozott a DOT for You csapatához.

Az előrendelés a DOT for You webshopján már elindult, így érdemes minél előbb lecsapni a különleges papírtermékekre. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: határidőnapló, jegyzettömb, Budapest és Bécs inspirálta bullet journal notesz, valamint a nagy népszerűségnek örvendő IRKA BLANK dátum nélküli tervező, a BUDAPEST poszter és az őszinte, egyszerű üzeneteket közvetítő képeslap-kollekció. Mutatjuk részletesen is az újdonságokat!

 

IRKA 2021 határidőnapló

Az IRKA több mint egy határidőnapló. Naptár és notesz egyben. Minimalista dizájn és szerkezet jellemzi. Kívül keménytábla, vászonborítással, a borítón arany prégeléssel. Belül 224 oldalon cérnafűzött 100 grammos prémium papír jelzőszalaggal. Az IRKA egy olyan dátumozott napló, ami minimál keretrendszert kínál a napi, heti, havi teendőidnek, és sok teret ad ezek személyre szabott megjelenítésére. A könyv elején éves, havi áttekintőt találunk, az IRKA alapszerkezete pedig heti bontásra épül. A heti nézetben szabadon szerkeszthetők a heti oldalpárok, ahol minden héthez plusz egy pontozott oldal tartozik a jegyzetek számára. A napló második fele önmagában noteszként is használható, pontozott jegyzetoldalakból áll – ide jöhetnek a különféle projektek, listák, a nem dátumokhoz köthető teendők, feljegyzések. Az IRKA két jelzőszalagot tartalmaz, hogy könnyedén jelölhessük a naptár és jegyzet részt, külön-külön.

Az IRKA ebben az évben négyféle színben – fekete, málna, türkiz, okker – érhető el. Kifejezetten ajánljuk kreatívoknak, sokat jegyzetelőknek, szívesen firkálóknak, bullet journal fanoknak, és azoknak a tudatos vásárlóknak, akik egy szép, Magyarországon készült, prémiumminőségű határidőnaplóval szeretnének átutazni a 2021-es éven. Az IRKA határidőnaplót jó szívvel ajánljuk azon cégvezetők figyelmébe is, akik valamilyen különleges, igazán egyedi ajándéktárggyal kedveskednének munkatársaiknak. 

NOTES jegyzettömb

A NOTES asztali jegyzettömb kitéphető, 70 pontozott lapból épül fel, kétféle színben – szürke és púder – készül. Kiváló jegyzeteléshez, rajzoláshoz, listák készítéséhez, kalligráfia gyakorláshoz, vagy csak úgy, hogy mindig legyen egy üres lap előtted – tervezéshez és gondolkodáshoz.

BÉCS és BUDAPEST FIRKA bullet journal notesz

A márka kétféle grafikával díszített FIRKA notesze a bullet journal szerelmeseit szólítja meg. A 160 oldalas napló prémium FSC minősített 100 grammos papírból, cérnafűzéssel készül, keménytáblával. A BÉCS inspirálta FIRKA notesz fekete, míg a BUDAPEST FIRKA háromféle színben – korall, fehérített korall, fekete – kapható A5-ös méretben. A borítót mindkét változat esetében ragyogó holo ezüst prégelés teszi különlegessé, amely egy tradicionális könyvkötészeti díszítő technika.

Érdemes sietni, ugyanis – mint ahogy azt mondtuk is – a noteszek limitált példányszámban készülnek, mindezek mellett egyéb más meglepetéseket is tartogat számotokra a márka webshopja. Érdemes körülnézni!

Olvass tovább!