A munkám a szenvedélyem: „A haza szolgálata nekem való dolog”

2017. október 31. |

Új rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg dr. Bazsala Judit századossal.

Csinos, sportos, fiatal nő, akiről civilben nem gondolnánk, hogy bármi köze van a honvédséghez. Farmerban és pólóban inkább egy diáklányhoz hasonlít. Az egyetlen furcsaság a találkozónkkor az volt, hogy magázott és kezet fogott velem. A kezdeti távolságtartás a beszélgetés során fokozatosan eltűnt, összetegeződtünk, és a munkájával kapcsolatos kérdések mellett a magánélete egy szeletét is feltárta előttem virtuálisan.

Amikor bemutatkozol egy társaságban, mit mondasz, ki vagy? Mi a foglalkozásod?

Ez társaságfüggő. Elsősorban azt, hogy hivatásos katona vagyok. Másodsorban a jogász végzettségemből adódóan azt, hogy jogász is. Ha megkérdezik, mit dolgozom, akkor azt válaszolom: katonajogász vagyok.

Gyerekkorodban is arról álmodtál, hogy katona leszel?

Nem. Nagyon sokáig régész szerettem volna lenni, az érettségi előtt, az utolsó pillanatban dőlt el, hogy mégsem. A katonatiszti főiskolára – akkor még Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, ma már Közszolgálati Egyetem – adtam be a felvételi jelentkezésemet.

Mit szóltak ehhez a tanáraid?

Csodálkoztak. Úgy gondolták, hogy a jó eredményeimmel máshová is mehettem volna. Anyukám azt kérdezte, hogy miért választok ilyen férfias pályát, apukám csak azt mondta: azt csinálok, amit akarok, csak csináljam jól.

Hogyan jött az ötlet, hogy katonai pályára lépj?  Fiús lány voltál, aki szeretett a fiúkkal katonásdit játszani?

Erre a kérdésre nincs jó válasz. Ez pont olyan, hogy miért akar valaki orvos lenni. A nagy többség nem azért lesz orvos, mert már gyerekkorában a babáit gyógyította, hanem mert érdekli az orvostudomány. Úgy éreztem, emberekkel szeretnék foglalkozni. Olyan szakmát, illetve hivatást szerettem volna, ahol a lexikális tudás mellett legalább annyira számítanak az emberi kvalitások is.

Milyen kvalitásokra gondolsz?

A kollegialitás nálunk nemcsak oldalirányú interakciókat jelent, hanem egy összetartó bajtársiasságot. Másrészt a katonaság alapja az erősen hierarchizált, alá-fölérendeltségi viszony. Itt beosztottak és parancsnokok vannak. Lefelé parancsolsz, felfelé teljesíted a parancsot, miközben maximálisan együttműködsz a kollégáiddal.

A 21. században, amikor mindenki a szabadságra vágyik, arra, hogy ne mondják meg neki, mit csináljon, amikor az önmegvalósítás az egyik legfőbb cél, hogyan lehet ezt a hierarchikus rendszert elfogadni?

Az én értelmezésemben ez a rendszer egyfajta szabadságot ad: pontosan ismerem a határaimat. Pontosan tudom, hol vannak a korlátok, és azon belül mekkora a mozgásterem. Nincsenek váratlan visszautasítások, meglepő reakciók. Azáltal, hogy ismerem a rendszert, szabadon működöm benne. Nyilván vannak bizonyos határok, női szempontból például a műköröm, az erős smink, a kibontott haj a honvédségnél nem működik, de ez itt nem is fontos.

Amikor bekerültél a katonatiszti főiskolára, hányan voltatok lányok az évfolyamban?

Tíz-tizenöt százalék környékén mozgott a lányok aránya. Általában a honvédségben is így van ez és a NATO-nál is. A tanulmányok és a munka területén pontosan ugyanazok a követelmények a nők és a férfiak esetében, csak a fizikai, illetve a biológiai eltérésből adódóan vannak különbségek, de ez nem privilégium vagy kivételezés.

A főiskolán azt kaptad, amit vártál?

Az embereknek általában a filmekből és a könyvekből vannak elképzelései a katonák életéről. A katonai alapkiképzésünk egy kicsit erre emlékeztetett. Elég kemény volt. Sátorban laktunk a puszta közepén, fél hatkor volt ébresztő és egész nap foglalkozásokon voltunk és gyakoroltunk. Nekem szerencsére jó a fizikumom és szívós vagyok, ezért viszonylag jól bírtam, de sokan az elején kiestek. Fiúk és lányok egyaránt. A hierarchikus rendszerhez három hét alatt hozzá lehet szokni, azután már fel sem tűnik, hogy nem a keresztneveden szólítanak, és hogy magáznak.

Mindenki magázódik a honvédségben?

Szigorúan magázódás van a hierarchikus rendszerben. Akivel bent magázódsz, azzal kint is, egyáltalán nem jelent akadályt a munkahelyen kívüli társas kapcsolatokban sem. Úgy gondolom továbbá, hogy sokkal könnyebb magázódva fegyelmet tartani, mint tegeződve, és a magázódás tiszteletet is ad a másik felé. Ez nemcsak etikai kérdés, de a Szolgálati Szabályzat is így rendelkezik. Persze akikkel régóta együtt dolgozunk, vagy akikkel egy irodában ülünk, és nem vagyunk hierarchikus viszonyban, velük természetes a tegeződés.

Téged hogy hívnak a feletteseid?

Századosasszony. Ez a jelenlegi rendfokozatom. Hadnagyként avatják az embert, utána szépen megy felfelé az előmeneteli rendszerben. Hadnagy, főhadnagy, százados.

Te hová szeretnél eljutni a ranglétrán?

Az egyes rendfokozatok bizonyos iskolai végzettségekhez kötődnek, illetve egyes beosztásokat meghatározott rendfokozattal lehet betölteni. A jelenlegi iskolai végzettségemmel ezredesi rendfokozatot érhetek el. Bizonyos szakterületeken a honvédségen belül az a siker, hogy minél magasabb rendfokozatod legyen. A jogász területemen nekem nem ez a cél. Az én esetemben az számít, hogy minél jobb szakember legyek. Főhadnagyként is lehet valaki jó katonai jogi tanácsadó és magasabb rendfokozattal is lehet ügyes.

Jogi tanácsadó vagy. Ez egy olyan terület, ami Magyarországra vonatkozik, vagy van nemzetközi szintű rálátásod a katonai ügyekre?

Hivatásos katonaként a Magyar Honvédség állományába tartozom. Jelenleg úgynevezett rendelkezési állományban vagyok és a NATO egy Magyarországon telepített nemzetközi katonai parancsnokságánál dolgozom. Jogi tanácsokat adok a parancsnoknak elsősorban nemzetközi viszonylatban, elősegítem a helyes parancsnoki joggyakorlatot, illetve minimalizálom a döntéseinek jogi vonatkozású kockázatát.

Hogy telik egy napod?

Reggel bemegyek a laktanyába, és átöltözöm: a klasszikus négyszínnyomásos gyakorlóegyenruhába bakanccsal. Ez egy nagyon kényelmes viselet. Nem kell reggelente azon gondolkodnom, hogy ma milyen kosztümöt vegyek fel. Aztán kezdődik a parancsnok reggeli értekezlete, megkapom a napi feladataimat a hosszú távú és rövidtávú projektek vonatkozásában. Ha van rá lehetőségem, elmegyek egy órát sportolni, tornaterem, futópálya, uszoda áll a rendelkezésünkre. Ez azért fontos, mert minden évben fizikai állapotfelmérésen esünk át és arra edzeni kell. Így telnek a napok, ha az irodában dolgozom. Ha lövészet vagy egyéb terepfoglalkozásunk van, akkor reggel buszra ülünk, és kint vagyunk egész nap a terepen.

Egy jogi tanácsadónak miért kell fizikailag jó formában lenni és jól lőni?

Elsődlegesen mindenki, aki az állományba tartozik, katona és csak másodlagosan jogász, logisztikus, személyügyes stb. Ha valaki katona, az alapképességeket meg kell őriznie. Ez azt jelenti, hogy helyt kell tudni állni a terepen és bírni kell a fizikai terhelést. Bármikor áthelyezhetnek más beosztásba.

Milyen érzés volt újra a terepen lenni? Könnyen át tudsz váltani az irodai munkáról a terepmunkára?

Most már kevesebbet járok terepre, mint amikor harcolóalakulatnál szolgáltam. Ezt is megszokja az ember, már nem érzek különbséget az irodai és a terepmunka között.

Előfordult, hogy féltél a terepen?

Csak egészséges mértékben. Ha az afganisztáni műveleti területre gondolok, vagy az itthoni tevékenységekre egyaránt. Féléves külszolgálatot teljesítettem Afganisztánban.

Milyen volt Afganisztánban?

Hosszú. A negyvenfős kontingensből négyen voltunk lányok. Kinti műveleti területen nagyon figyelni kell a kollegiális kapcsolatokra. Negyven ember össze van zárva fél évig, a távolságtartás ilyenkor sokkal erősebb, mint amikor itthon vagyunk. Hogy miért? Egyrészt fontos a fegyelem, másrészt mindenki távol van a családjától, a szeretteitől, ezért lelkileg sokkal sebezhetőbb. Jobban kell figyelni egymásra.

Meg kellett szoknom, hogy hat hónapig semmi más nem volt rajtam, csak egyenruha és a pizsama, civil ruhát nem is vittem magammal. Egy darab szempillaspirál volt nálam, hogy valamit megőrizzek a nőiességemből. Azt szokták mondani, ha az ember külszolgálatra megy, ott érzi igazán katonának magát. Ott teljesen normális volt, hogy egész nap pisztollyal az oldalamon járkáltam.

Milyen nőként a honvédségnél dolgozni?

A honvédség egy családos nőnek álommunkahely. A gyereket és a családot a honvédség maximálisan tiszteletben tartja. A várandósság hatodik hetétől kezdve a szülésig egészségügyi szabadságon tartózkodhat a kismama. Utána ugyanúgy jár a szülési szabadság, a gyes, a gyed, mint minden nőnek. Ami még fontos, hogy amilyen szintű beosztásból megy el szülni egy nő, a gyerek hároméves korában a honvédség pontosan ugyanolyan szintű és fizetési besorolású beosztásba köteles visszavenni. A mai világban ez nagy előny. A gyerek betegsége esetén is ki lehet venni egészségügyi szabadságot. Ha túlórázni kell, vagy szolgálati útra menni, ezt – általában – sokkal előbb közlik, mint a civil életben és a kompenzálás is mindig megtörténik, szabadidő vagy pénzügyi ellentételezés formájában.

A férfi munkatársaid éreztetik veled, hogy nő vagy?

Ha arra gondolsz, hogy kinyitják-e nekem az ajtót, vagy előre engednek-e az étkezdében, akkor a válaszom igen. De ha hibát követek el, engem is ugyanúgy a szőnyeg szélére állít a parancsnok, mint a férfikollégáimat.

Hogy érzed, mennyit változtatott a személyiségeden, hogy a katonaságnál dolgozol?

Az összetartást, a másokért való kiállást és a végtelen kitartást a honvédség tanította meg nekem.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Szerintem ugyanazt, mint minden ember, a pozitív visszajelzéseket. Ha jól végzem a munkámat, sok ilyet kapok, ha nem, akkor nem. Mostanában viszonylag komplikált magyar és nemzetközi ügyekkel foglalkozom, amelyekre nincsenek fekete vagy fehér megoldások. Csak nyakatekert vagy okos megoldások vannak. Ha azokat sikerül végigvinni, az mindenképpen egy pozitív visszajelzés, nagyon boldog tudok lenni.

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

Ugyanez. Az ügyek nem szokványosak, hanem bonyolultak, nincs senki, aki megmondaná, hogyan kell jól csinálni, csak iránymutatást kérhetek, megoldást nem. Ez az én esetemben azért van így, mert a parancsnokság, ahol jelenleg vagyok, nemrég alakult, minden ügy és eljárás új.

Ezek a jogászi éned problémái. De mi van a katonai éned nehézségeivel?

Nehezen megy, amikor olyan parancsot kell végrehajtanom, amivel nem értek egyet. Attól még végre kell hajtanom. Sőt, ha törvényellenes, akkor is végre kell hajtanom, csak legfeljebb írásban kérhetem. Egy esetben tagadhatom meg a parancs végrehajtását, ha az emberi életet vagy biztonságot veszélyeztet, ez esetben viszont kötelező megtagadnom.

Hogyan rendezed le ezt magadban?

Dúlok-fúlok. De a parancsadásnak, illetve -végrehajtásnak az a sajátossága, hogy azé a felelősség, aki a parancsot adja. Aki a parancsot kapja, véleményezheti, megkérdőjelezheti – szigorúan saját magában –, de ez a végrehajtás kötelezettségén nem változtat.

Milyen érzés, amikor te adsz parancsot?

Akkor enyém a felelősség. Az első beosztásomban a beosztottjaim többsége kis híján az apukám lehetett volna, sokat próbált, vén rókák voltak. Náluk azonnal meg kellett tanulni úgy parancsot adni, hogy valójában az kérés legyen. Tudtam, hogy ők a tapasztaltabbak, akiktől sokat tanulhatok, de nekem kell irányítani őket. Jó kis iskola volt.

Hogyan reagálnak a férfiak, akik udvarolni szeretnének neked, amikor megtudják, hogy katona vagy?

A jobbik eset az, ha azt mondják: hű, de izgi. Közepesen jó, ha azt mondják: te biztosan kemény csaj lehetsz. A legrosszabbat nem mondom el. Ha közelebbről megismernek, rájönnek, hogy mennyire más személyiségem domborodik elő egy párkapcsolatban és mennyire ellentétes a munkahelyemen. A civil életben én is kedves, bújós vagyok a páromhoz, néha hisztizek, sőt előfordul, hogy nyávogok. A lányok veszik inkább észre a civil életben, hogy katona vagyok: előbb-utóbb elkezdenek figyelni arra, amit mondok és tudják, hogy képes (vagy hajlamos?) vagyok irányítani a szituációkat.

A honvédség és ezen belül a jogi pálya tölti ki az életedet. Ez már örökké így marad? Ezek szerint bőven van benned hivatástudat.

Ami az eskü szövegében áll – „hazámat az életem árán is megvédem” –, komolyan gondolom. Szerencsére az utóbbi időben nem kell az életünket áldozni a hazánkért, nem olyan világot élünk. Amikor letettem az esküt, nem is fogtam fel igazán, hogy ez milyen komoly dolog. Kétszer megpróbáltam leszerelni, de nem sikerült.

Feláldoznád az életedet a hazáért?

Nem tudom. Ezt senki nem tudja addig, amíg nem kerül ilyen helyzetbe. Azt hiszem, egy életveszélyes szituációban nem az lebeg az ember szeme előtt, hogy szereti a hazáját, hanem hogy küldetést teljesít, vagy a túlélésért küzd. Esetleg egyszerre mind a kettő. Én még nem voltam ilyen helyzetben, és bízom benne, hogy nem is leszek.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Tényleg visszafordítható az abortusz? abortusz

Tényleg visszafordítható az abortusz?