2018. január 08. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: Szakonyi Eszter, a magyar kozmetikai ipar új nagyasszonya

Egy jó kozmetikus aranyat ér. Arckezeléseivel, készítményeivel, jó tanácsaival nemcsak segít megőrizni bőrünk fiatalságát, de a nála töltött idő alatt megpihenhetünk, és akár egy pszichológusnak, elpanaszolhatjuk neki gondunkat, bajunkat, ha éppen ehhez van kedvünk. Szakonyi Eszter mesterkozmetikus szalonjában garantáltan ilyen kényeztetésben van része a betérő vendégnek. De Eszter tevékenysége nem áll meg itt. A klasszikus kozmetikusi munka mellett saját kozmetikai termékcsaládot fejleszt, készítményeket kikeverő manufaktúrát épít, és egy összetartó, egymást és másokat segítő közösséget szervez a Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet köré.

Milyen kislány voltál? Olyan, aki szívesen játszott az anyukája szépségápolási készítményeivel? Hogyan emlékszel vissza: mikor alakulhatott ki nálad a kozmetikumok iránt érzett szenvedély?

A popsikenőcs illatára egészen kicsi koromból emlékszem. Az az emlékkép is megvan, ahogy a babáim fenekét kenegetem ezzel a krémmel. A mamám körömlakkjait is szerettem próbálgatni, de nem arattam vele osztatlan sikert, így felhagytam vele. A nagy áttörés a középiskolás éveim alatt történt. Művészeti gimnáziumba jártam, ahol nem kis feltűnést keltett, hogy a kollégiumi szekrényem tele volt akkortájt forgalomban lévő kozmetikumokkal, amelyeket csóró kollégistaként sokszor az utolsó filléreimen vásároltam. Általában csak egyszer próbáltam ki mindent, hajtott a vágy, hogy megszagoljam, megtapogassam, megízleljem a készítményeket. Csak a tesztelés izgatott, kipróbálás után elajándékozgattam őket.

Művészeti gimibe jártál, mégsem lett belőled művész.

Az irodalmi-drámai szakos gimnázium után csakis a színházi pályát láttam, mint egyetlen lehetséges utat. Egy évet töltöttem az egri Gárdonyi Géza Színházban, a nyári játékokon egy komolyabb szerepet is kaptam, úgy tűnt, hogy elindul a karrierem. Csakhogy szeptemberben, amikor beindult az új évad, igazgatóváltás történt a színházban, aki első lépésként megszüntette a stúdiót, ahová jártam. Elhagytam az egri színházat, feljöttem Budapestre és azt gondoltam, jelentkezem a Színművészeti Főiskolára. A felvételiig dolgoznom kellett, hogy eltartsam magam, így egyszer csak egy külkereskedelmi cég irodájában találtam magam, mint titkárnő. A külkereskedelmi tevékenység mindennapjai, a sok-sok karakter és érdekes emberi szituáció miatt vonzónak tűntek, így a Színművészeti Főiskola helyett a Szent István Egyetem főiskolai karára iratkoztam be gazdasági mérnöki szakra. Mellette elvégeztem egy külkereskedelmi üzletkötő képzést és egy banki szakreferensi szakot a Bankárképzőben. Teljes spektrumát szerettem volna átlátni a külkereskedelmi szektornak, mert izgalmasnak találtam.

Ezek szerint beszippantott a külkereskedelem?

Minél alaposabban meg akartam érteni egy külkereskedelmi folyamat résztvevőinek a szempontjait. Nagyon inspiráló volt, hogy a színházi világ szubjektív megközelítése után egy sokkal objektívebb világba cseppenhettem, ahol az ember munkáját konkrét eredmények alapján értékelték – átmennek-e a termékek a vagonokban a határon vagy sem, sikerül-e levámolni őket, vagy akadnak problémák.

Milyen termékek voltak a vagonokban?

Többnyire maguk a vagonok voltak a termékek, de volt, hogy alkatrészeket szállítottunk. Forgótányérbetéteket, oldalcsúszótámlapokat, vasúti rugókat és hasonló, nőiesnek egyáltalán nem mondható árukat. Ezeket kellett Közép- és Kelet-Európán belül eladni. A külkereskedelem keményebb vonala jutott nekem, a szerb, a román, a lengyel, az ukrán piac. Tíz évvel voltunk csak a rendszerváltás után, ezekben az országokban nem sokat változott a világ, a régi szabályok, karakterek megmaradtak. Nagy volt a kihívás, de ez inspirálóan hatott rám. Kilenc évig csináltam, ez idő alatt azonban nem szakadtam el teljesen a kozmetikai ipar iránt érzett szenvedélyemtől. Akkoriban már nem iratkozhattam be kozmetikus iskolába, mert nem volt felnőttképzés, 22 éves korig vettek fel nappali tagozatra diákokat. Egyetlen lehetőségem az maradt, hogy közelébe kerüljek a kozmetikus szakmának, ha hétvégéken eljártam különböző szakmai rendezvényekre, előadásokra.

Mi érdekelt benne? Az összetételek, az illatok vagy a készítmények hatása?

Nem tudom megmondani, miért, de vannak szavak, vannak emberek, akiknek ha a közelébe kerülök, gyorsabban kezd el dobogni a szívem. Akkoriban csak ültem a rendezvényeken, a kiállításokon, mint egy szobor és hagytam, hogy hassanak rám az ott jelen lévő energiák. Erre volt szükségem. Titokzatos románc volt ez, hétközben visszamentem a kőkemény, férfias világba, és soha nem mertem volna bevallani, hogy hol is jártam a hétvégén. A vagonkereskedelem zord világában úgy éreztem, komikusan hatna, ha kiderülne, hogy egész hétvégén egy kiállításon ültem csak azért, hogy érezhessem a titán-dioxidos gyanta varázslatos illatát.

Végül mégis sikerült bejutnod a kozmetikus iskolába.

Igen, mert megváltoztak a feltételek, elindult a felnőttképzés. Akkor már volt két gyerekem, nagy dilemma előtt álltam: megtehetem-e velük azt, hogy megyek egy álom után. Lesz-e elég időm és energiám a gyerekek mellett újra tanulni. Végül úgy döntöttem, két évet bevállalok teljes energiával. Tényleg így lett, a legjobb mesterhez és iskolába kerültem. Mellette elkezdtem dolgozni, kórházakban, rendelőkben házaltam, vettem egy mobil kozmetikai táskát és azzal jöttem-mentem. Ahol befogadtak, ott gyakoroltam. Amit kedden megtanultam, szerdán már megcsináltam. Mire megszereztem a kozmetikusi papírt, olyan gyakorlatra tettem szert, hogy kétségek nélkül ki mertem váltani a vállalkozói igazolványt. Épp akkor indult először és utoljára a SOTE-én egy egészségügyi szakkozmetikusi képzés, ahová a tanáraim váratlanul, a tudtom nélkül, de nagy örömömre beprotezsáltak, így ráhúztam még egy évet. Hétvégéken újra beültem az iskolapadba ezüst- és aranykoszorús mesterkozmetikusok közé, és boldogan hallgattam a SOTE tanárait. A rengeteg  anatómia, kémia, anyagismeret egészen más perspektívát adott a szakmának. Bejutottunk plasztikai sebészekhez, gépforgalmazókhoz, a kozmetika világának különböző szereplőihez. Mindeközben természetesen dolgoztam. Megnyitottam első, saját, hat négyzetméteres szalonomat a belvárosban, amelyet a harmadik gyerekem születését követően átköltöztettünk a Nánási útra.

Milyen érzés volt az első vendégedet kezelni a saját szalonodban?

A vendég nagyjából bármit kérhetett, én megcsináltam. Azt éreztem, hogy hatalmas megtiszteltetés ért azzal, hogy engem választott a kozmetikusának. Ez a hozzáállásom a vendégekhez a mai napig nem változott. A férjem sokszor a szememre is veti, hogy mégis csak egy szolgáltató vagyok, meg kell húznom a határaimat. De én nem tudom, talán nem is akarom. Ettől is más a mostani szalonom, a Nőintézet, mint egy átlagos kozmetika. A személyesség miatt. Ha a vendégem azt mondja, egész nap nem evett, mert nem volt ideje rá, rendelek neki valami finomat. Megetetem, megitatom, hagyom, hogy lenyugodjon, és csak utána jöhet a kezelés.

A Haris közben lévő hat négyzetméterből nőtt ki ez a gyönyörű óbudai Nőintézet évek kemény munkája eredményeként. Igazi kis közösséggé formálódott.

Az önkifejezésünk terepe a Nőintézet. Mindannyiunké, akik benne dolgozunk. Nem kizárólag csak a szolgáltatásokról van szó nálunk. Szeretnénk rákapcsolódni a világra, olyan dolgokkal is foglalkozni, amivel hasznosak tudunk lenni a köz számára. Közös rendezvényt szervezünk például a NANE-val a bántalmazott nők segítésére, vagy a hajléktalanoknak gyűjtünk ruhákat. De támogatjuk a Bátor Tábor Alapítványt és a Hősök Tere Kezdeményezést is. Ha valaki a webáruházunkban vásárol, kiválaszthatja, hogy melyik szervezetnek utaljuk a vásárlás értékének 1%-át.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a NANE-val?

Évek óta támogatjuk a NANE-t magánszemélyként, és mint cég is. A Womanity Fesztiválon hozott össze a sors minket a NANE vezetőivel, és néhány beszélgetés után arra jutottunk, jó lenne képzést tartani szépészeti dolgozók számára arról, hogyan tudják felismerni a családon kívüli és belüli erőszak jeleit a vendégeiken. Miképpen tudnak hozzászólni, segítséget, releváns információkat nyújtani anélkül, hogy sajnálnák az áldozatot, vagy csak színlelt együttérzést mutatnának. Jól megfogni a témát, jól hallgatni, jól kérdezni. Néha elég egy szó, ha jól teszed oda, megtalálja az útját. Lehet, hogy többet használtál a vendégnek ezzel, mint az arckezeléssel.

A szalon mellett saját kozmetikai termékcsaládod is van. Mi volt előbb, a szalon vagy a termékek?

Nagyon sok kozmetikus lelkében ott van a vágy, hogy meglelje az örök fiatalság titkát, az örök élet vizét. Ez visz előre minket abban, hogy folyamatosan próbálgassunk termékeket, keressük a legtökéletesebbeket. Én is így tettem, és arra jutottam, hogy a keresés közben kérdések sora merült fel bennem. Nem kaptam választ rájuk, vagy ha kaptam, sokszor egymásnak ellentmondó, nem hiteles, ám a hitelesség mázával leöntött sztereotip válaszok érkeztek. Egy ponton rájöttem arra, hogy nem találok olyan termékcsaládot, amelyben hinni tudok. Ekkor döntöttem el, hogy ha hazugságok nélkül szeretném folytatni a szakmát, az egyetlen út, ha én magam kezdek el anyagokkal kísérletezni. Vegyészekkel összefogva hiteles, tiszta, hatékony receptúrák után kezdtem kutatni. Ennek a kutatómunkának lett az eredménye a 2013-ban megjelent Időtlen szépség című könyvem, illetve a Vintage Beauty kozmetikai termékcsalád. De már látom a következő lépést is. Eddig a készítmények keverését bérgyártásban végeztettük, ez volt az egyetlen tevékenység, amit kiadtunk a kezünkből, mert fontos, hogy a termékek ellenőrzött, gyári körülmények között készüljenek. Így azonban sokszor hiba csúszott a gépezetbe. Most érett meg a helyzet, hogy létrehozzunk egy saját manufaktúrát, aminek az építése februárban el is kezdődik. Így abszolút kontrollálható lesz minden a termékeinkkel kapcsolatban.

Nem vagy te egy kicsit maximalista? Hogyan viseli a környezeted ezt a folyamatos tökéletességre való törekvésedet?

Sajnos az vagyok, néha biztos nem is olyan egyszerű ezt elviselni és megérteni. Némileg van is lelkiismeretfurdalásom emiatt. Nem szeretem a csak félig jó, „csak majdnem” tökéletes megoldásokat, és képtelen vagyok nyugodtan hátradőlni, amíg valami nem a lehető legjobb és legtökéletesebb módon sikerül.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a rengeteg tevékenységed közül?

A fejlesztéseket. Nem vagyok vegyészmérnök, de az én instrukcióim alapján teszik össze a vegyészek az új készítményeket. Elmondom nekik a vágyaimat, azt, hogy mely bőrproblémára akarunk kitalálni egy új készítményt, hogy milyen komponensek legyenek benne, milyen legyen a textúrája, hogyan kommunikáljon a termék a gépekkel, mert ez is nagyon fontos a professzionális felhasználás esetén. Ezeknek a receptúráknak az összerakása és a tesztelése – ami termékenként átlagosan kb. másfél éves folyamat – inspiráló, alkotó munka a vegyészeknek is és nekem is. Ezt követően jön a dizájn, a marketing és az értékesítés kérdése.

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

A saját maximalizmusom megfékezése. Illetve az, hogy nehezen találok megfelelő partnereket a minőségi munkához. Komoly koordinációt igényel minden egyes nap, hiszen van négy gyerekem és tíz alkalmazott, akiket folyamatosan irányítanom, inspirálnom kell. Nagyon megörülök annak, ha sikerül egy jó szakembert találnom, aki levesz valamit a vállamról a maga területén.

A Nőintézet a saját otthonod mellett található. A magánéleted és a munkád teljesen összefolyik, vagy meg tudod jelölni a határokat?

A gyerekek rákényszerítenek arra, hogy tudjam, hol a határ. Folyamatos kötéltánc. Bár a törzsvendégeim elvárják, hogy kezeléseket is végezzek, ma már nem tudok késő estig bent maradni a szalonban. Az éjszaka viszont hosszú, ekkor szoktam cikket írni, elolvasni az e-maileket és válaszolni rájuk.

Felépítettél egy kis birodalmat, amelynek te vagy a mozgató ereje. Nem gondoltál arra, hogy ebből olyan vállalkozást csinálj, ami nélküled is működik majd? Ki viszi tovább majd ezt a vállalkozást?

A gyerekeim már beleképzelték magukat a rendszerbe. Az egyik most éppen vegyészmérnök szeretne lenni, a másik kommunikációs szakember. Elképzelhető, hogy a gyerekek kapnak majd szerepet benne. De semmiképpen sem szeretném rákényszeríteni őket erre, magamat sem áltatom azzal, hogy majd ők viszik tovább az üzletet. Úgy kell felépítenünk a brandet, hogy önjáróként is tudjon működni. Éppen ezért most minden pénzt visszaforgatunk, termékeket fejlesztünk, építkezünk. Amire nagyon odafigyelünk, az a minőség és a kozmetikumok hatékonysága. Ez a garancia arra, hogy a márka sokáig fennmaradjon.

A termékeitek Ecocert minősítésű biokozmetikumok. Miért fontos a számotokra ez a minősítés?

Ma Magyarországon csak mi rendelkezünk ezzel a minősítéssel a kozmetikumok terén. Az Ecocert egy francia globális minősítő szerv, amit ő minősít, azt az egész világon egységesen elfogadják. Egy formális kontroll után akár az amerikai vagy a japán piac is szívesen fogadja ezeket a termékeket. Nagyon nehézkes az ügyintézés, nagyon szigorúak az előírások, viszont a minősítés tényleg garanciát jelent arra, hogy az van a tégelyben, ami rá van írva. Nekünk egy évbe telt, amíg megkaptuk. Évente elévül. Meg lehet újítani, de csakis egy szigorú ellenőrzést (auditálást) követően. Ez azért is fontos számunkra, mert januártól megtalálhatók a termékek bizonyos patikákban is, és a kifogástalan minőség megkérdőjelezhetetlenül hiteles bizonyítéka a vevők felé ennek a biominősítésnek a megléte.

Tíz év múlva szerinted hol fogsz tartani?

Azt remélem, lesz egy nagy, széles spektrumú, bőrproblémák megoldására született termékcsaládunk, egy jól működő, modern manufaktúránk. Kiváló, a szakmájukért szenvedélyesen rajongó szakembereink, esetleg egy szalonhálózatunk vagy franchise partnerek. De addig még sok munka és izgalmas folyamat vár ránk. Szerencsére nem sürget semmi sem, nincs külső kényszer, aminek meg kellene felelnünk. Minden, amit teszünk, az lelkesedésből és hitből történik. A lényeg, hogy jól csináljuk a dolgunkat, engedjük szabadjára a kreativitásunkat, igyekezzünk hasznosak maradni a világ számára. Minden adott ahhoz, hogy szárnyalhassunk a magunk módján, tempójában és örömére.

Fotó: Bodnár Zsófia

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Mire innen kijutsz, nem akarsz majd drogozni drog

Mire innen kijutsz, nem akarsz majd drogozni