A munkám a szenvedélyem: Kapronczay Stefánia a TASZ jogvédője

2017. december 11. |

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Kapronczay Stefániával, a Társaság a Szabadságjogokért szervezet ügyvezető igazgatójával.

Kevés olyan ember van, aki már kisgyermekkorában határozottan tudja, mi lesz belőle, ha nagy lesz. Kapronczay Stefánia kislányként is kiállt azokért, akiknek a hangja gyenge volt, a védtelenek mellett, felnőttkorában pedig mindeddig végig a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetnél dolgozott.  Gyakornokként kezdte, majd végigjárta a ranglétra különböző fokozatait, míg 29 éves korában ügyvezető igazgatónak választották. Büszke arra, hogy a legaktívabb magyar jogvédő szervezet vezetője, bár nincs túl sok ideje ezen gondolkodni, hiszen rengeteg elvégzendő feladat vár rá nap mint nap.

Tényleg soha nem jutott eszedbe más opció a pályaválasztás kapcsán?

Nem. Már kicsi koromban tudtam azt, hogy egy igazságosabb világért szeretnék dolgozni. Apukám gyerekkoromban sokszor kérdezte tőlem: neked miért kell mindig kiállnod a védtelenekért? Mindig mindenkit meg akartam védeni. Középiskolában azt gondoltam, hogy a jogász az, aki ezt hivatásszerűen csinálja. Utólag kiderült, hogy ez naiv elgondolás volt. A jogászok nem csak erős védőbeszédeket mondanak az ártatlanok védelmében, ahogy én azt az amerikai filmekben láttam. Az egyetem elején ezért nagyon csalódott is voltam. Nem olyan dolgokat tanultunk, amikre vágytam, nem olyan volt a szemlélet, amire számítottam. Az évfolyamtársaim nagy része teljesen mást akart csinálni, mint én, leginkább a sok pénz érdekelte őket, ahogy én akkor láttam. Majdnem ott is hagytam az egyetemet, de végül csak egy félévet hagytam ki. Abban a fél évben eljöttem a TASZ-hoz gyakornokoskodni. Ahogy beléptem az ajtón, láttam, hogy jó helyen járok. Itt voltak azok a jogászok, akiknek a társaságát kerestem, akik azzal foglalkoznak, ami engem is mozgat és visz előre. Már az egyetem alatt is szinte végig a TASZ-nál dolgoztam. Először egy programban asszisztens lettem, majd programvezető, aztán egy év külföldi tanulás után 2013 nyarán ügyvezető igazgatónak választottak meg.

Mit éreztél, amikor megválasztottak?

Nem nagyon volt időm az érzéseimre figyelni. Arra gondoltam, hogy mit kell holnap csinálni, milyen elvégzendő feladatok várnak rám. Később esett csak le, hogy mi történt velem. Akkor nagyon meghatódtam, hiszen a TASZ igen fontos része volt a személyiségfejlődésemnek. Örültem, hogy én lehetek ennek a szervezetnek a vezetője, én vihetem tovább mindazt, amit az elődeim elkezdtek.

A csapatból kerültél ki, voltak nálad idősebb kollégák, meg olyanok is, akik régebb óta dolgoztak a TASZ-nál. Hogyan tudtad elfogadtatni magad velük?

Fiatal nőként a legaktívabb emberjogi szervezetnek az élére kerülni rejtegetett magában kihívásokat. 29 éves voltam, amikor kineveztek ügyvezető igazgatónak, felmértem a helyzetemet, és azonnal elmentem egy coach-hoz. Az nagyon sokat segített. Az elejétől kezdve volt velem valaki, aki támogatott abban, hogy kialakítsam és megszilárdítsam a vezetői stílusomat.

Hányan vagytok a csapatban?

28 munkavállalónk van velem együtt, a nagy része teljes állásban. 11 ügyvéd dolgozik nekünk, van, aki csak TASZ-os ügyeket visz, mások bedolgoznak nekünk. Emellett 20–30 állandó önkéntes is egyre jobban bevonódik a munkánkba, és a csapat részét képezik.

Szerinted milyen főnöknek tartanak a kollégáid?

Azt tudom elmondani, milyennek szeretném, hogy tartsanak. Azt gondolom, mindig odafigyelek az emberekre is, és nem csak a feladatra. Azt szeretném, ha azt mondanák rólam, hogy emberséges vagyok, de szem előtt tartom a hatékonyságot is. Figyelek arra, hogy kinek mi az erőssége, a különböző erősségek hogyan tudják egymást tovább erősíteni. Nincs túl sok szabály a munkánkban, de amik vannak, azokat szeretem, ha mindenki betartja. Legyen szó belső határidőről vagy a jóváhagyási procedúráról. Igyekszem a civil szervezetekre jellemző kreatív, egymást nem korlátozó munkastílust ötvözni az üzleti szféra professzionális módszereivel.

Az üzleti szféra modelljeit honnan tanultad el?

Jó tulajdonságom, hogy gyorsan észreveszem a részleteket, és azokat be tudom építeni a munkába. Sokat beszélgetek emberekkel, olyanokkal is, akik az üzleti szférából jönnek. Nagyon igyekszem a csapatból is meghallani a kéréseket, észrevenni azokat a folyamatok, amelyeket le kellene szabályozni. Ugyanakkor hagyok szabad teret is a kollégáknak, hiszen abból születnek a jó dolgok.

Mennyire összetett a munkád?

Mindig is azt szerettem a TASZ-os munkában, hogy kreatív és sokszínű. Látunk egy problémát a magyar társadalomban, megnézzük, milyen eszközökkel lehetne megjavítani, és nekünk milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre ehhez. Amióta én vagyok a vezető, erősen kampányolunk is. Nemcsak azért dolgozunk, hogy a jogszabályok megváltozzanak, és peres ügyeket képviselünk, hanem azért is, hogy egy problémáról minél szélesebb körben beszéljenek. Keressük a párbeszéd lehetőségét az állampolgárokkal és a döntéshozókkal egyaránt. Ez az, ami a legjobb a munkámban. Egyik nap sem olyan, mint a másik. Csapatban, kreatívan gondolkozunk. A pozíciómban az is különösen izgalmas, hogy nekem kell átlátni az egészet, megtalálni azokat a szervezeteket, amelyek hasonló társadalmi problémákkal foglalkoznak, mint mi és kitalálni, hogyan tudjuk egymást támogatni, erősíteni.

Melyek ma Magyarországon azok a legsürgetőbb ügyek, amelyekre szeretnétek felhívni a közvélemény figyelmét?

Az egyik fő fókusztémánk az egészségügy és azon belül az emberi jogok érvényesülése. Onnantól kezdve, hogy mennyire biztonságos a környezet, ahol egészségügyi ellátást kapunk. Beszélhetünk itt a kórházi fertőzésekről, vagy akár arról is, hogy van-e elég szakember, és hogy azok mennyire vannak megfizetve. De ide tartozik az is, hogy mennyire jól van informálva a beteg, mielőtt meghoz egy komoly döntést egy beavatkozásról. Alapvetően a betegjogokat védjük, azok az állampolgárok jogai, ez a kiindulópontunk. Ugyanakkor a TASZ nem úgy fogja fel a szerepét, hogy szembemegy az orvosokkal, mert ha nekik valamiért rossz, az a betegek irányába is leszivárog. Az egész rendszert vesszük figyelembe és azt látjuk: az orvosok és a nővérek helyzetén is javítani kell. A másik fő témánk a véleménynyilvánítás szabadsága. Szeretnénk, ha olyan országban élhetnénk, ahol mindenki mindenféle hatalomról kritikát fogalmazhasson meg, és ezért ne érje őt semmiféle retorzió. A kritikára a döntéshozók úgy tekintsenek, mint egy fejlődési lehetőségre. Ehhez szükséges, hogy információink legyenek arról, hogyan működik a hatalom. Legyen szó minisztériumokról, önkormányzatokról, iskolákról, a hatalom fogalmát elég tágan értelmezzük. A harmadik terület, ami fontos nekünk, az az egyenlőség kérdése. Itt elsősorban a roma magyaroknak és az értelmi fogyatékosoknak az egyenlőségével foglalkozunk.

Ha visszatekintesz az elmúlt időszakra, tudsz-e olyan jó példát említeni, amikor a ti ráhatásotokra változott meg valami? Amikor kézzelfogható eredménye lett a munkátoknak.

Az egyik kedvenc példám régebbre nyúlik vissza. A TASZ is aktívan dolgozott azon, hogy az egészségügyi törvény úgy változzon, hogy egyedülálló nő is részt vehessen mesterséges megtermékenyítési eljárásban. Egy téma, amelyen személy szerint is dolgoztam, az otthonszülés szabályozása Magyarországon. Mostanában kevesebb olyan eset van, amikor azért tehetünk, hogy egy jogszabály megváltozzon. Annak szoktunk örülni, amikor egy perben sikerül elérnünk, hogy az ügyfelünk mondjuk kikerüljön a gondnokság alól: vagyis egy fogyatékos ember önállóan dönthessen az életéről. Vagy annak örülünk, ha egy ügyfelünk a Facebook-oldalán a helyi korrupcióról szóló linket posztolt, ezért a mi közbenjárásunkra ne érje őt büntetés. Ezek a sikerek közelebb vannak az egyénhez, most nem a nagy, emberi jogi szemléletű jogszabály-változtatásoknak van itt az ideje.

Mennyire tudnak az emberek a létezésetekről? Arról, hogyan lehet hozzátok fordulni?

Készítettünk egy felmérést arról, hogy a felnőtt lakosság hány százaléka hallott már a TASZ-ról. 40% körül van. A jogsegély-szolgálatunkra érkezett telefonhívásokból tudunk még információt szerezni arról, hogy kik és mennyire ismernek minket. Csodálatos módon intézetben élő, fogyatékos emberek, pszichiátriai betegek is felhívják a jogsegély-szolgálatunkat. Valahogy a célcsoportunk, akiknek szeretnénk segítséget nyújtani tudja, hogy hol keressen minket.

Ki a főnököd?

Az egyesületnek van egy elnöksége, ami öt főből áll. Ők az én főnökeim. Félévente be kell számolnom nekik, ők döntenek arról, hogy elfogadják-e a beszámolót, vagy sem. Ők hívhatnak vissza.

A munkád hogyan kúszik be a magánéletedbe? Ez nem egy 8 órás munka, hogyan tudod úgy irányítani a tevékenységeidet, hogy legyen magánéleted is?

Amikor megkérdezik tőlem, hogy vagyok, sokszor valamilyen munkadologról kezdek el beszélni. Emiatt egy darabig rosszul éreztem magam. Aztán rájöttem arra, a munkám annyira a személyiségem része, hogy nem akarom élesen elválasztani a magánéletemről. Annyira szerencsés vagyok, hogy nap mint nap olyan dolgokkal foglalkozhatok, amiben mélyen hiszek, és ami visz előre. Engem egyáltalán nem érdekel, hogy nem napi 8 órát dolgozom. De azért tartok olyan időszakokat, amikor feltöltődöm, a barátaimmal, a családommal vagyok, vagy sportolok. Ami még nagyon kikapcsol az a főzés. Tudják rólam sokan, hogy ha rossz kedvem van, vagy amikor nem tudom, hogyan fogunk egy problémából továbblépni, hazamegyek és főzök. Ettől megnyugszom.

Segítő munkát végzel, rengeteg fájdalmas, szomorú esettel találkozol. Meddig lehet ezt a munkát úgy végezni, hogy ne vezessen kiégéshez?

A személyiségem olyan, hogy akkor is foglalkoztatnának ezek a kérdések, ha történetesen nem ezen a területen dolgoznék. De mivel ezen dolgozom, sokkal könnyebben kezelem az ügyeket. Tudom, mit teszünk azért, hogy könnyebb legyen a hozzánk forduló ügyfélnek. Sokszor tapasztalom a barátaimon, akik nem ezen a területen dolgoznak, de zavarja őket egy bizonyos probléma, hogy sokkal frusztráltabbak, nehezebben kezelik a helyzetet, mint én. A jogvédelem nem egy rövidtávfutás. Az emberi jogokért való küzdelem soha nem volt könnyű dolog. Ha az ember felismeri ezt, vagy visszanéz 50 évet a múltba és látja, hogy akkor hol tartottunk és ahhoz képest most hol tartunk, sokkal könnyebb minden. A nagy céljainkat valószínűleg az utódaink fogják elérni. De fontosnak tartom, hogy kisebb célokat meghatározzunk, és az elért kisebb eredményeket is megünnepeljük. Itt az irodában együtt örüljünk a sikereknek, vagy elmenjünk együtt valahová koccintani. Így látszanak azok a lépések, amelyek az egyébként nagyon hosszú távú célok eléréséhez vezetnek.

Mi lenne a következő kis siker, amire szeretnél koccintani?

Most van egy érdekes kampányunk, ami egy egészen új dolog. Három éve mérjük, hogy a kórházak mennyire gyerekbarát módon működnek. Látunk fejlődést, de közben azt is észrevettük, hogy másképp is lehetne segíteni az ünnepeket kórházban töltő családoknak, ezért indítottuk az Ünnepek a kórházban kampányunkat. Kitaláltuk, hogy TASZ-os csomagot állítunk össze és elvisszük nekik ajándékba. A csomagokban a kórházi tartózkodáshoz szükséges eszközök, tisztítószerek vannak, de van benne egy TASZ-os jogtudatosító játék is, meg mesék, amelyeket ismert emberek olvasnak fel. Azt szeretnénk elérni, hogy most karácsonykor 2000 családhoz eljussanak ezek a csomagok. A kórházak nagy örömmel várják a csomagokat, most minden attól függ, hogy összejön-e rá a pénz. Szerencsére cégek is csatlakoztak hozzánk, illetve van egy adományvonalunk. Aki küld egy SMS-t a 13600-as számra, annyi szöveggel, hogy 82,  az 250 Ft-tal járul hozzá ezekhez a csomagokhoz. Ez nem is kicsi siker lenne, amit biztos, hogy megünnepelnénk.

Hosszú távú terveid? Úgy képzeled, hogy a TASZ-tól mész majd nyugdíjba?

A barátaim szerint én soha sem fogok nyugdíjba menni. Minden szervezetnek jó, hogy ha van cserélődés, vérfrissítés. Semmiféleképpen nem maradok itt az idők végezetéig, nem tudom, mikor jön el az idő, hogy továbblépjek. Abban viszont biztos vagyok, hogy mindig valami társadalmi problémákkal foglalkozó, egy igazságosabb társadalomért tevékenykedő munkát végzek majd.

Fotó: Egyed Péter, ELTE ÁJK

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Mi az összefüggés a klímaváltozás és a faji igazságtalanság között? afroamerikai

Mi az összefüggés a klímaváltozás és a faji igazságtalanság között?

Girl power az informatikában girl power

Girl power az informatikában