Rubint Réka élete nyitott könyv a nagyközönség számára. Az elmúlt tizenhat évben, amióta Schobert Norbival egy párt alkotnak, a bulvárújságok címlapjaikon számolnak be a sorsa alakulásáról. Sokáig Norbi árnyékában, majd Norbival együtt élvezte vagy éppen szenvedte meg a népszerűséget. Az elmúlt években azonban az általa létrehozott Alakreform programnak köszönhetően ő is a figyelem középpontjába került. Réka hihetetlen lendülettel építi a maga kis birodalmát: aerobikóráin, a fellépések, az Alakreform táborok alkalmával több száz ember tornázik vele önfeledt hangulatban. Rajongói száma a közösségi oldalain meghaladja az 1 millió főt, akiknek naponta posztol bátorító üzeneteket. Beszélgetésünkből kiderül, miből táplálkozik ez a belső erő és pozitív kisugárzás, amit Réka magából áraszt, mi motiválja a hamarosan 40. születésnapját ünneplő magyar fitneszkirálynőt, hogy programjával emberek ezreinek az életét megváltoztassa.
Látom magam előtt a kis Rékát, aki csillogó szemekkel, őszinte érdeklődéssel néz bele a világba. Szeret ismerkedni, beszélni, nyitottan közelít a társaihoz. Ilyen kislány voltál? Vagy csak én képzellek ilyennek?
A valóság nincs messze ettől a képtől. Vidéken nevelkedtem, ahol mindenki közvetlen, nyitott mások iránt. Szerettem csicseregni a szomszédokkal, az osztályban őrsvezető voltam, imádtam a középpontban lenni. Ének-zene tagozatos általánosba jártam, volt egy fantasztikus énektanárnőnk, neki köszönhetően az éneklés állt sokáig az életem középpontjában. Az iskolai kórussal sokat utaztunk, élveztem, hogy csapatban, közösen csinálunk valamit. Hangszeren is tanultam játszani, zongorán és gordonkán, de ez nem állt olyan közel a szívemhez, mint az éneklés.
Miért nem lett belőled énekes, ha ennyire szerettél énekelni?
Nem azért énekeltem, mert ezen a területen szerettem volna érvényesülni. Egyszerűen csak azt a fajta életérzést adta nekem az éneklés, mint amit most ad a sport. Nyolcadik osztály végén elkerültem otthonról, a nagymamámhoz költöztem Kazincbarcikára, és ott jártam egy évig egészségügyi szakközépiskolába. Mindez egy fiú miatt történt, akibe halálosan beleszerettem. A fiú miskolci volt, és Kazincbarcika közelebb volt Miskolchoz, mint Jászberény, ahol a szüleimmel laktunk. De ő még az évkezdés előtt szakított velem, de már nem volt lehetőségem visszacsinálni ezt a helyzetet. Egyetlen dolog volt, amibe kapaszkodhattam, a tanulás. Kitűnő tanuló voltam, egyedül a testnevelés nem ment. Volt egy testnevelő tanárom, aki azt mondta rólam, hogy egy genetikai selejt vagyok, bármilyen mozgásra alkalmatlan. Hozzáteszem, akkor igaza is volt, mert tényleg semmit sem tudtam megcsinálni. Félévkor csak azért nem buktatott meg, mert a többi tanár kiállt mellettem. Annyira megalázva éreztem magam akkor, hogy engem mások mentenek meg a bukástól, hogy elhatároztam: bebizonyítom, képes vagyok a fejlődésre. Na, ekkor indult el a sportkarrierem. A második félévben minden szabad percemben otthon, a nagymamám nappalijában a sportot gyakoroltam. Év végére négyes lettem, és elhatároztam, eljövök ebből az iskolából, vissza Jászberénybe, a gimnáziumba.
A szüleid mit szóltak mindehhez?
Apukám elintézte az egy szem kislányának, hogy átvegyenek a jászberényi gimibe, anyukám viszont nem nézte jó szemmel a hirtelen jött döntésemet. Ő erőltette, hogy matematika–fizika tagozatos osztályba kerüljek, ami óriási kiszúrás volt velem. Én egy humán beállítottságú valaki vagyok, szeretem a könyveket, a verseket, a reáltárgyak nagyon messze álltak tőlem. Négy év sem volt elég, hogy a matematikát és a fizikát megszeressem, viszont egy szuper osztályom volt, amely ellensúlyozta a reál tárgyakkal szembeni érzéseim. És addigra a szenvedélyemmé vált a mozgás is.
Volt valami konkrét sport, ami különösen érdekelt?
Mindenevő lettem. Abban a pillanatban, hogy megszólalt az utolsó óra után a csengő, felültem a biciklimre, kimentem a Zagyva-gátra futni, vagy elmentem a konditerembe edzeni. A sportba menekültem 4 éven át.
Hogyan kerültél Budapestre?
Felvettek a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára, ahol siket-vak szakon végeztem nappali tagozaton. Nagyon el akartam kerülni otthonról, megismerni a világot. Akkoriban csak annyit tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, ha lehet, gyerekekkel. Pesten végre szabad voltam. Mindenféle szülői kontroll nélkül tudtam sportolni. Jártam a főiskolára, és amint volt egy-két óra szabadidőm, mentem a Margitszigetre futni vagy különböző aerobiktermekbe tornázni. A kollégiumban elterjedt, hogy mennyit sportolok, a lányok megkértek, tartsak nekik is aerobikórákat. Először csak a saját szobánkban gyűltünk össze a kazettás magnó mellett, majd egyre többen lettünk, és elfoglaltuk a tornatermet. Kiírtam a liftben, hogy mikor vannak az óráim, kitettem egy dobozt az óra végén, és mindenki annyi pénzt adott, amennyit gondolt. Év végére már egy este többet kerestem, mint a havi ösztöndíjam volt. Nagyon élveztem, hogy már nem kellett otthonról pénzt kérnem. Eközben rendületlenül jártam tanulni a nagyoktól, tele voltam energiával, lelkesedéssel. Vettem a bátorságot, és bejelentkeztem a szomszéd kis edzőterembe helyettesítőnek, egyre gyakrabban hívtak, sőt lettek saját óráim is. Aztán megnyílt a Dózsa György úton az Alexandra fitness, és nekem a legnagyobb vágyam egy korlátlan éves bérlet volt ide. Sikerült összegyűjteni rá a pénzt, onnantól ez lett a második otthonom. Kihasználtam a bérletet, hol a jakuzziban ültem, hol a szaunában, hol aerobikórán ugráltam, hol a konditeremben erősítettem. Hoztam a vidéki neveltetésem, mindenkivel beszélgettem, ismerkedtem. Egyszer lebetegedett egy tanár és felkértek, hogy helyettesítsem őt. Először nem hittem el, hogy hozzám beszélnek, én még mindig annak a hatása alatt álltam, hogy az Alexandra fitnessbe járhatok edzeni, nem pedig tanítani.
Hogy fogadtak a vendégek?
Képzelheted, mit gondolhattak rólam, amikor megláttak szemüvegben, térdig érő, kinyúlt pólóban, kitaposott tornacipőben. Akkoriban minden fillért félretettem, nem vettem magamnak drága cuccokat. A zsúfolásig telt terem két perc alatt majdnem kiürült, néhányan maradtak csak bent. A szemüveg alatt elkezdtek folyni a könnyeim, fájt az előítélet, az, hogy meg sem adták nekem az esélyt a bizonyításra. Felszívtam magam, és egy szuper órát tartottam azoknak, akik velem maradtak. Ők aztán kérték a vezetőséget, hogy tartsak máskor is órát, így kerültem be tanárnak az Alexandra stúdióba. Fel kellett építenem a saját vendégkörömet, ami fél éven belül sikerült is.
Mit szólt Alexandra az új konkurenciához?
Örült, hogy jól megy a reggeli óra. Neki csak jó volt a lelkes titán, aki bármikor beugrik helyettesíteni bárkit. Volt olyan, hogy karácsonykor végig én tartottam az órákat, csak szentestére tudtam hazaugrani a családomhoz.
Honnan jön ez a hihetetlen munkabírásod?
Otthonról. Gyerekkoromban minket nagyon keményen fogtak a szüleink. Apukám agrármérnök, hosszú ideig téeszelnökként dolgozott, de nekünk is rengeteg földünk volt, amit magunk műveltünk. Zöldséget, gyümölcsöt termesztettünk, tele volt az udvarunk tyúkokkal, kacsákkal, disznókkal. Moslékot kevertünk, etettük az állatokat, az iskola után és egész hétvégén nekünk, gyerekeknek is segítenünk kellett. Számunkra ez volt a természetes.
Amikor befejezted a főiskolát, soha nem akartál elhelyezkedni gyógypedagógusként?
Nem, addigra már teljesen beszippantott a sport. Megcsináltam az aerobik- és személyi edzői képzést a TF-en. Lett erről is papírom, úgyhogy már hivatalosan dolgozhattam edzőként.
Mikor jött el az az idő, amikor a népszerűségi indexed is megugrott? Mikorra nőtted ki magad olyan fitneszszemélyiséggé, aki fellépéseket vállal, szerepel a médiában?
Ez Norbival együtt jött. Norbi és csapata az Alexandra fitnessben szervezett egy válogatást a következő videójához, ahová én is bekeveredtem. Nagyon béna voltam, de megtetszettem Norbinak és beválogatott. Végül nem tudtam eljárni a próbákra, így nem szerepeltem a videóban. Eltelt két év és úgy hozta a sors, hogy felkértek, lépjek fel Norbi helyett a Coca-Cola Beach House-on, mert ő lemondta a fellépést. Akkor még életemben nem álltam színpadon, ráadásul az addigra már országosan ismert Norbi helyett kellett szerepelnem, gondolhatod, mennyire izgultam. Norbi eljött megnézni, ki áll helyette a színpadon. Nem ismert fel engem, addigra már megtaláltam a stílusom, a szemüveget lecseréltem kontaktlencsére, és feszülő kis piros sortban és topban csináltam magyar zenére a hangulatot. Norbi ettől kezdve nem hagyott békén. Fél évig szabályszerűen zaklatott, mindenáron találkozni akart velem. Nem azért mondtam le a találkozóimat vele, mert kérettem magam, hanem mert akkor nekem fontosabb volt, hogy pénzt keressek, és építsem a szakmai karrierem.
Végül mégis a felesége lettél.
Méghozzá elég gyorsan igent mondtam neki. Amikor végre közel kerültem hozzá, rájöttem, milyen sok közös dolog van bennünk. 2001. november 11-én adtam be a derekam, azóta egy pár vagyunk. Mexikóban kérte meg a kezemet, én igent mondtam, és másnap az egész magyar sajtó tudta, hogy Norbi menyasszonya vagyok.
Ekkor köszöntött be a népszerűség az életedbe. Hogyan tudtad ezt akkor kezelni?
Amikor kirobbant a hír, hogy Norbi eljegyzett engem és a videómat is leforgatta, ami óriási siker lett, azonnal megismert az egész ország. Eleinte nagyon élveztem, hogy megnéznek az utcán az emberek és találgatják, nem én vagyok-e Norbi menyasszonya. Aztán egy idő után elkezdett zavarni, hogy mint Norbi menyasszonya és nem, mint Rubint Réka érdeklem őket. Másfél évre volt szükség ahhoz, hogy megtanulják a nevemet, de ekkor már terhes voltam Larával. Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy terhesen is tornáztam. Emiatt kaptam hideget-meleget, nem volt még közösségi média, nem volt saját felületem, így nem tudtam sehol megvédeni magamat. Vidéki ártatlanságommal nem értettem, miért bántanak engem. Sokan azzal vádoltak, hogy a házasságunk nem más, mint egy marketingházasság, csak azért mentem hozzá Norbihoz, hogy felmásszak a hátán, és amikor majd a feje tetején ülök, jól elhagyom őt. Ekkor ajánlott nekem egy vendégem egy légzésterapeutát, akihez a mai napig járok, és aki rengeteget segített. Közösen önmegismerő, önfejlesztő munkába kezdtünk, a belső erőm megerősítésébe. Most is vannak támadások, de megtanultam hárítani őket. A tudatalattimból egy erős aurát húztam magam köré, így nem érnek el a bántások, a negatívumok. Van ezt még hová fejleszteni, de annyira imádom, hogy decemberre már beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol még mélyebben foglalkozunk majd ezzel a módszerrel.
Most már a közösségi médiában meg tudod védeni magadat. Nagyon erős a jelenléted a Facebookon és az Instagramon. Mennyiben változtatta meg ez az életedet?
Nagyon, mert a népszerűség borzasztó nagy felelősséggel jár. Egy-egy posztom akár 500–600 ezer embert is elér, a Facebookon a követőim száma közel 1 millió, az Instagramon 200 000, egy-egy Insta-szorimat közel 100 000 ember nézi meg. Sokszor ad-hoc jelleggel teszek ki valamit magamról, megosztom a hétköznapi dolgaimat, például azt, amikor vasalok otthon. Nemcsak beállított, szuper megvilágított képeket posztolok, azt gondolom, ettől maradok hiteles. Nekem nagyon fontos a hitelesség. De hogy őszinte legyek, legszívesebben betiltanám az okostelefonokat, szerintem nagyon rossz irányba viszi a fiatalokat a virtuális élet, a virtuális barátok. Nálunk otthon, amikor mindenki hazaért, letesszük a telefont egy asztalra. Olyan kevés időt töltünk együtt, azt legalább töltsük együtt, egymásra figyelve.
A munkád és a magánéleted nagyon összefolyik. Családi vállalkozást visztek Norbival, aminek a gyerekek is a részei. Mi a legnehezebb ebben?
A legnehezebb elfogadni és a gyakorlatban alkalmazni, hogy három különböző egyéniségű gyerekem van, különböző vágyakkal. Szeretném megtanítani nekik, hogy legyenek önmaguk. Ne szippantsa be őket a családi vállalkozás. Larának megvan a maga kis vállalkozása, 340 ezer követője van a Musicallyn, könnyű lenne a kezébe nyomni egy Update üdítőt, hogy reklámozza, rögtön 340 ezer gyerek látná. De nem tesszük. Azt szeretném, hogy maguktól akarjanak elérni bármit is. Lara például ne azért legyen jó alakú, mert Rubint Réka lánya és hogy nézne ki, ha ő duci lenne, hanem azért, mert az egészséges hiúságából fakadóan igénye van erre. Arra törekszem, hogy egy meder legyek a gyerekeim életében, aki a patak útját egyengeti, de soha nem akarok kavics lenni, ami a patak folyását megakasztja.
Az Alakreform programnak te vagy a megálmodója, nyolc éve teljes erőbedobással csinálod. Ez jelentette számodra a nagy visszatérést a gyerekszülések után?
Nyolc évvel ezelőtt, a harmadik gyermekemmel, Zalánnal voltam várandós és nem értettem, mi bajom van, miért nem vagyok boldog. Katával, a légzésterapeutámmal végigboncoltuk az életemet és kiderült, az a bajom, hogy nem tarthatok aerobikórákat. Akkoriban Norbi féltett, azt szerette volna, ha klasszikus családanyaként a gyerekekkel foglalkozom. Én évekig elfogadtam ezt, de aztán a sarkamra álltam, és visszaépítettem azt az életemet, amiből Norbi anno kiemelt. A XIII. kerületben kibéreltem egy 300 fős tornacsarnokot, előkerestem a régi vendégeim telefonszámát, kézzel szórólapokat írtam, fénymásoltam, szétszórtam őket a környékbeli irodaházakban és várandósan megtartottam az első órámat. Megint ott tartottam, mint húszévesen. Ekkor lépett be a Facebook az életembe, amin már tudatosan kommunikáltam, képeket töltöttem fel az óráimról kedvcsinálónak. Minden fillért visszaforgattam a vállalkozásba, vettem hangtechnikát, headsetet, különböző eszközöket az órákhoz. Később vidéki nagyvárosokban is kibéreltem egy-egy hétvégén egy sportcsarnokot, beindult a roadshow, ami azóta is folyamatosan tart. Aztán jöttek a fitnesztáborok, szállodák kértek meg, hogy szervezzek náluk hétvégi rendezvényeket, majd külföldre is elkezdtünk táborokat szervezni.
Hány fellépésed van egy átlagos hétvégén?
4-5 fellépés más-más városban. Régen volt ennél több is. De akkor a szervezetem 24 óra alatt regenerálódott, most egy ilyen hétvége 48 óra regenerálódást igényelne. Minden évben megfogadom, hogy kevesebbet fogok vállalni. Abban már sokat fejlődtem, hogy fontos ünnepekkor nem vállalok felkérést. Vagy ha van egy húzósabb 2 hónapom, utána beiktatok egy kis szünetet.
Nemsokára 40 éves leszel. Hány éves korig lehet ezt ilyen intenzíven csinálni? Nemcsak fizikailag, de lelkileg is.
Nem tudom. Egy biztos, addig, amíg jó értelemben kiráz a hideg és libabőrös leszek, amikor megszólal a zene, és több száz kar a magasba emelkedik, én örömmel csinálom. Hajt a belső erő, az adrenalintól minden alkalommal majdnem elsírom magam.
10 év múlva hol látod magadat? Hogyan szeretnél élni?
Akkor Lara 25 éves lesz, úgyhogy elképzelhető, hogy már nagymama leszek. Nagyon szeretném megélni a nagymamaságot, vinni az unokáimat szerte a világba, utazni velük, megmutatni nekik a különböző csodákat. Mindenképpen aktív életet akarok élni, lehet, hogy az érdeklődési köröm eltolódik lelki síkra, de a mozgás azért megmarad az életem fontos részének. Érdekel a spiritualitás, az emberek lelke, érzései. Lehet, hogy többet fogok ilyen dolgokkal foglalkozni.
Portré: Labancz Viktória
Fotó: Szűcs Gergő
