Ezekben az országokban a legveszélyesebb nőnek lenni

2018. július 19.
Nőnek lenni sehol sem könnyű, de vannak helyek, ahol még nehezebb. A nők szempontjából a legveszélyesebbnek tekintett 10-es listára egy nyugati ország is felkerült.

Fotó: Unsplash.com

A fejlett társadalmakban többnyire már a hétköznapi szexizmus ellen harcolnak a nők, ami persze nem kis feladat, mégis sok olyan ország van még, ahol kimondottan veszélyes nőnek születni. A Thomson Reuters Alapítvány nemrégiben tette közzé a nők szempontjából a legveszélyesebbnek tekintett 10 ország listáját, melyet 550 nemzetközi szakértő állított össze a nőket érintő publikus ügyek elemzésével az egyes országokban.

A listát India vezeti, elsősorban a nőket érő szexuális erőszak miatt, melynek leghíresebb esete a 23 éves delhi lány csoportos megerőszakolása 2012-ben. Áprilisban egy nyolcéves kislányt is megerőszakoltak majd meggyilkoltak az országban. A Reuters szerint India azért érdemelte ki a címet, mert a hagyományos kulturális álláspont értelmében elnyomják és veszélyeztetik a nőket, gyakori a szexrabszolgaság, a nők kényszerdolgoztatása és az emberkereskedelem.

Az egyetlen nyugati ország a listán talán meglepő módon az Egyesült Államok lett, ők a zaklatások és nemi erőszak esetek miatt kerültek fel. A 10-es listán szerepel még Afganisztán, Szíria, Szomália, Szaúd-Arábia, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Nigéria is.