Korábban kellene petesejtet fagyasztatniuk a nőknek

2018. szeptember 26.
Egy brit kutatás szerint ahhoz, hogy igazán jók legyenek az esélyeink, 35 éves kor alatt kell lefagyasztatnunk petesejtünket.
Fotó: Profimedia – Red Dot

A petesejt fagyasztás nagyszerű lehetőség olyan nők számára, akik csak később vállalnának gyereket, és egyenesen az egyetlen megoldást nyújhatja azoknak, akik valamilyen termékenységre káros hatással bíró orvosi kezelés (például kemoterápia) elébe néznek. Azonban érdemes minél korábban határozni, ha a fagyasztás mellett döntünk.

A brit Human Fertilisation and Embryology Authority adatai szerint a lefagyasztott petesejt felhasználásával történt mesterséges megtermékenyítés annál hatékonyabb – vagyis annál nagyobb eséllyel lesz belőle terhesség – minél fiatalabb korban fagyasztatott a donor. Az ideális kor 35 év alatt lenne, a nők átlagosan mégis 38 éves korukban fagyasztatják le petesejtüket. A kutatást végző HFEA figyelmeztet rá, hogy 40 éves kor felett már nagyon kevés az esély, hogy a lefagyasztott petesejtből terhesség lesz.

A petesejt fagyasztás évről évre népszerűbb a nők körében, az Egyesült Királyságban 2016-ban már 156 baba született fagyasztott petesejtből. Ebben az évben a fagyasztás az eseték 18 százalékában volt sikeres, az alacsonynak tűnő szám pedig épp a korral hozható összefüggésbe.

 

TheGuardian