Munkám a szenvedélyem: Pistyur Veronika, a Bridge Budapest Egyesület ügyvezető igazgatója

2018. szeptember 10. | László Krisztina

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest Egyesület ügyvezető igazgatójával.

Mi a foglalkozása? Erre a kérdésre nehéz konkrét választ adni, mivel Vera annyi mindennel foglalkozott már és a mai napig is foglalkozik. Végzettsége szerint televíziós rendező-műsorvezető, de elvégezte a kulturális antropológia szakot is, majd a Közgazdasági Egyetemen a nemzetközi kapcsolatok szakot. Doktori fokozatát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg, ahol Máté Krisztával közösen a jövő tévés szakembereinek az osztályfőnöke. Önkéntesként kezdő vállalkozásokat mentorál, tanácsadóként segít másoknak megtalálni a kivezető utat az elakadásból. Munkahelye a Bridge Budapest Egyesület, az itt végzett munkáján van a legtöbb figyelem. A beszélgetésünk során próbáltam megfejteni a titkát, azt, hogy hogyan képes egyszerre ennyi mindennel foglalkozni. Ha nem is jöttem rá mindenre, néhány praktikus dolgot azért eltanultam tőle.

Nyughatatlan személyiségnek tűnsz. Folyamatosan keresed az újdonságokat, hajt előre a megújulás, a tudás iránti vágy. Gyerekkorodban is már ez volt jellemző rád?

Igen. Nagyon nyitott és érdeklődő gyerek voltam. Nem volt soha problémám a tanulással. Szerettem magamba szívni az újdonságokat, az iskolában minden szakkörre beiratkoztam, ami belefért az időmbe.

A pályaválasztáskor végül hogyan tudtad eldönteni, hogy a sok téged érdeklő dolog közül mivel foglalkozz komolyabban? Milyen irányba tanulj tovább?

A média gyorsan képbe került. Eredetileg médiajogász szerettem volna lenni, hogy ez az ötlet honnan jött, csak sejteni tudom. Emlékszem, akkoriban olvastam egy Moldova-könyvet, amely a jogászokról szólt, lenyűgözött a világuk. De a médiát sem szerettem volna elengedni, az írás, a képalkotás akkoriban nagyon érdekelt. A középiskola utolsó évében eljártam a jogi egyetem felvételi előkészítőjére, de az utolsó pillanatban mégis meggondoltam magam. A Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakára is beadtam a jelentkezésemet, és mivel oda előbb felvettek, a jogi egyetemre már el sem mentem felvételizni. Horváth Ádám és Vitray Tamás osztályába jártam, utólag értettem meg, hogy milyen szerencsés vagyok. Fantasztikus tudást adtak át nekünk, amit napi szintem ma is kamatoztatni tudok a munkámban.

Azt kaptad a Filmművészeti Egyetemen, amire számítottál?

Nem voltak elvárásaim. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy elsőre bekerültem. Csak nagyon kevés jelentkezőt vettek fel, kiváltságosnak éreztem magam.

Később még két másik egyetemet is elvégeztél. Nem volt elég az a tudás, amit a Filmművészetin kaptál?

Volt bennem hiányérzet, és engem a hiányok nagyon tudnak motiválni. A Filmművészetin mindig azt mondták nekünk, hogy ehhez és ahhoz nem kell értenünk, ez nagyon zavart engem. Úgy éreztem, a munkámhoz fontos a társadalomtudományi háttér, korábban is érdekelt a néprajz. Végül a kulturális antropológia szakot választottam, ami akkoriban egy új terület volt itthon a felsőoktatásban. Én pedig szeretem az újdonságokat. De ez sem volt még elég, a Közgázon diplomáciát és nemzetközi kapcsolatokat tanultam. Végül összeállt a kép, ez a sokféle képzés mind segít nekem mindabban, amivel ma a Bridge Budapestnél foglalkozom. Nagyon sok kommunikáció van benne, történetmesélés, amit a filmművészeti oldaláról hozok, közösségépítés, ahol az antropológus énem nyilvánul meg és a nemzetköziség, amelyben a nemzetközi kapcsolatokban szerzett tapasztalatomra támaszkodhatok.

Mivel is foglalkozik pontosan a Bridge Budapest?

A Bridge Budapest egy civil szervezet, egy egyesület, amelyet a Magyarországról indult legsikeresebb startupcégek – a Prezi, a Ustream és a LogMeIn – hoztak létre azzal a céllal, hogy minél több olyan történetet meséljenek el, amelyek azt bizonyítják: Magyarországról is lehet világsikereket építeni. Egy ösztöndíjprogram keretében magyar fiatalokat vittünk el külföldre és megmutattuk nekik, hogyan működnek ezek a vállalkozások Ázsiában vagy éppen San Franciscóban, ahol az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény. Időközben világossá vált számunkra, hogy nem elég csak a startupokkal foglalkozni, hanem az egész vállalkozói környezetet kell vizsgálnunk. Az emberek 70%-a különböző vállalkozásokban dolgozik, a hétköznapjaik jó részét a munkahelyén tölti, nem mindegy, hogy milyen ez a közeg, milyen hatással van az egyénre. Az utóbbi pár évben elkezdtük összegyűjteni és közösséggé formálni azokat a vállalkozásokat, amelyek jól látható szabályok mentén igyekeznek fejlődni. Fontos számunkra a környezetük, odafigyelnek az alkalmazottaikra, szabályosan kezelik a pénzügyeiket. Őket hívjuk vállalható vállalkozásoknak. 760-an vannak szerte az országban, mi felvállaltuk, hogy láthatóvá tesszük őket. A vállalkozói mentalitás fejlesztésével is foglalkozunk, és kezdjük ezt a gyerekeknél, a Bridge Bizniscool kurzusain, táboraiban, ahol 8–12 éves gyerekek játékos módon sajátítják el a vállalkozói szemléletmódot, a vállalkozások működésének alapjait.

Hányan dolgoztok a Bridge Budapestnél?

Nagyon kevesen, hárman. De sok szereplő kapcsolódik még hozzánk. Egy tanácsadó testület, a Bridge Fund áll a hátterünkben, az anyagi támogatásuk mellett a gondolataikat is megosztják velünk. És persze ott vannak az újságírók is, akik tovább mesélik a történeteket, így szolgálják az ügyünket.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Lehet, hogy egy kicsit patetikus lesz, amit mondok, de vállalom. A Bridge-ről sokan azt gondolják, hogy a reményt jelenti a manapság oly sokakra jellemző rossz hangulatban. Büszke vagyok arra, hogy nekünk sikerült egy szigetet építeni a hatalmas panaszáradatban, amelynek a léte folyamatosan azt bizonyítja, létezik másik út. Jó érzés, hogy tudok más perspektívát mutatni az embereknek, segíteni őket a változásban.

Mi a legnehezebb benne?

Szembe menni az árral. Néha úgy érzem, mintha egy másik országban élnék. Amit mi képviselünk, az egy elég absztrakt ügy, sokkal nehezebben érthető, mintha mondjuk ha a környezetvédelemre hívnánk fel az emberek figyelmét. Nehezebben találunk hozzá partnereket. A Bridge Bizniscool projekt sokat segít nekünk, az emberek felkapják a fejüket, ha gyerekeken keresztül közelítünk egy jó ügyhöz.

Nem hiányzik a tévézés?

Nagyon szerettem csinálni, nehéz volt a váltás, mert a tévézés az identitásom fontos része volt. Bármikor tudnám folytatni, de nem nagyon találnék hozzá közeget. Az online felületen építhetném a saját brandemet, de ez a fajta exhibicionizmus már kiveszett belőlem. Annyi minden más fontosabb dolog van az életemben. Nagyobb boldogságot okoz, ha a szabadidőben inkább elolvasok egy jó könyvet.

Tanítasz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Milyen tapasztalataid vannak a fiatalokkal kapcsolatban? Mennyire más ez a generáció, mint a miénk?

Nyilván érzem és értem a köztünk lévő generációs különbséget. Jól észrevehető, ahogy az online közeg, a digitális világ megváltoztatja a személyiséget. Az azonnaliság okán egy csomó mindent természetessé és türelmetlenné tesz. Ugyanakkor azt látom, hogy a fiatalok abban nem különböznek tőlünk, hogy ugyanúgy figyelemre, gondoskodásra vágynak, szeretnének kiteljesedni. Azt gondolom, sokkal több a lehetőségük, mint nekünk valaha volt, de pont ezért vannak nehezebb helyzetben. Nagyobb a zaj, ami körülveszi őket, nekünk sokkal egyértelműbb volt az út. Sok pozitív tapasztalatot szerzek közöttük, valószínűleg azért, mert motivált és ambiciózus fiatalok közegében mozgok. Tudom, hogy nem ez az átlag.

Mivel foglalkozol még?

Startupokat mentorálok, ami az önkéntes életem része, de hobbitanácsadóként is szoktam segédkezni főleg brandstratégia témakörben. Úgy hiszem, az egyik legerősebb képességem, hogy gyorsan észreveszem a nagyobb képet és tudok segíteni azokon az embereken, akiket betemettek a hétköznapi nehézségek, és nem látják a labirintusból kivezető utat.

Mire vagy a legbüszkébb az eddig elért eredményeid közül a munka területén?

Erre a kérdésre nem tudnék konkrétummal válaszolni. Büszke vagyok arra, hogy mindig önazonos tudok maradni abban, amit csinálok. A szenvedély vezérel. Sokakat látok a környezetemben kiégve, elfáradva. Bennem mindig van elég terv és vágy ahhoz, hogy továbbfejlődjek.

Milyen területen szeretnél még továbbfejlődni?

Tudatosan figyelek a vágyaimra, és néhány éve minden év végén vágytérképet készítek. Az év végi lecsendesedés számomra arról szól, hogy négy területen – az életvitelemben, a szakmai kérdésekben, az örömforrás és a tanulás területén – összegyűjtöm a vágyaimat. Próbálom meghallani a belső igényeimet, megfogalmazni mindazt, ami a legjobban foglalkoztat. Ezután vizualizálom őket. Nyáron a szabadságom alatt újra előveszem ezt a vágytérképet és megnézem, hol tartok benne. Még nincs gyerekem, biztos, hogy az anyaság egy nagyon izgalmas, új helyzet lesz majd az életemben. Nagyon örülök, hogy ezzel az aggyal és érettséggel fogok gyereket vállalni.

10 év múlva hogyan látod magadat? Hol és milyen körülmények között szeretnél élni?

Olyan életet szeretnék élni, amelyben arról, hogy hol élek, nem a körülmények, kényszerek döntenek, hanem én magam. Igazából lokációtól független, hogy hol tudom megvalósítani az elképzeléseimet. Nagyon szeretek új dolgokat megismerni, elmélyedni bennük és utána továbbmenni. Építkező típus vagyok, akinek fontos a szabadság, a függetlenség, a rugalmasság. Remélem, 10 év múlva is mindezeket birtokolni fogom. Nagy vágyam, hogy a jövőben létrehozzak egy intézetet, amely segíti a vezetőket, hogy jobbá váljanak, a lehetőségeiket jobban ki tudják használni. Ennek a projektnek már sok vetülete megvan a fejemben, rengeteget gondolkozom rajta.

Portréfotó: Szilágyi Stefi Fotó: Vincze Máté

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter