Az elmúlt évek legnevesebb kollekcióit böngészve azt érzem, hogy a múltba révedéstől teljesen megrészegedett a divat. A legnagyobb divatházaktól az egyedi hangú tervezőkig szinte mindenhol a múlt újraértékelése a tematika, csak éppen a fókusz változik. Az újragondolt századelőtől a népművészet újra-felfedezésén és a 70-es évek retrolázán keresztül a szocialista esztétikáig mindenre megvan valamelyik tervezőnél az újragondolására igénye. És nem csak a divattervezők egyéni feldolgozás-kényszereiről van szó. Hiszen amit kiadnak a kezük közül, azzal üzennek a világnak és egy szezon hangulatát is meghatározzák és szervesen reflektálnak is rá. A divat tükörfunkciója pedig, – amennyiben tényleg igaz a felvetésem, mely szerint a szokásosnál is többet nosztalgiázik–, megmutatja a korunk egyik legfontosabb jellemzőjét is: a történelem utániság kilátástalanságát, az újrarendezést és azokat a lelki folyamatokat, melyek mindezt táplálják.
Fotó: Unsplash
Ha a divat kommunikáció, akkor a divat a jelenkorban leginkább egy terapeuta funkcióját tölti be: segítségével a bambit iszogató, körömcipős-cicaszemüveges édesanyánk, a csipkekesztyűs, pliszírozott szoknyás nagymamánk, fejkendős, fűzős szandálos dédanyánk bőrébe bújhatunk. Vagy akár távoli tájak etnomotívumait, más szubkultúrák védjegyeit is magunkévá tehetjük. Persze ez nem csak tudatos folyamat lehet. Egyszerűen azért válik társadalmi jelenség a divattervezők papírra vetett gondolataiból, mert az széles körben „betalál”, azaz úgy érezzük, hogy tudunk kapcsolódni hozzá. És úgy érezzük. Kapcsolódunk a 90-es évek mom jeanséhez, a 60-as évek párizsi sapkáihoz vagy éppen az ezredforduló haspólóihoz. Talán ezzel próbáljuk ismerőssé tenni az ismeretlent, ebben keresünk sziklaszilárd hivatkozási pontot, amire az identitásunkat építhetünk. Hiszen jól ismerjük a gyerekkorunk annyira csúnya, hogy már szép bársonyruháit, a nagymamáink esztékákeretes szemüvegét, a sokat emlegetett hippik rojtosszárú nadrágjait.
De akkor hova tovább? Lesz olyan, hogy elmúlik a feldolgoznivaló? Van egyáltalán olyan, hogy posztmodern divat? Különbözik ez a többitől? Szerintem nagyon is. Ahogyan azt a társművészetekben is megfigyelhetjük, a kortárs divat éppen azért más, mint az előzők voltak, mert csúcsra járatja a múltban való turkálást. Hihetetlen reflektivitásával képes cikázni korok között és elég bátor ahhoz, hogy össze tudja barátkoztatni akár 70-es évek feltűnő retrodarabjait a 40-es évek kecses formáival is. A ruhatárunkban szépen összesimul a 2018-ban vásárolt, 80-as éveket visszasíró felső a 2019-ben vásárolt, ezredfordulót felemlegető edzőcipővel, ezekhez pedig büszkén viseljük a nagymama gardróbjából előtúrt, naftalinszagú selyemkendőt is… Azt hiszem, erre csak a kortárs divat képes.
