Kicsinálom a gyerekemet vagy jót teszek vele?

2018. december 12. |
Central Médiacsoport Zrt.

Egy hónap múlva írásbeli felvételi. No, nem az egyetemre, csak a középiskolába, ahová a gyereknek nyolcadik után tovább kell tanulnia. Már nem lehet tovább halogatni, 14 évesen muszáj befejezni az általános iskolát, és mivel még tanköteles korban van, ha akarna, sem mehetne el dolgozni. Nincs mese, részt kell venni a felvételi procedúráján, ami hónapok óta folyamatos stresszben tartja a családot.

Apa, anya értelmiségiek, a családban mindenki egyetemre járt, ezért evidens, hogy a gyerek gimnáziumba megy, hogy legyen esélye később a továbbtanulásra. Igazi kamasz, fogalma sincs még arról, mi szeretne lenni, de mivel jó képességű fiú, ha egyszer rátalál majd arra a vonalra, ami igazán érdekli, folytathatja a családi hagyományt. Ehhez azonban be kell kerülni egy viszonylag jó gimnáziumba, ami csak egy jól megírt írásbeli vizsgával lehetséges. A nyolcadikosok január 19-én írják a központi felvételit magyarból és matematikából, tantárgyanként 45 perc áll a rendelkezésükre, hogy megmutassák, mit tudnak. Nincs olyan gyerek, aki ne izgulna ezen a napon, hiszen a vizsgát megelőző hónapokban mindenütt azt hallják: ez a döntő nap, most dől el a sorsod. Ha sikerül az írásbeli, mehetsz szóbelizni, és talán bekerülsz a jó iskolába, ha nem sikerül, akkor irány a szakmunkásképző, amit, valljuk be, a gimnáziumról álmodók közül nem sokan szeretnének.

Szeptemberben a szülői értekezleten még enyhe izgalmat éreztünk szülőtársaimmal, amikor az osztályfőnök a gyerekekre váró megpróbáltatásokról mesélt. Január, az írásbeli időpontja még oly messze van, bőven jut idő a felkészülésre! – gondoltuk sokan, és a gyerek is esküdözött, hogy minden tőle telhetőt megtesz az ügy érdekében. (Valószínűleg a nyári szünet kellemes emléke még tartotta benne a lelkesedést.)

Októberben már kezdett görcsölni a gyomrunk, amikor a felvételi előkészítő tanárai komor hangú e-mailekben figyelmeztették a szülőket, hogy a gyerekek nem teljesítenek jól a foglalkozásokon. Nem figyelnek, nem készülnek fel az előző órák anyagából. Amikor számon kértem mindezt a gyereken, teljesen kiakadt és lázas magyarázkodásba kezdett. A hetedik-nyolcadik órában, egy matek- és egy történelemdolgozat után – amikre a többi fontos tárgy mellett egész hétvégén tanult – nem maradt már energiája a felvételi előkészítőre. Képtelen ilyen sokáig koncentrálni, elege van az egészből. Megsajnáltam szegényt, ugyanakkor tudtam, a sajnálat nem sokat segít, tanulni kell. Nem szabad feladni, így hát a hétvégén beiktattunk plusz két óra tanulást. Anya és apa is aktivizálta magát a tananyag elsajátításában, ami újabb konfliktusok forrása lett.

A november kész katasztrófa volt, beindult az össznépi iskolalátogatás. Egymást érték a nyílt órák, a gimnáziumi szülői értekezletek, mindenütt azt hallgattuk, milyen sokan jelentkeznek egy-egy osztályba, és csak azokat a gyerekeket hívják be szóbelizni, akik jól írták meg az írásbelit. A sok megrettent szülő a gimnáziumok tornatermében egymás mellett szorongva hergelte egymást, és jobbnál jobb tanácsokkal látták el az ismeretlen szülőtársakat. A gyerek jól érezte magát a nyílt órákon a gimnáziumokban, tét nélkül nézhetett be egy középiskola hétköznapjaiba, felmérhette a terepet a lányok terén is, és örült, hogy egy picit kikerült az általános iskola számára oly nyomasztó világából.

Eljött a december, és rájöttem: az idei téli szünetnek a tanulásról kell szólnia. Vagy mégsem? Nem tudom eldönteni, hogy a pihenés, a kikapcsolódás vagy az újabb tesztfeladatok megoldása tesz jót a gyereknek a nagy megmérettetés előtt. A gyerekpszichológus biztos a pihenést javasolná, és a lelkem mélyén én is ezt szeretném. Mindenkinek sokkal jobb lenne, ha néhány napig csupa jó dologgal foglalkozna a család. De a lelkiismeretem nem enged, rémálmaiban látom a fiam megszeppent arcát, amint az utolsó, a legnehezebb matekpéldát igyekszik megoldani a felvételin, de nem sikerül neki. Ha a téli szünetben átvettük volna újra ezt a feladattípust…! Enyém a felelősség.

Ma reggel csodálatos módon megkaptam a választ a dilemmámra. Felmentem az egyik közösségi oldalra, és szembejött velem egy videó, amelyben egy Krisna tudatú szerzetes, tanító üzent az iskolába menő diákoknak. A videóban megfogalmazott bölcsesség hihetetlen nyugalommal töltött el, és végre egy egészen más perspektívából láttam magunkat, a gyerekeket és az egész világot. Azt hiszem, a közeljövőben minden napomat ezzel a videóval kezdem!

Üzenet a diákoknak!

Amikor én iskolába jártam sok-sok éve, egy nagyon fontos kérdésre nem kaptam választ…

Közzétette: Sivaráma Svámi – 2018. november 25., vasárnap

Fotó: Profimédia – Red Dot

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Ne várjunk a boldogságra, magától nem jön el! álomkép

Ne várjunk a boldogságra, magától nem jön el!