Ürge-Vorsatz Diána, világhíres klímakutató szerint még bizakodhatunk

2019. február 19. |

A klímaváltozás sürgető témája egyre inkább része a mindennapoknak, bár még mindig akadnak olyanok, akik a hideg telekre hivatkozva tagadják létezését. Megoldások bőven lennének, ahogy a baljós következmények is látszanak már, a közös akaraton azonban még nem árt dolgozni. Ürge-Vorsatz Diána, világhíres klímakutató nemrégiben egy CEU-s előadáson beszélt a klímaváltozást érintő kérdésekről, majd nekünk is mesélt a poloskainvázió és a felmelegedés kapcsolatáról, és az olcsó repülőjegyek árnyoldaláról.

Az előadást hosszasan úgy vezette be, mintha bizonygatnia kellene a klímaváltozás létezését. Erre még mindig ekkora szükség van?

Ezzel az előadással az átlagembereket próbáltuk megcélozni, és talán nem volt erre szükség, de szerintem a hideg tél közepén mindig felmerül az emberek egy részében, hogy akkor mi is az igazság? Különösen, ha befolyásos személyek, elnökök is arra hivatkozva kérdőjelezik meg a klímaváltozást, hogy mennyire hideg van. Ilyenkor az emberek talán arra gondolnak, az ilyen személyeknek biztosan remek tudományos tanácsadóik vannak, szóval elképzelhető, hogy mégis nekik van igazuk. Azt gondolom, hogy nem árt az ilyen – talán ki nem mondott, de az agyunk hátsó részében mégis ott motoszkáló – kételyeket eloszlatni.

Akár nevükön is nevezhetjük ezeket a személyeket: annak idején a 444-en jelent meg Önnel egy interjú, amiben kifejezte aggodalmait Donald Trump megválasztásával kapcsolatban. Azóta több, mint 2 év eltelt már az amerikai elnök ciklusából. Mennyire igazolta vissza a klímakutatók félelmeit?

Valójában nem volt annyira negatív hatása annak, hogy az Egyesült Államok bejelentette kilépését a Párizsi Megállapodásból, mint amitől tartottunk. Az Egyesült Államok szövetségi rendszer, rengeteg döntés az államok, városok szintjén dől el. Azt látni, hogy az előadásomban is említett energiaforradalom robog tovább az elnöki álláspont ellenére is. Hiába próbálja a vezetőség például visszaerőltetni a szénenergiát: az elmúlt hetekben napvilágot látott friss jelentések szerint a tavalyi évben is sok szénbányát zártak be. A gazdaság is a megújuló energiák irányába szeretne haladni. Attól is tartottunk, hogy ha Amerika kilép a klímaegyezményből, az dominóhatást indíthat el, de nem ez történt: sokakra éppen motiválóan hatott, hogy megüresedett egy „vezetői szék”. Az Egyesült Államokban számos város reagált fantasztikus önszerveződéssel, látva, hogy szövetségi szinten kevésbé tudnak fellépni a klímaváltozás ellen. Persze vannak sajnálatos negatív hatások is. Az Egyesült Államok károsanyag-kibocsájtása tavaly jelentősen nőtt, de azt gondolom, mégis erősödnek a klímaváltozás ellen harcoló törekvések.

A felmelegedés mostanában nagyon aktuális téma, a kilátásokról pedig többnyire meglehetősen sötét képet fest a média. Az előadásából úgy tűnt, most még egy olyan határvonalon vagyunk, ahol még vannak visszafordítható folyamatok.

Az a rossz hírem, hogy ezek többnyire már nem visszafordítható folyamatok, valójában még a mai helyzetet sem tudjuk majd visszaállítani. Itt már csak az a kérdés, hogy vajon sokkal rosszabb lesz a helyzet, vagy csak egy kicsit lesz rosszabb.

Persze azért olyan szempontból jogos a felvetés, hogy néhány folyamat talán még visszafordítható, amennyiben sikerül a felmelegedést 1,5 fok alatt tartanunk. 1,5 fok fölött egyre több az olyan folyamat, amit nemcsak nem lehet visszafordítani, de nem is lehet majd megállítani. Az utóbbi néhány hónapban rengeteg publikáció próbálta találgatni, hogy vajon már eljött-e az a pont, vagy majd 1,5-2 fokos felmelegedés között jön el, hogy a grönlandi jégtakaró – melynek olvadása önmagában 7 méteres tengerszint feletti emelkedést jelent – instabillá válik és szép lassan elolvad, vagy még megmenthető? Ugyanúgy más billenőpontok, például az antarktiszi jég, vagy a korallzátonyok sorsa is kérdéses.

Szóval ezt illetően nincs tudományos konszenzus? Vannak olyan tudósok, akik szerint már most kicsúsztunk az időből?

Sajnos igen. Vannak olyan cikkek nagyon befolyásos lapokban, amik már megkongatták ezeket a vészharangokat.

De Ön bizakodónak tűnt.

Abban bizakodom, hogy a nagyon rossz hatásokat még meg tudjuk előzni. Azt nem állítom, hogy a grönlandi jég elolvadását biztosan képesek vagyunk megállítani, de ha nagyon ügyesek vagyunk, még talán tudjuk fékezni a hatásokat és csökkenteni a károkat.

Fel tudja vázolni a legjobb és a legrosszabb kilátásainkat a jelenlegi helyzet alapján?

A kormányközi klímavédelmi testület tavaly októberben megjelent jelentése mutatja meg a ”legjobb” kilátásokat, vagyis, hogy mi van akkor, ha meg tudjuk állítani a felmelegedést 1,5 fokon. A globális 1,5 fokos melegedés Magyarországon 2-3 fokos melegedést jelent, ami sajnos már így is jelentős nyári melegedéshez vezet – ez például a hőségnapok fokozódó számában nyilvánul meg.

A legrosszabb kilátás esetén, vagyis ha az évszázad végére 4 fokkal is megnő a hőmérséklet, már arról beszélünk, hogy az összes korall kipusztul, amin egymilliárd ember megélhetése múlik. Országok, országrészek fognak eltűnni, az óriási viharkárok és áradások migrációs folyamatokat indítanak meg. Magyarországon eltűnnek például az erdők. Teljesen át kell alakítani a mezőgazdaságokat, ha ez egyáltalán lehetséges, hiszen könnyű azt gondolni, hogy akkor majd átállunk a mediterrán mezőgazdaságra, de mediterrán talaj és éghajlat akkor sem lesz nálunk, ha annyival melegedik a hőmérséklet. Azt már most láthatjuk, hogy megnövekedett az áradások mennyisége: míg az elmúlt évszázadokban egyszer-egyszer volt nagymértékű áradás a Dunánál, addig az elmúlt évtizedekben máris kétszer történt ilyen. De nehéz az esélylatolgatást országokra lebontani, hiszen ilyen részletes kimutatások még nem nagyon készültek. Ebből inkább azt lenne nagyon fontos leszűrnünk, hogy bár lehet, hogy ez a 1,5 fokos hajó már elment, még ez is sokkal jobb, mint a 6-8 fokos hajó.

Az előadásban említette, hogy Magyarországon hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a klímaváltozás nincsen ránk hatással, pedig máris láthatóak a következményei. Melyek ezek pontosan?

Az a probléma, hogy gyakran úgy vagyunk ezzel, ahogy a béka a forró vízzel. Ha egy békát beletesznek egy lábos forró vízbe, akkor rögtön kiugrik belőle, de ha hideg vízbe rakjuk és csak fokozatosan kezdjük el melegíteni, akkor szép lassan megfő majd. Ugyanígy a klímaváltozás hatásai is fokozatosan érkeznek, de már igenis itt vannak. Például már most megnőtt a hőségnapok száma: az elmúlt időszakban volt olyan, hogy egy hónapnyi 27 fok feletti nap is kijött egy nyárra, ezzel szemben a hetvenes-nyolcvanas években egy darab hőhullám sem volt Budapesten. Egy-egy hőségnap alatt 15-30 százalékkal megnő a halálozás mértéke. Látjuk azt is, hogy a csapadék is extrém: kevesebb napra koncentrálódik, de sokkal jelentősebb, illetve nagyobb a villámtevékenység és nagyobbak az aszályok is.

Látható, hogy terjednek bizonyos betegségek, hiszen az éghajlatváltozás következtében helyi fajok elvándorolnak vagy kipusztulnak, a helyüket pedig – különösen Magyarországon – könnyen alkalmazkodó, invazív fajok veszik át, melyek magukkal hozhatnak egyes trópusi betegségeket is. Ezért szenvedtünk a poloskainvázióval, ez is tehető felelőssé a Lyme-kór megnövekedett gyakoriságáért, illetve kimutatásokból már lehet látni, hogy fél évtizeden belül Magyarország lesz a legveszélyeztetettebb a nyugat-nílusi láz szempontjából.

A téma kapcsán mindig felmerül a felelősség kérdése. El lehet különíteni, hogy egyéni, intézményi, politikai felelősségről van-e szó?

Fontos felismerni, hogy ezek a látszólag különböző csoportok, területek összefüggenek. Például egy cég miért hagyna fel a nejlonzacskó gyártásával, ha az emberek boldogan megvásárolják? Már a vásárlási kedv 10 százalékos csökkenése is nagyon jelentős üzenet, már ez is hatással lehet egy cég termelésére, hiszen nekik nem áll érdekükben olyan terméket gyártani, amit a vásárlók nem vesznek meg. Ezért kell először nekünk, fogyasztóknak üzennünk a cégeknek, de ugyanúgy a politika terén is alapozhatunk arra, hogy egy kormány azt csinálja majd, amit a szavazói elvárnak tőle.

De a fogyasztói tudatosság kialakítása, az edukáció hosszú folyamat, mi pedig komoly időszorításban vagyunk…

Ez igaz, de ennek ellenére sincsen más mód. Annak idején már a gimnáziumi osztályfőnököm is megmondta, amikor a műanyagokról tanított, hogy mennyire szomorú, hogy ez a sok műanyag nem fog majd lebomlani. Ezt már évtizedekkel ezelőtt tudtuk, mégsem volt ezzel semmi probléma egészen a tavalyi évig, amikor észrevettük, hogy elég nagy baj van a nejlonzacskókkal. Hogy mi történt? Csak annyi, hogy Kína hirtelen kijelentette, hogy nem vesz át több szelektíven gyűjtött műanyag hulladékot. Eddig azt gondoltuk, hogy a szelektívbe dobott műanyag csak úgy varázslatos módon eltűnik, aztán valami csodálatos új termékként éled újjá, de ez nem így van: a kidobott műanyag újrafeldolgozása nagyon szennyező folyamat és csak nagyon vacak dolgokká lehet feldolgozni, amikre nincsen szükség ekkora mennyiségben. Az ”én szemetem a másik kincse” felfogás tehát csupán önámítás. De az elmúlt egy év elég volt arra, hogy mára már mindenki tudja, hogy a nejlonzacskók mekkora problémát jelentenek. Vagyis nyomás alatt sikerült elérni egy nagyon nagyfokú tudatosságot.

Meg kell értenünk, hogy minden döntésünk, minden percben hatással van a klímaváltozásra

– onnantól kezdve, hogy melyik bankba tesszük a pénzünket, hiszen már vannak olyan bankok, akik figyelnek rá, hogy ne fektessenek olyan iparágakba, amik fosszilis energiát használnak. Ugyanilyen fontos a tudatos fogyasztás is. Saját érdekünk is, hogy rájöjjünk, nem attól leszünk boldogabbak, ha még több holmit tudunk vásárolni.

Viszont Magyarországon is sokan küzdenek olyan megélhetési problémákkal, amik nem hagynak teret rá, hogy foglalkozhassanak a környezettudatossággal: például hogy mindent csomagolásmentesen szerezzenek be spéci boltokban.

De nem is ezek az emberek okozzák az éghajlatváltozást, hiszen nekik a kibocsájtásuk is nagyon alacsony. A felső tíz százalék felelős a kibocsájtások feléért, míg az emberiség fele csupán az összkibocsájtások tíz százalékéért. Mindazonáltal fontos, hogy amennyiben az alacsonyabb társadalmi rétegeknek van választásuk bizonyos környezettudatosság szempontjából fontos kérdésekben, például, ha az önkormányzat segít a lakhatásukban, ők is próbáljanak meg tudatos döntéseket hozni. A passzívházak például nemcsak a klímaváltozás szempontjából hasznosak, de az egyén számára is, hiszen az ilyen otthonoknak jóval kisebb rezsijük. De tudom, hogy ezt nagyon nehéz elterjeszteni a magas felújítási költségek miatt, amik ugyan megtérülnek, mégsem várhatjuk az állampolgároktól, hogy ők köhögjék fel ezeket a nagy összegeket. Ráadásul míg a szegényebb rétegek felelnek a legkevésbé a klímaváltozásért, ők a leginkább veszélyeztetettek. Hiszen a tehetősebb személyek megengedhetik maguknak, hogy máshová meneküljenek vagy megvédjék magukat a klímaváltozás következményei elől, de egy szegényebb ember számára ez nem opció.

A passzívházak nagyon kedvező ”kecske és káposzta is” megoldásnak tűnnek, de nincs mégis néhány dolog amiről érdemes lenne lemondani? Az egyik ilyen fontos kérdés például a repülővel utazás, ami egyre elérhetőbb, de borzasztóan káros dolog.

Ez valóban nagyon nagy probléma, de itt szerintem nem lehet kizárólag az állampolgárt felelőssé tenni. Amikor a fiam 3000 forintért talált repülőjegyet Izraelbe, én magam is győzködtem, hogy menjen, hiszen ez egy fantasztikus élmény lesz számára. Egyéni szinten ez egy teljesen racionális döntés.

Azt viszont elvárom a kormányoktól, hogy olyan döntéseket hozzanak, amikkel mi állampolgárok nem tudunk ilyen olcsón jegyet venni. Hiszen ezek a repjegyárak nem racionálisak, nem ennyibe kerül az üzemanyag – ezeket a mínusz költségeket a légitársaságok másokkal fizettetik ki.

Az jó, ha képesek vagyunk lemondani, életmódot váltani, de én azért nem szoktam ezt trombitálni, mert akkor abban a pillanatban elveszítjük a hallgatóság háromnegyedét. Nagyon becsülöm például azokat a kollégáimat, akik épp ezért nem repülnek. Volt egy ilyen kollégám, akivel egy kiotói konferencián futottam össze, és amikor megláttam, rögtön mondtam neki, hogy na, most lebukott, mégis repül. Ő pedig mondta, hogy dehogy, a transzszibériai expresszel jött.

A húsmentesség is hasonló kérdés.

Szerintem sokkal jobb ezeket a változásokat nem lemondásként megélni. Én például mostanában kísérletezem mindenféle vegetáriánus street food fogásokkal, amik isteni finomak. A közlekedéshez is érdemesebb úgy hozzáállni, hogy jobban érezzük majd magunkat, egészségesebbek is leszünk, ha autó helyett biciklivel járunk. Keressük meg azokat a megoldásokat, amik nekünk és a környezetünknek is jók lesznek. Ott van például a nemrégiben kijött irányelv a földbarát étrendre, ami történetesen épp egybeesik az egészséges étrend ajánlásával is.

Sokat foglalkozik a fenntartható építészettel, passzív házakkal. Ezekből egyelőre viszonylag kevés van Magyarországon, a jövőben több ilyenre számíthatunk?

Igen, a frissen építő, építkező személyek már könnyedén megkereshetik például a ZÉRÓ Energia Házat, akik tényleg elérhető áron segítenek ebben. Itt is fontos tudni, hogy egy cég hiába mond csillagászati árakat, ez igenis kihozható átlag büdzsékből, például egy önkormányzati büdzséből. Egyre többet kell beszélnünk erről, hogy minél inkább bekerüljön a köztudatba. Nézzük meg az energetikai tanúsítványokat, próbáljuk meg összeszervezni a társasházat és támogatást szerezni a környezetbarát felújításra.

Mit hozhat a jövő a klímaváltozás szempontjából? Sikerülhet megállítanunk?

A jövő nem tőlünk független dolog, olyan lesz, amilyenné alakítjuk. Minden folyamat azon múlik, hogy most, az elkövetkezendő napokban, hónapokban, években hogyan cselekszünk. Nincs olyan forgatókönyv, amiben hátradőlhetünk, mondván, itt már nincs mit tenni. Most kell lépni, harcolni a fák ültetéséért, az EU-s pénzek környezetkímélő befektetéséért. Nem igaz, hogy nincs pénz, hogy ne tudnánk megoldani a problémát, egyszerűen csak akarat kell hozzá.

Fotó: Daniel Vegel

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter