Átadta az első Szabad-díjakat a TASZ

2019. május 09.
Május 4-én tartotta meg az első Szabad-díjátadót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szakmai díjat Csordás Anett, a közönségdíjat Farkas Norbert, a HVG és a TEDx különdíját pedig Molnár Áron, noÁr nyerte. A Francia Intézetben tartott díjátadó műsorvezetője Ott Anna volt.

Molnár Áron, noÁr, Csordás Anett és Farkas Norbert díjazottak

A jelöltek, a zsűri és a támogató közönség jelenlétében zajlott le az első Szabad-díjátadó május 4-én, a Francia Intézetben. A zsűri szakmai díját Csordás Anett, az otthonápolás munkaként való elismeréséért sikerrel küzdő Lépjünk, hogy léphessenek mozgalom egyik vezetője kapta meg. A szakmai díj mellett közönségdíjat is kiosztottak. Az Indexen zajló közönségszavazás eredményeképpen, ötezer szavazat alapján a díjat Farkas Norbert szociális munkás nyerte el. A HVG és a TEDx által felajánlott különdíjat Molnár Áron színész-rapper, a noÁr vezetője kapta.

A díjátadón a közönség megismerhette a jelöltek inspiráló munkáját is: a Szabad-díj kilenc jelöltje rövid  előadást tartott, a közönségdíj jelöltjei pedig videókban mutatkoztak be. A közönségdíjat Miklósi Gábor, az Index főszerkesztő-helyettese és László Krisztina, a Marie Claire Magyarország főszerkesztője, a szakmai díjat Joó Katalin, a Lush Hungary vezetője és Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója, a különdíjat pedig a felajánló HVG képviseletében Szörnyi Kriszta adta át.

A Szabad-díjátadón azoknak az embereknek a munkáját ismerte el a TASZ, akik a lehetőségeikhez mérten a legtöbbet tették, teszik azért, hogy Magyarország szabadabb hely legyen.

A kilenc beszédet is mondó jelölt Csordás Anett mellett Babos Attila, a Szabad Pécs a főszerkesztője, Konkoly-Thege Júlia aktivista, Molnár Zóra az Önállóan lakni, közösségben élni mozgáskorlátozott csoport vezető alakja, Jámbor András a Mérce főszerkesztője, Orosvári Zsolt az Ágyat az anyáknak mozgalom elindítója, Szilágyi Emese, az Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik alapítója, illetve a fogyatékkal élő gyerekeikért bíróságra menő édesanyákat képviselő Schilling Magdolna és az ellenálló bírák egyik fontos alakja, Szepesházi Péter volt.

A jelöltek beszédei hamarosan elérhetőek lesznek a TASZ Facebook-oldalán.

Nézd meg a galériát!

14 fotó megtekintése


Kapcsolódó