Három inspiráló nő, akik megváltoztatják a jövőt

2019. május 20. |
Central Médiacsoport Zrt.

Egy amerikai kislány, aki négyéves korában alapította meg a család sikeres vállalkozását, Európa egyik első női imámja, aki a nemek közötti egyenlőség előmozdításán dolgozik, és egy 71 éves fáradhatatlan dietetikus, modell és szuperanya. Három inspiráló női vezető három különböző generációból. Közös bennük a siker, az ambíció és az, hogy mindhárman a Brain Bar vendégei lesznek május végén Budapesten.

A tinédzser CEO

A 14 éves Mikaila Ulmer Me & Bees limonádémárkájának termékei szinte az összes amerikai élelmiszerlánc polcán megtalálhatók. Mikaila 2009-ben szülei segítségével kezdte el értékesíteni limonádéját a családi ház előtti pulton. A nagymamája családi  receptje alapján, mézzel készült hűsítő ital odavonzotta a méheket, akik meg is csípték az akkor még csak 4 éves kislányt. Édesanyja azt tanácsolta, hogy a fájdalmas csípések okozta félelem helyett inkább ismerje meg jobban a méhek világát. Mikaila így már a vállalkozás indulásakor odaadta a bevétel egy részét egy méheket védelmező szervezetnek. Az üzleti végzettségű szülők a limonádéhoz matricákat is készítettek, amelyből később logó lett, így terjeszkedni kezdtek és a kereslet is megindult Mikaila termékei iránt.

A most 14 éves amerikai lány éli a kortársai életét, iskolába jár, emellett azonban rendszeresen ad interjúkat és tart előadásokat a legnagyobb üzleti konferenciákon és jótékonysági eseményeken.

Női imám az iszlám megreformálásáért

Sherin Khankan Európa egyik első iszlám vezetőjeként, imámjaként vallásának totális reformját és a szélsőségesek legyőzését tűzte zászlajára. A 44 éves Sherin kognitív pszichoterapeutaként végzett, majd egy lelki bántalmazás ellen küzdő civil szervezetet alapított. Célja, hogy népszerűsítse a Korán újraolvasását, és előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget az iszlámban is.

Egy olyan vallás esetebén, ahol korábban a nők csak az erkélyről nézhették a szertartásokat, Sherin karrierje és a Koppenhágában általa létrehozott mecset egyaránt tabukat döntöget. Nem véletlen, hogy a világ 100 legbefolyásosabb női úttörője között szerepel a BBC listáján, 2018-ban pedig megkapta az UNESCO Global Hope elnevezésű elismerését.

71 éves topmodell

A 71 éves Maye Musk akár húsz évet is letagadhatna korából, amit egészséges életmódjának is köszönhet. A modell és dietetikus Maye három gyermek édesanyja és 11 gyermek nagymamája, akiket a kezdetektől fogva a függetlenségre nevelt. Többek között ennek is köszönhetően fia, Elon Musk a világ legismertebb vállalkozója lett, aki a SpaceX és a Tesla alapítójaként habzsolja a kihívásokat. Maye két másik gyermekéről kevesebbet hallani a sajtóban – Kimbal az egészséges alapanyagokból készített ételek híveként étteremláncot és közösségi kerteket működtet, Tosca pedig a filmiparban ért el sikereket.

Maye számára nem jött könnyen az elismerés: egy torontói albérletből kezdte el vállalkozásait egyengetni, emellett tanított és modellkedett is, hogy eltartsa a családját. Manapság vezető divatlapok címlapjáról üzeni, hogy a szépség nem életkor függvénye, táplálkozástudományi tanácsait pedig százezrek követik a közösségi médiában.

Brain Bar Budapesten

Május 30-án és 31-én eddigi legszínesebb, legizgalmasabb programjával tér vissza a Brain Bar jövőfesztivál, ahol mindhárman színpadra lépnek, hogy megosszák tapasztalataikat és nézőpontjukat a világ jövőjéről.

A kedvezményes Brain Bar-jegyek már online is elérhetők.

További információ itt, illetve az esemény Facebook-oldalán.

 

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Inkább anyám, mint egy főbérlő albérlet

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Alföldi Róbert és Szabó Győző nemes cél érdekében festettek Alföldi Róbert

Alföldi Róbert és Szabó Győző nemes cél érdekében festettek