A szemét kiüti a szemét: Tom Szaky

2019. július 16. |
Central Médiacsoport Zrt.

Budapesten született, Kanadában nevelkedett, és 18 évvel ezelőtt Amerikában megalapított egy olyan céget, amelynek az a küldetése, hogy teljesen eltörölje a szemét fogalmát. A csipszes zacskóból tolltartó, a filmtekercsből lámpa, a használt tisztasági betétből genetikai információ, a cigicsikkből művészeti alkotás születik a TerraCycle közreműködésével. A 37 éves milliárdos hippi üzletemberrel Budapesten beszélgettünk

Amikor megláttál a bejárati ajtóban és észrevetted, hogy trendin vagyok felöltözve, ki vagyok sminkelve, mérges lettél, hogy én is tipikus fogyasztó vagyok, a divat áldozata?

Nem, mert minden ember úgy él, ahogy akar. Én is fogyasztok, csak másképp. Nem követem a divatot és nem használok annyi kozmetikai cuccot. De kevés vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, ne legyen divat, vagy hogy élj másképp. A cégben úgy próbálunk inkább gondolkodni, hogy hogyan lehetne megváltoztatni az emberek fogyasztását úgy, hogy ne vegyék észre, azaz a tartalom, az íz ugyanaz maradjon, csak például újrahasznosítható legyen a csomagolás. A TerraCycle-nek az a küldetése, hogy a csomagolás ne automatikusan a szemeteskukába kerüljön használat után, hanem hogy gondolkodó fogyasztókká neveljük az embereket, és a csomagolást küldjék vissza egy feldolgozóüzemnek, például nekünk. Mi kitisztítjuk, újratöltjük, és az is lehet, hogy szebb lesz, mint új korában.

A tisztítószereket például fémflakonba csomagoljátok, abban adjátok el a boltoknak, használat után pedig vissza lehet küldeni nektek újratöltésre, és még aznap érkezik postán az új csomag.

Ennek a rendszernek az a neve, hogy Loop, ez egy nagyon friss kezdeményezésünk, januárban tartottunk Davosban egy konferenciát róla, ott voltak a legnagyobb világcégek képviselői, többek között a Greenpeace, a Procter&Gamble, a Pepsi igazgatója, és májusban el is indult ez az új rendszer Párizsban és New Yorkban. Az a lényege, hogy újratervezzük a világ vezető termékeit, méghozzá úgy, hogy fogyasztás után a csomagolás nem marad a vásárlónál, hanem visszakerül a céghez és abba csomagolják a következő adagot. Tehát csak magát a terméket fizetjük ki, de a papírt, a műanyagot, szóval azt, amiben eladják, azt nem. A Loop-technikával a csomagolás csak addig a miénk, amíg fogyasztjuk. Ebbe beszállt már a Tesco Angliában és a Carrefour is Franciaországban.

Tegnap érkeztél Budapestre, de holnap már utazol is tovább a következő országba, a TerraCycle egy másik európai irodájába. Korábban mondtad, hogy három napnál tovább nem is tudnál Magyarországon maradni. Miért?

Lehúz a környezet, rossz hatással van rám az emberek pesszimizmusa és negatív látásmódja. Van egy rokonom Budapesten, aki felhívta a figyelmemet, hogy amikor társasági életet élek Magyarországon, soha ne beszéljek a sikereimről, mert rögtön beképzeltnek és egoistának fognak címkézni.

Most pont az ellenkezőjére kérlek, beszéljünk a sikereidről!

Végre! (Nevet.)

A TerraCycle jelenleg huszonegy országban van jelen, most nyitsz még három irodát Keleten, szóval összesen huszonnégy országban dolgozol, közel 200 millió emberrel. Mára a használt pelenkát és a cigarettacsikket is fel tudjátok használni.

Igen. A szemét újrahasznosításának több lépése van. Első lépésben megvizsgáljuk, hogy az a hulladék, amely beérkezett hozzánk, újrahasználható-e. Ez nagyon könnyű feladat a ruha és az elektronikus kütyü esetében, mert csak kitisztítjuk, megvarrjuk vagy megragasztjuk, és máris kész a végtermék. Ez a reuse módszer, azaz az újrafelhasználás. Ha ez nem kivitelezhető, akkor jön a következő lépés, az upcycling, az újrahasznosítás. Ez a szemét kreatív felhasználását jelenti, például egy irodát berendezni hulladékból vagy táskát varrni csipszes zacskóból. Itt szárnyalhat a fantázia, csak sajnos ilyen formában mennyiségileg kevés szemetet tudunk újrahasználni.

Ennél a kreatív pontnál kapcsolod be Sinkovics Ede vajdasági képzőművészt is a munkába, aki legutóbb Botticelli Vénusz születését gondolta újra: az óceánokból összegyűjtött szemétből alkotta meg a képet.

Ede jó barátom, vele a kreatív újrahasznosítást űzzük. Nemrégiben nyílt egy kiállítás Trentonban, ott ki is állítottuk ezt a művét. Nagy sikere van. Nemcsak azért, mert zseniális lett a kép, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a tengeri szemétre. A vízben felhalmozódott hulladék nagyon nagy probléma, hiszen az állatok nem értik, mi az, hogy szemét, ezért vagy megkóstolják, vagy belegabalyodnak, de mindkét esetben az a vége, hogy belepusztulnak. A növények úgyszintén nem tudnak vele mit kezdeni, csak mi, emberek ismerjük. És az hagyján, hogy ismerjük, gyártjuk is, sajnos.

Mi a következő lépés?

Szétszedjük a szemetet nyersanyagaira, az Egyesült Államokban van egy tudományos csapatunk erre a célra. Például a műanyagkesztyűket és a pelenkákat dolgozzuk fel, ezt előttünk senki nem csinálta. A pelenkagyűjtés jelenleg Amszterdamban a legkiforrottabb, de hamarosan Párizsban és Tokióban is beindul. A rágógumigyűjtést Mexikóban kapcsoltuk be, a cigerattcsikkeket már tizenegy országban gyűjtjük. Ede a csikkekből is készített egy jó portrét, láttad?

Aha, Lincoln fejét.

Igen. A szemétfeldolgozás utolsó lépését csak nyolc hónapja kezdtük el kidolgozni, egyelőre csak tíz ember gondolkodik rajta egy kis laboratóriumban. Ebbe a csoportba olyan hulladékok tartoznak, amelyek genetikai információkat hordoznak. Például a pelenkában a baba székletét vizsgáljuk, az orvosaink kikutatják, milyen betegséget hordoz a minta. Sok esetben mutatunk ki cukorbetegséget a pelenkafeldolgozás után, és a vizsgálatból az is kiderül, ha több gyümölcsre vagy rostra van szüksége a gyereknek. A fogkefén lévő nyál, a vér, amelyet a tampon szívott fel, vagy a borotvaélek közé szorult szőrszálak mind információhordozók, nem csak egyszerűen szemetek.

Említetted az óceánokat. A napfény hatására a műanyag annyira átalakul a vízben és a parton, hogy csak 25%-át tudjátok újrahasználni.

Kitapasztaltuk, hogy ha 25%-nál nagyobb arányban alkalmazunk újrahasznosított műanyagot, akkor az új palack használhatatlan lesz. A legkisebb nyomástól is szétreped, vagy hiába nyomjuk erősen a falát, nem folyik ki belőle a sampon. A gyűjtésnek és az újrahasznosításnak akkor van értelme, ha a végén a termék jól használható lesz. Sajnos nincs olyan árucikk, amely 100%-ban újrahasznosítható lenne.

Te hogyan vásárolsz? Mindig megvizsgálod, hogy olyan sampont vegyél, amelynek a csomagolása újrahasznosított műanyagból készült?

Ezt nem tudom mindig megtenni, ma reggel például a szálloda samponjával mostam hajat, ami biztos nem újrahasznosított. Illetve vendégségben sem válogathatok. Szóval én is fogyasztok, nem vagyok jobb, mint bárki más. De folyamatosan nyitva tartom a szemem, és érzem, mi az ára annak, ha egy terméket megveszek, használok és eldobok. Ám arra már például oda tudok figyelni, hogy olyan hotelt válasszak, ahol nem műanyagflakonos tusfürdőt és szappant készítenek ki, hanem fémdobozosat vagy újratöltőset. Ha ennyit megteszek, akkor máris hozzájárultam ahhoz, hogy kevesebb szemét termelődjön. Képzeld, nem is olyan régen, amikor a mexikói irodába utaztam, a repülőn a légikísérő olyan chipsszel kínált, amelynek a csomagolásán ott volt a logónk. Úgy megörültem! A repülőtársaság leszállás előtt begyűjtötte a zacskókat, és másnap elküldte nekünk, a TerraCycle-nek. A lehetőség adott, a cél az, hogy minél több cég és ember éljen vele.

A logót te tervezted.

Tizenhat éve rajzoltam.

Szembetűnt, hogy a neved kezdőbetűi kiejtve megegyeznek a TerraCycle kezdőbetűivel.

Ez véletlen! A terra földet jelent latinul, a cycle-lel pedig a körforgást szimbolizáljuk. A logó egy végtelen jelbe csavarodó giliszta.

Hiszen a gilisztáktól indult minden!

Amikor a Princeton Egyetem diákja voltam, a szobatársaimmal marihuánát nevelgettünk a kollégiumban, de sehogy sem akartak kivirágozni a palánták. Egy kendertermelő guru azt tanácsolta, hogy gilisztaürülékből készítsek gilisztahumuszt, attól majd beindul a hajtás. És sikerült. Elkezdtem hát gyűjteni ezeket a kis gerincteleneket, és az egyetem menzájáról összeszedett kajahulladékkal etettem őket. Aztán idővel kitaláltam, hogy ezt a házilag készült trágyát eladhatnám akár növénytermelőknek és boltoknak is, ezért esténként, amikor kiüresedtek az utcák, összeszedtem az emberek szemetesládáiból a használt műanyagpalackokat és teletöltöttem őket az ürülékkel. Emiatt egy napra börtönbe csuktak, mert a rendőrök nem díjazták a kukázást. Miután kiszabadultam, a Walmart áruház jelezte, hogy megvásárolna ebből a humuszból ötvenezer darabot. Címkéket ragasztottam hát a palackokra, hajszárítóval rögzítettem őket, és piacra dobtam a terméket. Így kezdődött a TerraCycle története.

És akkor még nem is sejtetted, hogy ez a cég mára a világ számos pontján jelen lesz. Teljesen a nulláról indultál.

Az előbb beszéltünk róla, hogy mennyire lehúz a negatív hozzáállás, a pesszimizmus. Amerikában azért szeretek élni, és Kanadában is azért volt jó, mert motiválóan hatnak rám az emberek. Olyan nagy a versengés, hogy mindenki napról napra jobb és jobb akar lenni, és ez teljesen felspanol. Itt, Magyarországon, az emberek csak azt látják, hogy valami miért nem fog működni. Amerikában azt nézik, hogy hogyan fog valami sikerülni. Csakis arra koncentrálnak, hogy az álomból valóság legyen, és nem engedik, hogy elvigye az energiájukat a bánat. Én hiszek benne, hogy ha negatív dolgokon gondolkodsz, akkor negatív dolgok fognak veled történni. Ha pozitívan gondolkodsz, pozitívan fogsz élni. Az előbb mondtad, hogy a nulláról indultam. Ha ötven évvel ezelőtt születek meg, akkor nem tudtam volna a nulláról indulni, ma ez sokkal egyszerűbb az egész világon, mert nincs kommunizmus, de van internet. Egy üzem beindításakor ma is nagyon sok nehézségbe ütközik az ember, és útközben sokszor feladhatja, mert azt gondolja, nem fog működni. Lehet, hogy a századik próbálkozásra sem fog valami sikerülni, csak százegyedikre, de megéri mindig újrapróbálni. Én is sok nemet kaptam már az életemben, de soha nem álltam meg. A százegyedik alkalomhoz csak úgy tudtam eljutni, hogy az első száz próbálkozás közben nem adtam fel. A kisgyerek is sokszor elesik, mielőtt megtanul járni. Újra-, újra-, újrapróbálni, ez a kulcs. A pozitív hozzáállás nagyon fontos egy új üzlet indításakor, mert csak így lehet növekedni. Ezt próbálom átadni Magyarországon a barátaimnak és kollégáimnak is. Lélekben kell nyitottnak lenni, és egy picit másképp kell látni a világot ahhoz, hogy sikeres legyél. A napos oldalon kell lubickolni, nem az árnyékban. Ennyi a varázslat.

Fontos a hit.

Nem elég. Úgy kell élni, hogy ne csak higgyük, hogy szebb lesz a világ, hanem éljünk úgy, mintha már az lenne. Az az igazi. És az is nagyon fontos, hogy barátkozzanak egymással a hasonló látásmódú emberek, tartsák a kapcsolatot és építsenek közösen valami jót. Mert ha többen vagyunk, erősebbek vagyunk. Így lehet változtatni a világon.

Bele szoktál gondolni abba, hogy ezek világmegváltó tervek? Nagy szónak hangzik, de valóban úgy látom, hogy nem egy ország az otthonod, hanem az egész világ.

Örülök, ha így látod. Nekem mindegy, hogy amerikainak, kanadainak vagy magyarnak mondanak-e. Nekem az országok nem fontosak, a világ számít. Tudod, hogy érzem magam, hogy világszintű lett a cégem? Mint egy festő, akinek megnőtt az ecset a kezében. Soha nem fókuszálok a pénzre, csak az foglalkoztat, hogyan lehet egy jobb világot teremteni, és hogy hogyan lehet még nagyobb az ecsetem. Ha majd meghalok, szeretném, ha azt mondaná nekem a világ: jó volt, hogy sétáltál rajtam, Tom. Azt szeretném elérni, hogy nagyobb legyen az ecsetem, mint a háború, mint a politika, mint a betegségek. Szeretnék gyorsabb és hatékonyabb lenni ezeknél. A nagy cégek általában arra törekednek, hogyan lehet kevesebb befektetéssel több munkát termelni, több pénzt nyerni. Ez rossz kiindulópont. Kevésből soha nem lesz több.

ÖKO: 3 izgalmas hazai fesztivál, ahol neked is ott a helyed

ÖKO: 3 izgalmas hazai fesztivál, ahol neked is ott a helyed

Az ecsetről jut eszembe, hogy szereted magad körülvenni festményekkel, az otthonodban, New Jersey-ben a festmények 20-30%-a magyar festőktől származik, de csakis olyanoktól vásárolsz, akik pozitív színeket használnak, nem feketét és szürkét.

Így van, de ez nehéz feladat, mert a kelet-európai festők 99%-a sötét színeket használ. Amúgy megértem, hogy ez miért van így, nem volt egyszerű itt az élet. Ez látszik a festményeiken is. Én olyan festők képeit gyűjtöm, akiknek az alkotásai pozitívan hatnak rám. Például Sinkovics Ede ilyen. Ő nagyon szépen dolgozik és pozitív. Ki szoktam hívni Kelet-Európából egy-egy alkotót hozzám, New Jersey-be, pár hónapot ott töltenek nálam és alkotnak. Mindent biztosítok nekik, cserében nálam hagyják a képeiket. Az irodákat ezekkel a képekkel színesítem, ettől lesznek olyan vidámak. Ez nagyon fontos, mert ha az irodák színesek, jókedvűek és tele vannak energiával, akkor az alkalmazottak is jól érzik ott magukat, produktívabbak, javul a munkájuk minősége. Ez nekik is jó, nekem is jó. Ha beütöd a Google-be, hogy „offices of TerraCycle”, akkor meg tudod nézni, hogyan néznek ki az irodáink, hogyan dolgozunk. Minden felszerelésünk szemétből van. A falakat friss graffitik díszítik, minden második héten érkezik egy alkotó és újrapingálja őket. Azt vettem észre, hogy minél színesebbek az irodáink, annál szívesebben jönnek a tévések és a fotósok is hozzánk, úgyhogy nem is kell fizetnünk a reklámért, mert a stílusunk bevonzza a médiumokat. Forgattunk egy showműsort is, a A szemétdomb császárait, négy évadot vettünk fel. A sorozatban a hulladék újrafelhasználásának módjait mutattuk be, Ede is szerepelt benne. Az Ozone Network csatornán adták le, és még most is ismétlik néha.

Nemcsak színesek az irodáitok, hanem viccesek is. Például a falak bakelitlemezből és üres műanyagflakonokból készülnek, az íróasztal pedig használt számítógépből és ajtóból áll össze.

Ha a dolgozóim hulladékasztalon programoznak, akkor egy percre sem tudják elfelejteni, mi a cél. Rááll erre a gondolkodásuk. A szék, amelyen ülnek, az is újrahasznosított. Átállítom az agyukat, hogy másik perspektívából nézzék a világot.

Ezért veszélyes a divat, amelyről már beszéltünk is, mert a trendek háromhavonta változnak.

Szerinted 1920-ban egy középosztálybeli, harmincéves párizsi nő hány ruhát vett magának évente?

Szerintem ritkán vett, de akkor nagyon jó minőségűt. Mondjuk évente egyet.

Kettőt. Ma, 2019-ben egy átlagos párizsi harmincas nő hány ruhát vásárol magának évente?

Havonta egyet-kettőt.

Évente hatvanhetet.

Hűha, ennyire pontosan tudod?

Persze, sok ruhacéggel dolgozom együtt. Szóval kettőről hatvanhétre növekedett a vásárolt ruhák száma évente. Ráadásul 1920-ban húsz évig használtak egy darabot, ma háromszor felhúzzák, aztán kidobják. Sőt olyan is van, hogy fel sem veszik, már megy is a kukába. Ezért van, hogy a second hand-üzletekben… van erre magyar szó?

Turkáló.

Szóval a turkálókban sokszor használatlan ruhákat is találunk. És mondtál az előbb egy fontos dolgot: régebben odafigyeltek a nők, hogy egy kicsit drágább, de minőségi darabba ruházzanak be, hiszen tudták, hogy évtizedekig fogják viselni. Nem a trendeket hajtották, hanem a klasszikus ruhákat, az időtlen darabokat. Ma a divatcégek inkább azt sugallják, hogy dobd ki az ódivatú cuccaidat, és vegyél újat, legyél trendi.

Nem csak a ruhákkal van ez így, a telefonjainkat is évente cseréljük, mert már eleve úgy rakják őket össze, hogy ne bírják sokáig a strapát.

Igen, az egész világ így működik most. A kocsikat is úgy építik, hogy rövid idő után elromoljanak, és cseréld is le őket.

Neked globális szeméttérkép van a fejedben.

Igen (nevet). A kelet-európai országok nagyon hasonlóak szemétügyileg. Ott, ahol nagy a szegénység, kevesebb a lehetőség a feldolgozásra, hiszen nincs elég pénz gyűjtőhelyekre. Ezekben a térségekben azoknak sincs lehetősége újrahasznosítani a szemetét, akik meg szeretnék tenni. Ha egy kelet-európai ország utcáján sétálok egy üres műanyagpalackkal a kezemben, nem fogok olyan kukát találni, ahová szelektíven el tudnám dobni, de például Németországban csak a következő utcasarokig kell elmennem. Japánban is így van. De ezek gazdag vidékek, a legszegényebb országokban még egyszerű kukák sincsenek az utcán, nem hogy szelektívek. Ilyen például Thaiföld egy része. Ott tudod, mit csinálnak az emberek? Ledobják a földre a szemetet, amit aztán a szél belesodor az óceánba. Szóval országonként változik, hogy milyen lehetőségek vannak a szemét újradolgozására. Ezeken a helyeken elsősorban a politikusokat kell meggyőzni, hogy foglalkozzanak a szemétkérdéssel, fektessenek bele pénzt, aztán pedig a fogyasztókat, hogy olyan termékeket vegyenek, amelyeket újra fel lehet dogozni.

Ezért nagyon fontos, hogy nemcsak velünk, fogyasztókkal tartod a kapcsolatod, hanem politikusokkal is.

Igen, muszáj, mert a kezükben a döntés.

Az otthonodban is ügyelsz, hogy újrahasznosított bútorok vegyenek körül? Azt tudom, hogy te építetted a családi házatokat New Jersey-ben.

Imádom a kétkezi munkát, a barkácsolást. Ha a kezembe tudom venni és meg tudom tapogatni a munkám eredményét, az fantasztikus érzés. A szakmámban folyamatosan csúcsformában kell lennem, tárgyalnom kell, felelősségteljes döntéseket hoznom, ezek után jólesik elvonulni a természetbe és alkotni. Hétvégenként mindig építkezem. A házamat nem szemétből építettem fel (nevet), de odafigyeltem rá, milyen alapanyagokat használok, a fogyasztás minőségére koncentráltam.

Két kisgyereked van, ha meglátsz valami szép játékot a boltban, biztos, hogy te sem bírod ki, hogy ne vedd meg nekik.

De kibírom, ugyanis be sem megyek a boltba. Annyi játékszemét van a világon, hogy felesleges újakat vennem. A cégen belül nagyon sok játékgyűjtést szoktam szervezni, teherautókkal érkeznek a Legók, a fajátékok, a kisautók és a babák az üzembe. Ilyenkor elhívom a gyerekeimet, és válogatnak a játékdombok tetején. Képzeld el, ezeknek a 30-40%-a ráadásul kibontatlan, használatlan. Ha a gyerek ugyanazt a játékot kapja születésnapjára három barátjától is, akkor a szülők kettőt rögtön kiselejteznek. Ezért tudnak az én gyermekeim úszni az új játékokban.

Téged már gyermekkorodban is idegesített a szemét?

Nem, akkor más volt minden. Budapesten születtem, nagyon szegény volt az ország, mindenki újrahasznált mindent. A szegénység egyébként hozzájárul ahhoz, hogy ne dobjuk ki olyan könnyen a dolgainkat. Emlékszem, akkoriban nehéz volt televízióhoz jutni. Aztán négyéves koromban átköltöztünk Németországba, majd Hollandiába, és végül Kanadába. Soha nem felejtem el azt a pénteki napot, amikor apámmal sétáltam egy torontói utcán és a lakók pont aznap pakolták ki az épületekből a szemetet. Az egyik házból három-négy tévét is kidobtak egyszerre, ráadásul színeseket. Egyet el is vittünk haza, és így lassan-lassan berendeztük a házunkat mások hulladékaiból, az utcán összeszedett szemétből. Nekünk, szegényeknek mások kidobott bútora nem hulladék volt, hanem érték. Akkor fordult velem először a világ. Akkor éreztem, hogy ha perspektívát váltok a fejemben, akkor mindent másképp tudok látni. Azóta így élek.

Szöveg: Gazsó Orsolya Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Anorexiásan a modellszakmában – interjú egy ex-modellel anorexia

Anorexiásan a modellszakmában – interjú egy ex-modellel