Anorexiásan a modellszakmában – interjú egy ex-modellel

2019. augusztus 22. |

Bogár Niki évekkel ezelőtt sikeres modell volt. És anorexiás. Sokáig nem ismerte fel, az ügynökei pedig nem figyelmeztették, hogy a modellszakma nem az a közeg, ahol a betegségéből meggyógyulhat. Korábbi tapasztalatairól és új könyvéről beszélgettünk, amelyben a divatszakma és az evészavarok kapcsolatáról is ír.

A találkozónkra egy karcsú, mosolygós, friss diplomás gyógyszerész érkezik, akiről nehéz elképzelni, hogy 14 évesen majdnem halálra éheztette magát. Csupán 30 kiló volt, amikor az intenzívre került, és alig pár hónappal a kórházi kezelése után már top ügynökségek foglalkoztatták: olyan világmárkák kifutóján lépett fel, mint a Dolce&Gabanna, vagy a Dior. A modellkedés nem segítette a gyógyulását, sőt ez idő alatt a folyamat rosszabbodott, a terápiája megakadt, azt mondja, beteg mentalitással kezdte el a modell karrierjét. Így még évekre az anorexia spiráljában ragadt.

Tegyük helyre az elején: nem a modellkedés miatt lettél anorexiás.

Már a kórházba kerülés előtt foglalkoztatott a modellkedés, de semmilyen lépést nem tettem ennek érdekében. Viszont plusz motivációt jelentett a gyógyulás elindulásában, hiszen tudtam, legalább húsz kilóval többnek kell lennem ahhoz, hogy az ügynökségek szóba álljanak velem. Ez plusz erőt adott ahhoz, hogy elkezdjek enni. Ugyanakkor amikor belevágtam, egyértelmű volt az én számomra is és a családomnak is, hogy nem vagyok még túl az anorexián. Azért mentem el az Elit Model Look castingra (ez volt az első komolyabb lépése a modellkedés terén, a szerk.), mert bizonyítani kellett magamnak, hogy valóban elég vékony vagyok a modellügynökök szemével is.

Az evészavarokkal kapcsolatban gyakran felmerül a divatszakma, a média szerepe és felelőssége. Az általuk közvetített vékony nő képe elegendő egy evészavar kialakulásához?

A szakemberek szerint a betegség jóval összetettebb annál, minthogy kizárólag a médiát, vagy a divatipart okoljuk a megjelenéséért. Az anorexiának biológiai, szociológiai, és pszichológiai háttere is van. Persze a betegeket a médián keresztül éri egyfajta nyomás, ahogy a modelleket is a divatszakmában, de nem ezek a fő okai annak, hogy valaki klinikai súlyosságú anorexiás lesz. Ugyanakkor súlyos kockázati faktort jelenthet azok számára, akik egyéni, vagy családi hajlamosító tényezők miatt veszélyeztetettek. Ilyen voltam én is. 

Ekkoriban hány kiló voltál, mik voltak a méreteid?

180 cm magas és olyan 48-50 kiló, tízzel kevesebb, mint most. 78-58-88-as méretekkel rendelkeztem.

Ezek a méretek kirívóak?

Abszolút elvárhatónak mondhatók, maximum egy nagyon picit voltam vékonyabb a többi lánynál. Ezt onnan gondolom, az ügynökök sosem kértek arra, hogy fogyjak, és más lányok gyakran mondták, bárcsak olyan vékonyak lennének, mint én. De szerintem ők sem voltak nálam vastagabbak…

Volt bárki a divatszakmából, aki aggódott az egészségedért?
Az anyaügynökségem itthon tudta, hogy gondjaim vannak. Ők biztattak, hogy egyek nyugodtan, sőt azt is mondták, hogy hízhatnék egy kicsit. A külföldi ügynökségekről ugyanezt nem tudom elmondani. Azt mondták, tökéletesek a méreteim, és nem tudják, hogy mit csinálok, de csak csináljam tovább. Visszanézve a képeket nehéz elhinni, hogy nem sejtették, mi áll a háttérben. Sőt, volt, ahol tudtak az anorexiámról, de nem kérdeztek rá, és fel sem merült, hogy emiatt felbontsák a szerződésemet. Ugyan egyik helyen sem utasítottak diétára, viszont napi rendszerességgel hallottam, ahogy más lányokat kritizálnak, és engem hoznak fel követendő példának. Ezek a benyomások etetik az anorexiás gondolatokat, úgy éreztem, mindent meg kell tennem, hogy a méreteim ne változzanak, a maximalizmusom, ami a betegségem fő mozgatórugója volt, bekapcsolt.  Azt akartam, hogy én legyek a legjobb, nekem legyenek a legjobb méreteim. Nem kellett sok idő és visszatértem a régi rutinokhoz: megint alig ettem és megszállottan edzettem.

21 évesen búcsút mondtál a divatszakmának, de mi lett az anorexiáddal?
Letelt a két passzív évem az egyetemen, és visszamentem tanulni. Az anorexiám pedig átcsapott falásrohamokba. A több évnyi éhezés után egyszerűen képtelen voltam tovább megvonni magamtól az ételt. Mindeközben folyamatosan szégyenkeztem, de mégsem tudtam leállni. Két év alatt majdnem húsz kilót híztam, a végén már szinte a lakásomból is alig mozdultam ki. Végül segítséget kértem, felkerestem egy szakembert, Túry Ferencet.

Akivel a terápiád után megírtátok közösen a The fashion industry and eating disorders: the dangers of the catwalk című könyvet, ami nemrég jelent meg angol nyelven. Ebben leírod a saját történetedet, illetve írsz az evészavar és a divatszakma kapcsolatáról is. Hogyan indult a közös munka?
Eleinte egy egyetemi, munkával, egy kutatással indult. Arra voltam kíváncsi, hogy azok a sztereotípiák, amik a modellekkel kapcsolatban élnek, miszerint a legtöbb anorexiás, vagy legalábbis kemény diétán él, vajon mennyire  igazak. Mivel szakirodalmi adat ezekről nem volt elérhető, ezért is tartottuk fontosnak a tanulmányt.

Kikkel készítetted a felmérést?
Összesen 53 modellel beszéltem, szerte a világból. De kérdeztem divatügynököket, fotósokat, sminkeseket, egy stylistot, és egy személyi edzőt is.  A modellek olyan nők és férfiak voltak, akik minimum három évet töltöttek a divatiparban, és a nagy divatfővárosok meghatározó klienseinek dolgoztak

Milyen eredményekre jutottál?
Hogy a modellek fokozott kockázatnak vannak kitéve. 29 női modell közül hatnak időszakos bulimiás tünetei voltak (falásrohamok, önhánytatás), négy klinikai súlyosságú anorexiában szenved, egy további modell pedig kimerítette a bulimia klinikai kritériumait.  17 modell számolt be arról, hogy a divatszakma követelményei fokozta a testi túlaggódásaikat.

Milyen követelményekről beszélsz pontosan?
Például nem mindegy, hogy egy lánynak a csípője 89 vagy 92 centi, ami valljuk be, nonszensz, hiszen 175 cm feletti lányokról van szó, sokuk pedig már nem kislány, hanem huszonéves felnőtt nő. Ezek a kritériumok még az egészséges pszichével rendelkező lányokat is extrém diétára, sportolásra késztethetik.

Hiszen szakmai sikerük múlik azon, mennyire vékonyak és a divatszakma igényei jelenleg megkövetelik, hogy szigorú mérettartományban maradjanak a lányok, vagyis akinek az alkata nem ilyen, annak tennie kell érte. Az előbb említett különböző faktoroktól függ, hogy ez manifesztálódik-e klinikai súlyosságú evészavarban, mentálisan ez mennyire terheli meg.

De a legtöbb lány azt mondja, hogy alkatából kifolyólag ilyen vékony.
Akad ilyen is, de a kutatásomból is kiderült, hogy ők vannak a kevesebben, a többségnek egy idő után biztos tenni kell azért, hogy tartsa a méreteket. Persze, ezt lehet egészséges keretek között is csinálni – fizikailag és mentálisan egyaránt. Én anorexiásan kerültem a szakmába, nekem esélyem se volt erre.

Melyik piac a legkeményebb?
Párizsban és New Yorkban a legkeményebbek az elvárások. A high fashion, runway modellek vannak a legnagyobb nyomás alatt a méretek szempontjából.

És mi a helyzet azzal, hogy egyes országokban megtiltották, hogy 18-as BMI alatt nem léphetnek kifutóra a modellek? Vagy ez nem működik a gyakorlatban?
Erről a könyvemben is írok, hiszen részese voltam, amikor ez a szabályozás elvileg érvénybe lépett, de 5 liter víz elfogyasztásával kellett kijátszanom az orvost, hogy engedélyt kapjak a madridi fashion weeken való részvételre. Egyébként szerintem ez sem nyújt teljes körű megoldást, hiszen van olyan lány, aki kicsattan az egészségtől, testileg-lelkileg és sosem lesz 18-as BMI-je, más viszont lehet, ugyanolyan sanyargató módszerekkel éri el a 18-at is.

Hogy látod, az utóbbi években történtek érdembeli változás a divatszakmában, már ami a méreteket illeti? Mert az tény, hogy egyre több olyan kampány van, ami a sokszínű szépséget hirdeti.
A commercial szcénában, a magazinokban érzékelhető némi irányváltás. Mióta gyógyult vagyok, nekem is sokkal jobb látni azokat a plakátokat, amiken egészséges testű lányok szerepelnek. Nem éreztetik veled azt, hogy nem vagy elég jó, hogy nem tettél eleget a tökéletes alakért. A fashion weekeken viszont nem látok nagy változást, szerintem még mindig ugyanolyan vékony testalkatú lányok vonulnak a nagy brandek kifutóin, mint hat, hét évvel ezelőtt. Szerintem nem beszélhetünk érdembeli változásról, amíg Palvin Barbarát „lekövérezik”. (A topmodellt sokan támadták, miután a Victoria’s Secret bejelentette, Palvin lesz az új angyaluk, a szerk.)

Szerinted milyen változásra lenne szükség rendszerszinten, ami védené a modelleket, különösen a 18 év alattiakat?*
Egy általános orvosi ellenőrzésre, illetve nagyobb odafigyelésre az ügynökök részéről. A tervezőket arra sarkallni, hogy egészséges lányokkal mutassák be ruháikat, ne az extremitásokban keressék a szépséget. Fontos lenne jogi szabályozásokat érvénybe léptetni, hogy a modellek esetében is ugyanolyan fontos legyen a megfelelő munkakörülmények biztosítása, mint bármely más szakmában.

Neked milyen pluszt adott a modellkedés, és szerinted kiknek való?

Modellként rengeteg olyan élettapasztalatot lehet szerezni, amit másképp nem. Önállóságra alkalmazkodásra, rugalmasságra, nyitottságra tanít.  Megismerhetsz idegen nyelveket, kultúrákat. A világ minden szegletéből lehet barátságokat építeni. Viszont aki nehezen tűri a kiszámíthatatlanságot, kritikát, nem rendelkezik erős öntudattal és fontos számára a stabilitás, annak nehézségei lehetnek. A türelmetlenség és a teljesítménykényszer szintén nem jelent előnyt. Agilisnek, kitartónak kell lenni, fontos a biztonságot nyújtó családi és baráti háttér, ahol van, aki megerősíti a valódi emberi értékeket és nem hagyja, hogy egy lány csupán a külsejére alapozza erényeit.

A szeptemberi Marie Claire-ben is foglalkozunk az evészavarokkal, Bogár Nikié mellett további két fiatal nő történetét mutatjuk be.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Irán igazi arca Irán

Irán igazi arca

Nők a siker mögött – újdonság a National Geographic-on interjú

Nők a siker mögött – újdonság a National Geographic-on