Az Egyesült Királyságban – számos más országhoz hasonlóan – nem támogatják az egyedülálló nőket az asszisztált reprodukciós technológiák igénybevételében, a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) pedig nemrégiben ki is mondta, hogy miért: szerintük az egyedülálló nők „koloncot” jelentenek a társadalom számára, ráadásul egy szingli nő „nem képes ideális körülményeket biztosítani egy gyereknek”. Miután 175 egyedülálló édesanya fejezte ki felháborodását, az NHS most elnézést kért a sértő megfogalmazásért és megígérték, hogy felülvizsgálják a termékenységi dokumentumaik szövegezését és az IVF (in vitro fertilizáció, hétköznapi nevén lombikprogram) eljárás szabályozását. Ez azonban keveset változtat az általános állásponton és az igazságtalan realitáson: a szingli nőnek nem jár gyerek.
Vágyak és törvények
Miközben a magyar kormány családbarát politikája a gyerekvállalást sürgeti, rendre megfeledkeznek róla, hogy a gyermektelenség sokaknak nem választás – a körülmények rengeteg ember számára ellehetetlenítik, hogy babát vállaljanak. Szalma Ivett és Takács Judit szociológusok évek óta vizsgálják a gyermektelenség hátterét, kutatásaikból pedig egyértelműen látszik, hogy Magyarországon (és egyébként a világ más pontjain is) nagyon alacsony a tudatos gyermektelenek aránya, a legtöbbek számára épp ellenkezőleg, kényszer a gyermektelen lét. Sokaknak eleve problémát okoz a pártalálás, míg másokat az idős szülőkhöz kapcsolódó gondoskodási terhek akadályoznak meg egy kisbaba felnevelésében. A szűkös anyagiak és a nem megfelelő lakhatási körülmények szintén élen járnak az okok között.
De mi van akkor, ha valakinek lenne pénze és ideje is felnevelni egy gyereket, csak egy partner hiányozna hozzá? És mi van, ha ez az illető nem akar többet várni, úgy érzi, egyedül is elég stabil hozzá, hogy szeretetet, gondoskodást és anyagi biztonságot nyújtson egy gyermeknek? Hát, neki nincsenek túl fényes kilátásai.
A hazai törvények szerint (akárcsak a briteknél) a lombik eljárás családi állapothoz kötött, vagyis házastársi vagy bejegyzett élettársi viszony kell hozzá. Elvileg van elméleti lehetőség rá, hogy indokolt esetben (ha a nőnek semmilyen más esélye nem lenne a terhességre, persze már ez a meghatározás is elég homályosnak tűnik) szingli nők számára is engedélyezzék a programot, de ez a gyakorlatban nem igazán valósul meg. Persze ki lehet játszani a törvényt és ezt néhányan meg is teszik, borzasztó anyagi terhek és lelki áldozatok árán. Az egyik ilyen (bonyolult és sok szempontból megalázó) megoldás, hogy az egyedülálló nő papíron élettársi viszonyt létesít egy erre vállalkozó férfi ismerősével, de a megtermékenyítéshez használatos spermát már spermabankból szerzi. Még „egyszerűbb” persze, ha az a bizonyos jó ismerős hajlandó természetes úton teherbe ejteni a nőt, ugyanakkor ez sok más szempontból lehet problémás.
Elvileg opció lehet az örökbefogadás is, de a rendszer itt is keményen diszkriminálja a szingli nőket: a hosszas listákon egyértelmű előnyt élveznek a házaspárok, így lehetséges, hogy egy egyedülálló nő évekig hiába vár majd gyerekre. A törvényi korlátozások mögött rendre az az elképzelés áll, hogy a gyereknek családban van a helye, ami persze szent igaz, csak nem úgy, hogy a családon kizárólag egy férfi és egy nő heteroszexuális kapcsolatát értjük. Márpedig látszólag pontosan ezt értjük alatta, ezért ugyanezek a problémák jelenleg a meleg pároknak is súlyos terheket okoznak. A látszólag mindennél fontosabb népességszaporodás még mindig nem annyira fontos, mint az elnyomott csoportok kirekesztésének fenntartása
A helyzet iróniája
A legszomorúbb az egészben, hogy a valóságban igenis egyedülálló nők nevelik fel a gyerekeket. A hazai felmérések szerint évente körülbelül 25.000 válás történik (ez viszonylag magasnak számít), ezek után pedig a gyerekek nagyjából 80 százaléka az édesanyával marad. Elképzelhető, hogy az anya talál magának új kapcsolatot, és nyilván az is kérdéses, mennyire veszi ki az édesapa a részét a gyereknevelésből, de bőven elképzelhető, hogy az édesanya teljesen magára marad. Egyedülálló anya lesz. Az már bonyolultabb kérdés, hogy hány párkapcsolatban élő nő „funkcionál” egyedülálló anyaként, vagyis hány nő van, aki az apa segítsége – és esetleg anyagi támogatása – nélkül kénytelen felnevelni a gyerekét, miközben elvileg házasságban van élettársi viszonyban él. De valószínűleg sok ilyen van. Sokkal kevesebb az olyan nő, aki egyedül vágna bele az anyaságba, de talán nem túlzás feltételezni, hogy ők, akik vállalnák a bonyolult, fizikailag és/vagy lelkileg megterhelő eljárásokat, a társadalom megvetését, a vállaikra kerülő extra nehézségeket, a világon talán mindenkinél jobban vágynak egy gyerekre.
Fotó: Unsplash.com
