50.000 magyar gyereknek csak álom a saját ágy

2019. október 21. |

Jelenelg 50.000 olyan gyerek él Magyarországon, akinek valamiért nem biztosított vagy problémás a fekvőhelye. Az Adománytaxi Á-lom kampányában azért dolgoznak, hogy minden gyerek saját ágyban aludhasson el.

Az Adománytaxi legújabb projektjét részben az alapító, Horn Tamás fejéből kipattanó szójáték (vagyis az á-lom) és még inkább az a régóta fennálló igény hívta életre, hogy az eddig szétosztott ruhák és egyéb háztartási kellékek gyűjtése mellett bútorokkal is foglalkozzanak. „Eddig leginkább ruhákat, játékokat, konyhai eszközöket, esetleg háztartási kisgépeket vittünk a partnertelepülésekre – olyasmiket, amik könnyen szállíthatóak és amik biztosan hasznosak a legtöbb háztartásban. Az ágyak esetében is a már megszokott módszer fog működni, azaz házhoz megyünk, begyűjtjük az adományként felajánlott ágyakat és aztán – ezúttal már profi fuvarozók segítségével – le is szállítjuk őket” – magyarázza Horn Tamás.

Elsőre talán nem tűnik létszükségletnek egy megfelelő minőségű, kényelmes ágy, azonban ma Magyarországon körülbelül 50.000 gyerek osztozik testvéreivel közös ágyon, vagy alszik olyan fekhelyen, ami nem tudja biztosítani a számára szükséges pihenést. Miközben a mélyszegénységben élő családok száma az elmúlt időszakban csak tovább nőtt (a Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE) friss tanulmánykötete szerint hazánkban 19,7 százalékról 27,3 százalékra ugrott a nagyon rossz lakáskörülmények között élő gyerekek száma) az ágyak kérdése még akár egy kiemelési folyamat során is szempont lehet – vagyis nemcsak szükséges, de tényleg kulcsfontosságú bútordarabról van szó. De elég csak arra gondolnunk, mennyire fontos a fejlődésben lévő szervezet és idegrendszer számára, hogy megkapja a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást. Horn azt is hozzáteszi, bár fontos számukra, hogy mindig valós igényekre reagáljanak, nem biztosíthatnak mindent, amire szükség lenne – azt viszik, ami itt, a fővárosban már nem kell, a mélyszegénységben élők számára azonban nagyon is hasznos lehet: “Egyelőre sajnos nem tudunk oktatást, jövőképet és leendő munkahelyeket juttatni a gyerekeknek, viszont tudunk vinni feleslegessé vált tárgyakat, például ágyakat is.”

Azt az Adománytaxi is rendszeresen látja, hogy a mélyszegénység miatt nagyobb gyerekszámmal bíró településeken rengeteg gyerek alszik a testvéreivel közösen a szűkös helyiségekben, vagy akár a szülőkkel is együtt. Arról nem is beszélve, hogy gyakran a meglévő ágyak is siralmas állapotban vannak. “Sokszor még ha lenne is mindenkinek külön ágya, egyáltalán nem biztos, hogy beférne mondjuk mind az öt gyereknek” – teszi hozzá Horn. “Mi nyilván olyan családokat választunk, ahol nagy szükség van az ágyakra és el is férnek majd – sajnos így is bőven marad család, akinek segíthetünk. Ebben egyébként a helyi partnereink segédkeznek nekünk.”

Október 21-én az Adománytaxihoz már a 100. felajánlás is elért, de reménykednek benne, hogy az utolsó hétben még akár meg is duplázódhat ez a szám. Az ágyakat ugyanis egyelőre október végéig gyűjtik – ez az Á-lom kampány “tesztköre”, de ha minden jól megy, a projekt hosszútávon is működhet majd. Első körben három kiemelt településre – Zabarra, Fullókércsre és egy salgótarjáni telepre – szállítanak, ha az itt szükségeseken túl is kapnak ágyakat, azok Bátonyterenyére kerülnek majd, ahonnan további rászoruló háztartásokba juthatnak a felajánlások. A kampányban komplett (vagyis matraccal, kerettel, minden szükségessel alkatrésszel rendelkező), jó minőségű ágyakat gyűjtenek gyerekméretben: rácsos és ifjúsági ágyakat, esetleg emeletes ágyakat. Ha valaki nem tud ágyat felajánlani, de szeretne segíteni, vásárolhat ágyat egy online piactéren, de pénzadománnyal is támogathatja az Adománytaxi munkáját. (További hasznos információk elérhetőek az Á-lom projekt honlapján.)

A kezdeményezéshez egy kisfilm is készült, melyben Mucsi Zoltán – a tőle megszokott módon – káromkodó télapóként ajándékozza meg a rászoruló gyerekeket egy saját ágymatraccal:

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

“Az étkezési zavar sokszor egyáltalán nem az étkezésről szól” étkezési zavar

“Az étkezési zavar sokszor egyáltalán nem az étkezésről szól”