A munkám a szenvedélyem: Apjok Ildikó, síoktató

2019. november 25. |

Ebben a rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg Apjok Ildikó síoktatóval.

A gyerekek, ha egy jó síoktató kezei közé kerülnek, néhány nap alatt örömmel és játékosan tanulnak meg síelni. Apjok Ildikó síoktató több generáció gyerekeit állította eddig sílécre, és neki köszönhetően ezek a gyerekek a síelés szerelmeseivé váltak. Ildikó maga is hatévesen ismerkedett meg a sportággal, csak hogy a hetvenes évek elején ez a sport még teljesen másról szólt. Hó ugyan több volt akkoriban Magyarországon, de sífelvonó, kiépített sípályák alig, külföldre pedig csak a kiváltságosok utazhattak. Ildikóból válogatott síversenyző lett, bekerült a 10-15 fős magyar ifjúsági csapatba, akik már Ausztriába mehettek edzőtáborba és világversenyeken képviselhették hazánkat. Felnőttként is világkupákon, nemzetközi versenyeken szerepelt, mígnem 25 évesen elérte őt a síelők rémálma, egy súlyos térdsérülés. Átállt a másik oldalra, és azóta ő mutatja meg a gyerekeknek e sport szépségét. 

Hamarosan beindul a síszezon. Milyen érzések kerítenek a hatalmukba ilyenkor?

Ahogy közeledik a tél, kellemes feszültség lesz úrrá rajtam. Elkezdek izgulni azon, milyen lesz az idei síszezon. Milyen lesz az időjárás, a hóhelyzet, visszajönnek-e a régi gyerekek a sítáborainkba, lesznek-e újak. Nagyon várom a telet, nekünk ez a pörgős időszak: decembertől márciusig tart a téli szezon. 

A pörgős tél után jön a lazább nyár. Ilyenkor mivel foglalkozol?

Mivel a téli szezon nem túl hosszú, ráadásul az elmúlt időszakban a felmelegedés miatt még rövidebb lett, ki kellett találnunk egy másik lábat a megélhetéshez. Van egy kis üzletünk Pesthidegkúton, ahol a téli szezonban síkölcsönzéssel, szervizzel, márciustól októberig pedig kerékpárokkal foglalkozunk. Ezen a környéken minden családnak van kerékpárja, de az apukák nem érnek rá gumibelsőt cserélni, vagy nem is értenek hozzá, így szükség van a segítségünkre. 

Mielőtt síoktató lettél, versenyszerűen síeltél, és nagyon szép eredményeket értél el. Hány éves korodban álltál először sílécre?

Hatéves voltam, amikor a szüleimmel egy hetet Mátraházán, a SZOT üdülőben töltöttünk. Akkoriban még télen szép havak voltak, sokat szánkóztunk a hegyoldalon. Apukám nagyon belelkesedett, és szerzett egy hókorcsolyát, azzal húzott-vont le-föl minket, gyerekeket. A következő évben ismét felmentünk egy hétre, és innentől kezdve hétvégeken, ha volt hó, vagy a Mátrába mentünk, vagy a Szabadság-hegyre. 

Apukád is síelt?

Valamikor fiatal korában kipróbálta a síelést, de gyerekkorunkban a szüleim nem síeltek. Hétéves voltam, amikor a Kékes északi lejtőjén síeltünk, itt figyelt fel rám Szabó Zoltán, a Kékesi Sasok elnevezésű csapat edzője. Megkérdezte a szüleimet, hogy nem akarok-e egyesületi keretek között síelni. Abban az időben Törökbálinton laktunk, apukám minden havas hétvégén felvitt a Kékesre edzésre. Két év alatt elég jól megtanultam síelni. Másodikos koromban jött egy olyan lehetőség, hogy Kékestetőn a Szanatórium általános iskolájába járjak egy hónapot télen. Hárman voltunk korombeli lányok a csapatból, a Szanatórium szertárát rendezték be nekünk szállásnak. Minden reggel héttől kilencig síeltünk a pályákon, utána iskolába jártunk, majd délután újra edzettünk. Emlékszem, a szorzótáblát ott tanultam meg. Mire felsős lettem, megalakult Budapesten az OSC síszakosztálya, átigazoltam hozzájuk, és ettől kezdve nem kellett már telente felköltöznöm a Mátrába. 

Ez még bőven a rendszerváltás előtt történt, amikor kevesebben síeltek Magyarországon, mint manapság. Elég menő lehetett akkoriban versenyszerűen síelni. 

Mindez a hetvenes évek elején történt, amikor még nem lehetett csak úgy, bármikor külföldre utazni. A karácsonyi szünetben Szlovákiában volt az edzőtábor, a klubból 10-15 gyerekkel és a családjaikkal együtt mentünk síelni. Hamar bekerültem a serdülő válogatott csapatba, és válogatott sportolóként útlevelet kaptunk. Nyáron Kaprunba, a gleccserre jártunk síelni, kempingben laktunk, és amikor rosszabbra fordult az időjárás, beköltöztünk az ifjúsági szállóba. Voltak különböző gyerekversenyek Ausztriában, Olaszországban, nagy szó volt, hogy mi oda is kijutottunk. 

Mit szóltak a tanáraid ahhoz, hogy az életedet a síelés, az aktuális hóhelyzet határozta meg?

Az általános iskolában könnyebben ment a tanulás, minden hiányzást rendesen bepótoltam. A középiskolában pont annyit hiányoztam, amennyi még elfogadható volt ahhoz, hogy ne kelljen magántanulónak lennem. A tanárok megértették, hogy nekem a sport fontosabb volt, mint az iskola. A gimiből egyenes út vezetett a Testnevelési Főiskolára, ahol már nem számítottam különlegességnek.

Fel sem merült benned, hogy valami teljesen más területen tanulj tovább?

A biológiát nagyon szerettem, anyukám révén a kertészet érdekelt. A családban négyen vagyunk lányok, a legkisebb testvérem tanult tovább a Kertészeti Egyetemen. Egy ideig én is gondolkodtam a kertészeti vonalon, de mivel érettségi után még aktív versenyző voltam, olyan egyetem nem jöhetett szóba, ahol többet kellett volna jelen lennem. 

Mik voltak a legjobb eredményeid az élsportolói karriered során?

Serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnok voltam többször is itthon, és csapatbajnokságokat is nyertünk az OSC-vel. Külföldön Universiádén voltam hatodik helyezett, világbajnokságokon is indultam, ott a legjobb helyezésem a 21. Hely volt összetettben. Abban az időben ez a helyezés nagyon szép eredménynek számított, főként egy olyan országból származó sportolótól, ahol nincsenek magas hegyek és sípályák. 

A síelés már akkor sem számított olcsó sportnak. Honnan volt pénzetek a külföldi edzőtáborokra, versenyekre?

A szövetség támogatott minket, de szülők is beszálltak a költségekbe. Az edzők minden lehetőséget megragadtak, hogy havon tudjunk edzeni. Próbálták úgy összeválogatni a versenyeket, hogy versenyről versenyre menjünk, és két verseny között legyen egy kis időnk edzeni. Kora reggeltől késő délutánig a pályákon voltunk. 16 évesen, amikor bekerültem a felnőtt válogatottba, olyan Európa- és világkupákra jártunk, ahová meghívtak minket, és nem kellett fizetni értük. Egy 16 éves magyar lánynak ezek a versenyek nagyon erősek voltak, nem tudtam igazán jó eredményeket hozni, viszont vendégül láttak minket, és jó lehetőségek voltak a tapasztalatszerzésre. Ennek köszönhetően 22-23 éves koromra elég jól megtanultam síelni, és az eredmények is a pályafutásom vége felé kezdtek jók lenni. 25 évesen, amikor már elvégeztem a Testnevelési Főiskolát, és nagyon jól ment a síelés, lesérültem. Fél évet ki kellett hagynom, ami sokat számított. Az edzőm, Kovács Barna kitalálta, hogy használjuk ki a nyári szezont is, és menjünk el Ausztráliába, hiszen akkor ott tél volt és eddzünk ott. Bevállalt egy holland lányt is edzeni, így hármasban vágtunk neki Ausztráliának. Sokat edzettünk és versenyeken is részt vettünk. Mivel nem volt nagyon erős a mezőny, több helyi versenyt meg is nyertem. Élménynek és az önbizalmamnak is jó volt ez az ausztráliai kaland. Utána megint lett egy jó szezonom, de a szezon végére a térdsérülésem újra előjött, így 27 évesen abbahagytam a versenyszerű sportolást. Sajnos ebben a sportban a sérüléseket nem lehet megúszni, éppen ezért a legtöbb női síelő 27 éves kora körül kiszáll a versenyzésből. 

Hogy látod, mennyit változott mára a sísport ahhoz képest, amikor te voltál aktív versenyző? 

A technikai fejlődés a síiparba is betört, megjelent a carving léc, ami egész más technikát igényel, mint a régi, egyenes, hosszú verzió. Mi még 170-180-as lécekkel szlalomoztunk, most 20-25 centivel rövidebbel versenyeznek. Minden sokkal drágább lett, manapság sem könnyű síversenyzővé válni. Nagyon sok időt kell eltölteni valakinek a havon ahhoz, hogy bekerüljön az élmezőnybe. Sok gyerek síel, rengeteg műanyag pálya van már Magyarországon, az alapokat a kicsik itthon megkapják, de amint egy bizonyos szintet elérnek, ki kell költözni külföldre. 14 éves korig lehet még hiányozni az iskolából, anyagilag is könnyebb finanszírozni a síelést. A mostani magyar élversenyző fiatalok ausztriai sígimnáziumokba járnak, vagy magántanulók. 

Könnyű volt átállni a másik oldalra, versenyzőből edzővé válni?

Amikor befejeztem a versenyszerű sportolást, evidens volt a számomra, hogy edzőként dolgozzak tovább. Két évig a Rozmaring Egyesületnél versenyző gyerekekkel foglalkoztam. Aztán 1990-ben megszületett az első gyermekem, egy-két év kimaradt. Utána döntöttünk úgy a gyermekem apjával, Kovács Barnabással, hogy vállalkozás szintjére emeljük a síoktatást, és mellette elkezdünk egy sportszerboltot üzemeltetni. Ez már a rendszerváltás után történt, amikor kinyíltak a határok és egyre többen jártak már külföldre síelni Magyarországról. Elkezdtük szervezni a saját csoportjainkat, az ország különböző pontjairól. A mai napig is jelentkeznek Erdélyből, Vajdaságból hozzánk családok. 

Mit szeretsz a legjobban a síoktatásban?

A kezdő csoportokat. Nagy élmény látni, ahogy a gyerekek két-három nap alatt ügyesen megtanulnak csúszni, kanyarodni, liftezni. Legyőzik a félelmeiket, élvezik a síelést. 

Milyen tanárnak tartod magad?

Határozott vagyok velük, mert a síelés veszélyes sport, fontos, hogy szót fogadjanak. Ugyanakkor úgy érzem, elfogadnak, szeretnek, felnéznek rám. Tudják, hogy én vagyok az, akibe bármikor belekapaszkodhatnak, ezért megbíznak bennem. Ha valakinél eltörik a mécses, megvigasztalom, de nem engedem, hogy abbahagyja. Akik nálam kezdenek el síelni, általában nálam is folyatják a tanulást, ragaszkodnak hozzám. 

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

Fizikailag formában tartani magam. Itt fáj, ott fáj, ami az egykori élsportolóknál ebben a korban normális. Járok gerinctornára, odafigyelek magamra. A vállalkozást vinni ma már sokkal nehezebb, mint a kezdetekben, a nagyhalak bekapnak minket, kishalakat. A nagy sportszergyártó cégek termékeit ma már a sarki közértben is meg lehet kapni, így mi már kevesebb új sífelszerelést, síruházatot árusítunk, maradt a szolgáltatás. A sítáborok száma is lecsökkent, Magyarországon ugyan egyre népszerűbb lett a síelés, egyre több a műanyag pálya, az üzemeltetőik szintén szerveznek külföldi sítáborokat. Megjelent az iskolai síoktatás, a testnevelő tanárok is szerveznek sítábort a diákjaiknak. Hozzám mostanában inkább a családok kisebb, kezdő gyerekekkel jönnek, általában 12 éves korig. 

Van két fiad. Őket hány éves korukban tanítottad meg síelni? 

Mind a ketten három és fél évesen álltak először lécre. A nagyobbik, Gergő imádta a havat, nagyon jól ment neki a síelés, minden amatőr síversenyen részt vett. Végül nem lett belőle versenyző, pontosan azon okok miatt, amikről az előbb beszélgettünk. A kisebbik, Tamás már itt nálunk, a kertben tanult meg síelni, de neki nem jött be annyira ez a sport. Ő is rengeteget síelt, mert nálunk nem lehet nem síelni, jönnie kellett velem a táborokba, de őt a zene, a ritmus sokkal jobban érdekelte már akkor is. 

 Tíz év múlva is a sípályákon látod magad? 

Abszolút. Úgy gondolom, a szakmai tapasztalatomra akkor is lesz igény, a gyerekek akkor is szeretnek majd velem síelni. 

Fotó: Bodnár Zsófi

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Neked milyen pornót néz a gyereked? gyerek

Neked milyen pornót néz a gyereked?