A Változások könyve egy olyan új oldalról közelít a gyermekvállalás kérdéséhez, és olyan őszintén beszél az anyává válás dilemmájáról, ahogy korábban még senki. Heti regénye valójában nem más, mint egy prózai formába öntött tabudöntögető filozofálgatás, amely során a narrátor arra a látszólag egyszerű kérdésre próbál meg választ találni, hogy vállaljon-e gyereket. A történettel haladva, a főszereplő monológján keresztül a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a gyerekvállalással és a gyerektelenséggel kapcsolatos minden félelmét és bizonytalanságát. Konklúziót, egyetemes választ azonban az utolsó oldalra érve sem kapunk, nincs jó vagy rossz döntés, ugyanakkor a regény arra mindenképpen rámutat, hogy egyik életmód sem lehet kritikája a másiknak. Magyarán, hogy amíg egyik gyermektelen nő sem állítja, hogy másnak sem kellene gyereket vállalnia, addig senki sem mondhatja azt sem, hogy minden nőnek szülnie kell. A Változások könyvét a The New York Times és a Financial Times is az év legjobb könyvei közé sorolta.
Sheila Heti egyébként magyar származású, bár ő már Kanadában, Torontóban született 1976-ban, szülei magyar bevándorlók voltak, nagyszülei pedig Holocaust-túlélők. Az írónő március elején indult volna európai könyvbemutató turnéjára, amelynek egyik első állomása Magyarország lett volna. A turnéját azonban – így a személyes interjúnkat is –, a koronavírus-járvány kitörése miatt törölnie kellett.
Ha személyesen nem is, Skype-on keresztül az interjúnkra végül mégiscsak sor kerülhetett. Sheila Hetivel a regénye hátteréről és a gyerekvállalással kapcsolatos saját vívódásairól beszélgettünk.
Hol válik el a regényedben a fikció és a valóság? A narrátor gondolatai a te saját gondolataid, vagy a gyerekvállalás kérdését csak egy kitalált karakter oldaláról közelíted meg?
Kicsit fikció is, de nagy adag valóság is van benne. Maga a gyerekvállalás kérdése az én saját problémám, amihez kapcsolódva a saját gondolataimat írom le, de nagyon sok – inkább – jelentéktelen részlet van a könyvben, amit azért változtattam meg, hogy végül egy regény születhessen belőle. Tehát a lényeget tekintve nem fikció. Azért szerettem volna regényt írni, mondjuk egy memoár helyett, mert nem magamról akartam írni. Nem akartam azt, hogy az én személyem legyen a középpontban. Magára a témára, a kérdésekre akartam koncentrálni úgy, hogy az olvasók is magukra ismerhessenek.
A regényben a narrátor mindig feldob egy érmét, amikor bizonytalan egyes döntésekben – a gyerekvállalás kérdésében is segítségül hívja. Számodra is ilyen nehéz volt eldönteni, hogy legyen-e gyereked?
Ebben kicsit különbözök a narrátortól. A valóságban én biztosabban tudtam, hogy nem akarok gyereket. A könyv megírásához azonban egy olyan személlyé kellett válnom, aki sokkal bizonytalanabb a saját érzéseiben. A személyiségem azon részére kellett hangsúlyt fektetnem, aki vágyik egy gyerekre. Mivel körbe akartam járni magát a témát, magamban is mélyre kellett ásnom, és meg kellett találnom a személyiségem azon részét, aki szeretne gyereket. Ha nem írtam volna meg ezt a könyvet, csak szimplán nem vállalok gyereket, akkor a könyvben leírt dolgokon valószínűleg el sem gondolkoztam volna.
Az érméket viszont igazából nem is azért dobta fel a narrátor, hogy általuk döntéseket hozzon, sokkal inkább abban segítettek neki, hogy mélyebben, más szemszögből is megvizsgáljon bizonyos kérdéseket. Hogy a gyerekvállalás kérdésére ne egy bejáratott úton próbáljon meg választ találni, hogy elhagyja kicsit a komfortzónáját, és úgy gondolkozzon, ahogy egyébként nem feltétlenül tenné. Mikor olyan válaszokat kapott az érmétől, amire nem számított, mindig mélyebbre és messzebbre jutott.
Ezt olvastad már?
Éreztél valaha is nyomást magadon a gyerekvállalással kapcsolatban?
Konkrét személyek felől nem éreztem nyomás. Inkább a saját magammal támasztott elvárások nyomasztottak kicsit. Nőként ez az érzés egyszerűen az életünk része, hiszen már gyerekként megtanuljuk, hogy a nők feladata a gyerekvállalás. És talán pont ezért volt nehéz mindezen túllépnem, mert nem az anyám, a barátom helyezte rám a nyomást, nem volt egy konkrét személy, aki ellen lázadhattam volna, csak egy általános érzés motoszkált mélyen bennem. Ezt az érzést sokkal nehezebb volt legyőzni, és végül rájönni, hogy hol válik el egymástól a saját vágyam és az, amit a társadalom elvárna tőlem.
Nőként boldogok lehetünk gyerek nélkül?
Szerintem nagyon sok gyermektelen nő van, aki igenis boldog. Ha azért nem vállalsz gyereket, mert nem akarsz, akkor miét ne lehetnél boldog? Ha szeretnél, de nem jön össze, vagy nem szeretnél, de mégis vállalnod kell, az természetesen már más dolog. Az ilyen helyzetek bárkit boldogtalanná tehetnek. De szerintem nagyban segíti a boldogság elérését, ha az ember azt csinálhatja, amire igazán vágyik.
A könyvben maga a döntés meghozatala az igazi probléma. Mikor a narrátor végre eljut arra a pontra, hogy megérti, hogy igenis joga van nem gyereket vállalni, akkor ő is felszabadul, és megtalálhatja a boldogságát. És egyébként is. Olyan sok szépség van az életben, ami egy embert boldoggá tehet, nyilvánvaló, hogy nem a gyerek a boldogság egyedüli forrása.
Téged mi tesz boldoggá?
Rengeteg minden. A olvasás, az írás, a barátaim, a párom, a kutyám, a természet. Nagyon sok boldogság és öröm van az életemben azért, mert nem vállaltam gyereket. Ha gyerekem lenne, az elvenne ezekből az örömökből. Mindenkinek ismernie kell saját magát, a vágyait, és meg kell próbálni azok szerint élni. Ha nem azért születtél erre a Földre, hogy anya legyél, akkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy gyereket vállalsz.
Magyarországon az emberek még mindig hajlamosak elítélni egy nőt, ha az a tudatos gyerektelenséget választja. Kanadában is érezhető ez a negatív társadalmi attitűd?
Kanadában sok szempontból másabb a berendezkedés, és a társadalmi hozzáállás is nagyon elfogadó. De a nőkben itt is megvan az a bizonyos belső érzés, a nyomás. Hajlamosak úgy érezni, hogy azzal, hogy nem vállalnak gyereket és eltérnek a társadalmi normától, valamiféle kívülállóvá válnak. Félnek, hogy az emberek majd azt gondolják róluk, hogy gyerektelenül biztosan boldogtalanok, hogy az életük szánalmas, és hogy valami nincs rendben velük. A gyermek iránti vágy egy nagyon természetes ösztön, de szerintem ugyanilyen természetes az is, ha valaki nem vágyik rá. De hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez utóbbi valamilyen rendellenesség.
Az hogy a nőktől elvárjuk, hogy szüljenek, nagyon mélyen gyökerezik az emberi civilizációban és az emberi természetben. De ha csak ez alapján a társadalmi elvárás alapján gondolkodunk, akkor egész egyszerűen nem veszünk tudomást a nőkről mint individuumokról, arról, hogy minden egyes nő külön egyéniség. Látnunk kellene, hogy a nő nem csak egy kategória, aminek egyetlen feladata a szülés.
Ezt olvastad már?
A tudatos gyermektelenség még ma is tabunak számít. Ért valaha támadás a könyved témája miatt?
Igen. A legfájdalmasabb támadásokat nőktől kaptam. Olyan nőktől, akiknek van gyereke, akik elolvasták a könyvemet, és akik úgy érezték, hogy a kérdés, amire a narrátor keresi a választ, már önmagában is önző és öncélú. Ezek a nők úgy gondolták, hogy a gyerekvállalás nem kellene, hogy kérdés legyen, és hogy teljesen felesleges mindezzel egy könyvben foglalkozni. És szerintem ez nagyon szomorú. Szerintem az egy nagyon rossz út, ha meg akarjuk tiltani, hogy ezt a kérdést egyáltalán feltehessék saját maguknak a nők, ha önzőnek, nárcisztikusnak, vagy triviálisnak bélyegezzük már magát a kérdésfeltevést is.
Pedig hát mi lehetne lényegesebb egy nő életében ennél a kérdésnél? Még saját magunkkal sem könnyű őszintének lenni ebben a témában. Valójában nagyon is nehéz.
Férfiaktól kaptál visszajelzést?
Igen, nagyon érdekes, hogy mióta megjelent a könyv, nagyjából ugyanannyi férfi reagált pozitívan rá, mint nő. A férfiak közül is sokan vannak, akiknek szembe kell nézni ezzel a problémával, de az ő esetükben talán sokkal kisebb a társadalmi nyomás. A nőket sokkal jobban megítéli a társadalom, ha nincs gyerekük.
Egyébként a visszajelzéseket nagyjából két csoportra lehet osztani. Vannak, akik igazán mélyen átérzik, hogy min mennek át a nők, és hogy milyen elvárás nehezedik rájuk, és vannak azok, akik maguk is a gyerekvállalás kérdésével küzdenek. Furcsának hangozhat, de még azt is érzem, hogy nagyon sok meleg férfi tud a könyvemhez kapcsolódni. Sok homoszexuális férfi hasonló érzéseket él át, mint a gyermektelen nők. Azt érzik, hogy valami baj van velük, hogy nem illenek bele a társadalomba, hogy nem teljesítik be a családjuk reményeit. Bizonytalanok magukban, mert azt érzik, hogy nem azt teszik, amit a társadalom a nemüktől elvárna.
Szerinted mi kellene ahhoz, hogy ezt az erős társadalmi tabut ledöntsük? Hogy a nők bátran vállalhassák gyermektelenségüket?
Remélem, hogy ez a könyv egy lépés lehet ebben. Bátornak kell lennünk, és meg kell hoznunk a saját döntéseinket – még akkor is, ha tudjuk, hogy ezért elítélhetnek bennünket. Azt kell tennünk, ami számunkra helyes. Minél többen vállalják fel saját magukat, annál könnyebb lesz majd a következő generációnak is meghozni ezt a döntést. Lesznek példák előttük.
Van egy unokahúgom és van egy mostohalányom is, és örülök neki, hogy gyermektelen nőként én egy példa lehetek előttük. Látják, hogy boldog vagyok, hogy így is jó ember vagyok, hogy szerethető vagyok. Fontos, hogy a lányok előtt minél több ilyen példa legyen. Amikor én gyerek voltam, egyetlen olyan felnőtt nőt sem ismertem, akinek ne lett volna gyereke. Honnan tudhattam volna, hogy jogom van ezt az utat választani? Igenis fel kell ezeket a döntéseket vállalni, még akkor is, ha nehéz.
Vajon miért nem ír több írónő erről a témáról?
Nem tudom, nekem is meglepő volt, hogy egy olyan témáról írok, amit előttem más nők nem igen boncolgattak. Most utólag már belegondolni is furcsa, de írás közben egyébként volt, hogy én is úgy gondoltam, nem kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznom. Hogy lényegtelen, hiszen úgyis csak a nőket érinti… De azért is nagyon nehéz lehet, mert még szembe nézni sem könnyű ezzel a kérdéssel, nem hogy írni róla.
Miben segíthet szerinted ez a könyv az olvasóknak?
Remélem, hogy ha elolvassák, akkor megérzik majd, hogy nincsenek egyedül a kérdéseikkel, a gondolataikkal. Ha én fiatalabb koromban elolvastam volna ezt a könyvet, sokkal kevésbé éreztem volna magam kívülállónak. Nagyon reménytelenné teheti az embert, ha azt gondolja, hogy egyedül van az érzéseivel…
A gyermekvállaláson való gondolkozás egy életszakasz, amin minden nő átmegy, és rendkívül fontos, hogy ilyenkor őszinték legyünk saját magukkal. Azért akartam megírni ezt a könyvet, mert nem akartam elszalasztani ezt az életszakaszt, tudatosan akartam áthaladni rajta, gondolkodni akartam, megismerni magamat, komolyan akartam venni. Remélem, hogy ez a regény segít abban, hogy az emberek rájöjjenek, hogy igenis joguk van a gyerekvállalás kérdéséről gondolkodniuk, és meghozni saját döntéseiket.
Olvass tovább!
Fotó: Getty Images
