3. nap: Saját egónk nyalogatása helyett vigyázzunk a szüleinkre!
Szép jó reggelt! Helló, világ, van ott kint valaki? Itt lassan teljesen megáll az élet. Bezárt a csizma. Felhúztak rajta a cipzárt, de a híreket olvasva úgy látom, hogy ez a csizma lassan mesebeli hétmérföldes csizmává növi ki magát.
Mégis szeretnék ma nektek szép dolgokról írni. Tegnap délután lefutottam a tengerhez. Tudom, nem szabadna kimennem és másokkal érintkezni, de a szicíliaiak annyira nem sportosak, így egészséges időben sem fenyeget az a veszély, hogy szembe jöjjön egy másik futó. Érdekes élmény volt. Ahogy futottam, és változott a táj, azt vettem észre, hogy a házak alatti balkonokon mosolygós emberek nevetgélnek, társasjátékot játszanak, beszélgetnek, mellettük csendesen kamatyol egy kutyapár. Valahogy volt valami megkapó ebben a képben. Beugrott az első görögországi nyaralásom, amikor vettem egy képeslapot, amin két széltől és naptól mosolygósra barázdált arcú, kedves idős bácsi ült egy kopott kék padon. Volt valami megmagyarázhatatlan pozitív energiája annak a képeslapnak. Olyan energia, amit a rohanó ember csak hónapokig tartó meditáció árán ér el, olyan energia, amit a boldogságkutatók folyamatosan keresnek. A megérkezettség érzésé. Ugyanezt éreztem tegnap futás közben, és ahogy bontakozott ki előttem a táj, talán én is kicsit jobban észrevettem a nyíló sárga virágokat, és hirtelen elöntött egy furcsa megnyugvás, amikor leértem a tengerhez, és megcsapta az orromat a friss, sós levegő. Olyan ez, mintha valaki beintett volna a világnak: „Álljatok meg! Itt és most, és ne tovább! Most aztán be vagyunk a hét toronyba zárva.”
Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.
Saját példámból tudom, hogy évekig a hét minden napján elérhető voltam, robotként hajszoltam a sikert és a pénzt. Mikor elég az elég? „Hány hét a világ, te bolond?” Sokan kérdezik tőlem, hogy szomorú vagyok-e, hogy nem indul el időben a szezon. Nem örülök, de hálás vagyok azért, amit idáig megkereshettem.
Tegnap kaptam egy üzenetet egy volt osztálytársnőmtől: „Szia Adri! Remélem, jól vagytok! Én nagyon aggódom ebben az időben, főleg az anyukámért. Most kapja az utolsó kemot tüdőrákra.” Jesszusom. Mi is a siker? Neki az, ha másnap felébred, és itt álljunk meg egy pillanatra. És ne csak egyre, hanem többre. Amikor azon aggódunk, hogy milyen bevételkieséseink lesznek, gondoljunk a legyengült immunrendszerű emberekre, az idősekre, akik ezekben az órákban az életükért rettegnek. Vannak kórházak, ahol jelenleg is pénzfeldobással döntik el, hogy ki kaphat oxigént. A saját egónk nyalogatása helyett vigyázzunk a szüleinkre!
Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!
Mindenkinek szívből azt kívánom, hogy találja meg a saját görög képeslapját ezekben a nehéz napokban. Igenis fel kell akasztani a világ szögére néha azt a csizmát, és kiszellőztetni! Nehogy végül azon kapjuk magunkat, hogy az életünk Niagara-vízesésként zuhan át a hírfolyamon. Ölelés.
