Karanténnapló Szicíliából: “én testesítettem meg a külföldi vírusgazdát”

2020. április 13.
Hogy milyen az élet Olaszországban a koronavírus-járvány idején? Mennyire szigorúak a szabályok a házi karanténban, és hogyan lehet ezt a legkevésbé sem rózsás helyzetet humorral kezelni? A válaszokat a Szicíliában élő Szente Veres Adrienn hozza el nektek, aki hetente kétszer jelentkező karanténnaplójával próbál meg mosolyt csalni olvasói arcára.

8. nap: A személyem nagyobb veszélyt jelent a szigetre nézve, mint az egész Covid-19

Tegnap bejelentették, hogy bezárnak a benzinkutak. Gondolom, ezzel is szeretnék megakadályozni a vírus továbbterjedését. Végül is vidám és kiegyensúlyozott helyen élek, „csak a hullámvasút alatt lakom”.

Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.

Gábor felhívott a karanténból, hogy szerinte a hír igaz, és menjek el tankolni. Mondtam neki, hogy rendben, de olyan rendet raktam a házban, hogy nem találom a táskámat. Az egész osztály (Beni) negyven percig kereste, mire el tudtam indulni. Mindig is tudtam, hogy felesleges, ez a mindennek kötelező egy helyet találni elmélet. A tárgyak visszatörekednek arra a helyre, ahol kéznél vannak. Biztos vagyok benne, hogy az őskorban se léteztek olyan párbeszédek, hogy: „Drágám! Visszatetted a lerágott mamutlábszárat az odúba?” Mondjuk, hogy mit keresett a hálószobában a táskám a szekrény tetején, az számomra is rejtély.

karantennaplo-adrienn

Sikerült elindulnom a személyautónkkal. Beni félve megkérdezte, mikor már odaértünk a benzinkúthoz: „Anya! Minek tankolunk, ha csak egy csík hiányzik?” Basszus. Tényleg! Igaza van a gyereknek. Gyorsan visszafordultunk, és átszálltam autó kettőbe. Ezt már gyerek nélkül. A másik autónk egy manuális kisbusz. Ezzel szoktuk szállítani a szörfsuliba a felszerelést. Azt tudni kell rólam, hogy tíz éve automata autót vezetek, és amúgy sincs buszra jogosítványom. De mit lehet tenni? Gábor karanténban, benzin fogytán. Tankolni kell! Valahogy csak megoldom! Elvégre az amerikai filmekben is elvezeti a főhősnő az olajszállító kamiont, mielőtt mindent felkapna a tornádótölcsér. Talán nekem is sikerül! Beszálltam a buszba. Két dolog tűnt fel: egy pedállal több volt, mint amit megszoktam, és hiába néztem bele a középső visszapillantó tükörbe, csak egy nagy dobozt láttam. Basszus, az egész autó egy merő perifériás mező! Hirtelen beugrott, amit az oktatóm tanított: „Adrienn! Két dologra figyeljen vezetés közben: ritmusosan nyomja felváltva a gázt és a kuplungot, és ha nagyon berreg, váltson egyet!” Ezen kívül még eszembe jutott, hogy hova kell dugni a nívópálcát, és hogy hogyan kell kicserélni a bárszekrényben a világítást! Mi az izzók kicserélését egy ilyesmi szekrényben gyakoroltuk annak idején.

Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!

Elindultam, és sikeresen kigurultam a sarokig. Ebben a pillanatban már éreztem, hogy jelen esetben a személyem nagyobb veszélyt jelent a szigetre nézve, mint az egész Covid-19. Természetesen lefulladtam a sarkon, és Murphy törvénye szerint hirtelen felsorakozott mögöttem mindenki, aki ugye otthon maradt. Kihajoltam az ablakon, és szépen mosolyogtam a türelmetlen autósokra, akik elnézően visszamosolyodtak, és konstatálták magukban, hogy az előttük bénázó sofőrnek valószínűleg máshol vannak az erősségei. Megérkeztem a benzinkúthoz. Leparkolom a buszt. Rám néz a benzinkutas: „Signora! Miért nem áll közelebb azzal a busszal?” Épp elkezdtem kifejteni a történetemet, hogy a férjem karanténban, de ennél a szónál két métert ugrott hátra, és szinte pókemberként feltapadt a hármas kútra. Azt, hogy miért pont a hármasra, ne kérdezzétek. Az ő szemében, a nem tipikus olasz külsőmmel megtestesítettem a külföldi vírusgazdát.

Sikeresen megtankoltam. Gurulok hazafelé. Na, mi ereszkedik le? Igen, a hagyományőrző sorompó, ami akkor is működik, amikor már egy hete nem jár vonat. Persze első autóként állok egy lejtőn. Hirtelen megijedtem, hogy mi lesz, ha kigurulok a vonatsínre. Aztán megnyugodtam, hogy vonat híján ez ugye nem is akkora probléma. Legfeljebb erősítem az abszurd statisztikát, és beelőzöm a könnyűbúvárt, akit egy hidroplán emelt ki véletlenül erdőtüzet oltani.

Végre hazaértem! Nagyon boldog voltam, amikor hátranéztem, és észrevettem, hogy a mikrohullámú sütő darabokban hever a buszban. Akkor már tudom, mi volt az a tompa puffanás vezetés közben! Épp itt az ideje, hogy kipakoljam! Legyen szép napotok! Adri

Adrienn karanténnaplóját a Facebookon is követheted!

Olvass tovább!