„A legénybúcsús járatok nagyon hiányoznak” – egy légiutas-kísérő karantén idején

2020. május 07. |

Előző nap még egyeztetnünk kellett, hogy nem kapott-e munkát az interjú idejére. Végül nem kellett repülnie – inkább bánatára, mint örömére –, így bőven volt ideje beszélgetni a jelenlegi helyzetről Zámori Áronnak, a Wizz Air 24 éves légiutas-kísérőjének. Egyelőre többet van otthon, mint a levegőben, de májusban több járat újra elindul, és a repülésben dolgozók nagyon bíznak benne, hogy az utasok is visszatérnek.

Képünk illusztráció

Legközelebb mikor repülsz?

Holnap, Londonba, a lutoni reptérre. Ebben nem várható változás, mert a lutoni járatainkat csak ritkították, leállítani nem kellett.

És legutóbb mikor repültél?

Két és fél hete, Barcelonába.

Milyen volt az az út? Mennyien voltak a gépen?

Mi a feladatainkat ugyanúgy végezzük, mint korábban, de jelentősen kevesebb utas repül, mint általában.

Szóba elegyedtél velük? Kiderült, hogy miért utaznak?

Nem itt, hanem a legutóbbi londoni járatomon beszélgettem néhány utassal, ők egy sürgős családi ügy miatt jöttek haza Magyarországra, és ahogy azt elintézték, mentek is vissza Angliába. Mivel kettős állampolgárok, így utazhattak be hozzánk.

Legtöbbünk legalább két hónapja nem ült repülőn. Milyennek képzeljük most a légi utazást?

Személyzeti részről nagyon ügyelünk a higiéniára, maszkot és gumikesztyűt hordunk. A kezünket folyamatosan fertőtlenítjük, és természetesen a repülőgép tisztaságára is ügyelünk. Az utasoknak is kötelező a maszk használata, de akad, aki kesztyűt is hord. A beszállításnál kézfertőtlenítő kendőt adunk minden utasnak. A legfeltűnőbb változás a sok üres hely.

Hirtelen vagy fokozatosan ürültek ki a járatok?

Voltak járatok, amelyeken nagyon hirtelen és szembetűnő volt a változás. Én éppen repültem Olaszországba – Milánóba és Bariba – március 15-e előtt. Milánó felé csak pár utasunk volt, miközben több mint 200 foglalás volt a járatra. Visszafelé többen jöttek, körülbelül százan. Az elején majdhogynem vicces volt, hogy alig vannak a fedélzeten, aztán ez egyre aggasztóbbá vált. Ahogy az országok egymás után jelentették be a korlátozásokat, úgy ürültek ki a járatok. Többnyire kifelé vittünk kevesebb embert, hazafelé többet. Aztán már ide és oda is egyre kevesebben repültek.

Mire készültök a jövőre nézve?

Ahogy az országok enyhítenek a korlátozásokon, úgy fogunk tudni ismét repülni egyre több útvonalra. Az eddigi – a járvány alatt folyamatosan üzemeltetett – 2 járatunk mellett a héten újabb 12 úti célra repülünk ismét. Május elsejétől még szigorúbb egészségügyi és biztonsági protokoll lépett életbe, biztos vagyok abban, hogy ez is segíteni fogja, hogy újra többen üljenek repülőre.

A járvány előtti időszakban mennyit dolgoztál?

Úgynevezett szektoraink vannak, egy szektor pedig egy fel- és leszállást jelent, vagyis egy oda-vissza út két szektort jelent. Átlagosan 40 szektorom szokott lenni egy hónapban, ebben vannak hosszabb és rövidebb utak is. Ez csökkent le most havi 4-6 szektorra.

A repülés neked is egy régi álom volt, mint sokaknak, akik ebben a szakmában dolgoznak?

Nem, és nem is gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni. Persze előtte is szívesen repültem, olyan szerencsés voltam, hogy gyerekként sokat utaztam a szüleimmel, és nagy élmény volt. Aztán úgy kerültem ide, hogy kiábrándultam az egyetemből – bölcsészkar, tanári szak –, és más lehetőség után néztem. Abban a pillanatban, ahogy először egyenruhában ültem fel a gépre, már tudtam, hogy ezt szeretném csinálni még nagyon sokáig.

Mit szeretsz benne legjobban?

Hogy minden nap új csapatban dolgozom. Sokszor dolgozunk persze együtt olyanokkal, akikkel már repültünk együtt, de folyamatosan változik az aktuális csapat összetétele. A repülés egy életmód, a karakterünk részévé válik.

A rövidebb vagy a hosszabb járatokat kedveled jobban?

A rövideket és a közepeseket szeretem leginkább, a négy és fél óránál hosszabb utak fárasztóak – nem munka szempontjából, hanem pont azért, mert több az üresjárat. A rövidebb utakon folyamatosan van tennivaló.

Emlékezetes út, utak?

A londoni legénybúcsús, lánybúcsús járatok nagyon hiányoznak, azoknak a srácoknak mindig sikerült valami újat mutatni. Volt olyan, hogy a liverpooli fiúk manchesteri mezbe és tüllszoknyába öltöztették a vőlegényt, úgy kellett végigcsinálnia a napot. Igaz, hogy néha hangoskodnak, de ha szólunk nekik, hogy kicsit csendesebben legyenek, mindig együttműködőek. Az emberek teszik élménnyé ezt a munkát, utasok nélkül nem az igazi.

Egyelőre nagyon távolinak tűnik, hogy azok a bizonyos legénybúcsús csapatok meginduljanak Budapest felé.

Szerintem az lesz az egyik biztos jele annak, hogy tér vissza az élet a turizmusba.

Mivel töltöd ezt a hirtelen rád szakadt sok szabadidőt?

Többnyire főzéssel szoktam elütni az időt. Sokat sétálok is, közel van a Városliget, és szeretek sétálni a Fiumei úti sírkertben is. És végre tudok játszani a korábban felhalmozott számítógépes játékokkal, amikre sosem volt elég időm. De vannak rosszabb napok is, amikor csak azt érzem, hogy már nagyon szívesen elhúznék itthonról valahová, például a Balatonra vagy egy tengerpartra.

Igaz, hogy a gyér repülőgép-forgalom a meteorológusuk munkáját is megnehezíti?

Az úton lévő gépek sok adatot gyűjtenek az időjárásra vonatkozóan, ezek hiányozhatnak a meteorológusoknak is. A pilóták minden reggel megkapják a friss információkat, megtervezik az útvonalat, és aztán repülés közben folyamatosan visszajelzéseket adnak az időjárásról, egymásnak is jelzik, hogy hol, mit tapasztalnak. Ezekből az apró adatokból most sokkal kevesebb van. De itthon ülve a legkisebb gondom az időjárás…

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

„Most nem alkalmas a pillanat az összeomlásra” – interjú Munk Veronikával, az Index főszerkesztő-helyettesével felmondás

„Most nem alkalmas a pillanat az összeomlásra” – interjú Munk Veronikával, az Index főszerkesztő-helyettesével