A gyereknek tudnia kell, hogy őt örökbe fogadták

2020. május 28.
Kötelező helyett csak ajánlott lenne az örökbefogadó szülők 40 órás felkészítő tanfolyama, amennyiben a parlament elfogadja a néhány hete benyújtott erről szóló törvényjavaslatot. A módosítás célja eredetileg az örökbefogadás menetének gyorsítása és egyszerűsítése lenne, a szülők és szakemberek szerint azonban ez a lépés katasztrofális következményekkel is járhat. A témáról két gyakorló örökbefogadó anyukával, Lami Julival és Mártonffy Zsuzsával beszélgettünk.

Lassan egy éve már, hogy Lami Juli hazavihette kislányát, az akkor kétéves Bibit. Mivel a családjában és a baráti körében is volt már példa korábban örökbefogadásra, Julinak sem maga az örökbefogadás, sem az azzal járó procedúra nem volt életidegen. Egyedülálló volt, gyereket szeretett volna, és egy percig sem volt benne kétség a döntését illetően – még akkor sem, amikor a tágabb környezetében előítéletekkel találkozott.

orokbefogadas

„Nagyon sokan értetlenkedtek, nem értették, hogyan jutott egyáltalán eszembe az örökbefogadás. Úgy érzem, ez még mindig egy extrém dolognak számít Magyarországon, ami nagyon rossz. Az emberek keveset tudnak róla, és ahelyett, hogy utánajárnának, félinformációkba kapaszkodnak bele.”

Juli 2018 áprilisában adta be a kérelmét az örökbefogadásra, az ezt követő majd másfél év során pedig többféle alkalmassági vizsgálaton is át kellett esnie, míg elérkezhetett annak a bizonyos felkészítő tanfolyamnak az ideje.

Juli az átlaghoz képest gyorsan kaphatta meg kislányát, nem gyakori ugyanis, hogy egy örökbe adási procedúra kevesebb mint másfél év alatt lezáruljon. A gyorsaságnak azonban meg is volt az oka. Csúnyán hangzik, de a jelentkezésnél a leendő szülőknek meg kell adniuk a kívánt gyermek paramétereit, magyarán nyilatkozniuk kell arról, hogy milyen nemű, milyen idős, milyen származású gyerkőcöt szeretnének, és arról is dönteniük kell, hogy elfogadják-e, ha a gyereknek egészségi problémái vannak. Juli a rendszer szemében egy meglepően elfogadó jelöltnek számított. Nemcsak a származással kapcsolatban nem volt kikötése, de az egészségügyi problémákkal szemben is toleráns volt. Így kerülhetett hozzá rekordidő alatt Bibi, a 2 éves roma kislány, akinek ugyan az egyik lábán nem fejlődtek ki a lábujjai, az állapota szerencsére egy percig sem akadályozza viháncolásban.

„Van egy pszichológiai és orvosi felmérés, megnézik a leendő szülő jövedelmi helyzetét, és végeznek egy környezettanulmányt is, hogy lássák, hova fog érkezni a gyerek. Ha a leendő szülő megfelel, akkor jöhet a 40 órás felkészítő tanfolyam. Én azt gondolom, hogy másokhoz képest már eleve eléggé képben voltam az örökbefogadással, de amikor a tanfolyamra kerültem, még én is rengeteg újdonságot hallottam. Elképesztően fontos és hasznos volt ez a 40 óra.”

A gyereknek tudnia kell, hogy őt örökbe fogadták

Mártonffy Zsuzsának és férjének három gyereke van, közülük kettőt örökbe fogadtak. Zsuzsa az orokbe.hu oldal szerkesztőjeként rengeteg hasznos cikkel, információval és persze személyes tapasztalataival próbál segíteni a döntés előtt állóknak, és kicsit oszlatni az örökbefogadást övező előítéleteket. Julihoz hasonlóan ő is azon a véleményen van, hogy a felkészítő tanfolyam kötelező jellegét semmiféleképpen nem szabadna eltörölni.

„Van egy tévhit azzal kapcsolatban, hogy örökbe fogadni micsoda tortúra, és ezzel a törvénymódosítással is talán azt gondolják, hogy majd ezt a folyamatot teszik könnyebbé. Pedig egyrészt még véletlenül sem tortúra, hiszen ezek a vizsgálatok indokoltak, másrészt arról sem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán könnyebbé kellene tenni. Nincsenek teljesíthetetlen elvárások, nincs megkötve, hogy mennyi a minimális jövedelem, tényleg csak azt akarják kiszűrni, hogy a gyerek biztonságos körülmények közé kerülhessen. Ehhez jön még a tanfolyam, ami 40 óra, és amin mindkét szülőnek jelenleg kötelezően részt kell vennie. Ez egy kvázi csoportos tréning, ahol felkészítik őket az örökbefogadás várható helyzeteire.”

Olvastad már?

A tanfolyam legfontosabb üzenete, hogy a gyerekeket nem szabad hazugságban felnevelni: egészen kiskoruktól fogva tudniuk kell, hogy őket örökbe fogadták. A tanfolyamot még 2003-ban tették kötelezővé, két évvel ezelőtt pedig meg is reformálták, és 21 óráról 40 órára bővítették.

„Azért tették kötelezővé, hogy ezzel lehessen csökkenteni a sikertelen örökbefogadások számát, ez pedig meg is történt. A tanfolyam szemléletváltást hozott az örökbefogadásban. A korábbi generációk, akiket 30-40 éve fogadtak örökbe, még úgy nőttek fel, hogy nem tudták, hogy őket örökbe fogadták, vagy csak nagyon későn tudták meg, ami értelemszerűen traumatikus élmény volt számukra. Ma ilyen nincs, a tanfolyamnak köszönhetően természetessé vált, hogy a gyereknek meg kell mondani” – magyarázza Mártonffy Zsuzsa.

De ezt a 40 órát Zsuzsa és Juli szerint még véletlenül sem úgy kell elképzelni, mint valami unalmas iskolai előadást. Gyakorlati feladatok vannak, a leendő szülők egyénileg és csoportosan is dolgoznak, filmrészleteket néznek, vagy éppen egy gyakorló örökbefogadó szülő tapasztalatait hallgatják meg. Mindez ráadásul azért is nagyon hasznos, mert az órák alatt a szakemberek és szülők között is ki tud alakulni egy jó kapcsolat, aminek köszönhetően a szülők a későbbiekben is segítséget tudnak kérni, ha bármi gondjuk akad.

Zsuzsa szerint sok leendő szülő még ma is azt gondolja, hogy bőven elég csak akkor elárulni a gyereknek, hogy örökbe fogadták, ha majd nagyobb lesz, amikor már megérti. Ám, mint mondja, ez sem egészséges megoldás. „Pici kortól tudnia kell a gyereknek, mert különben hazudunk neki. A jelentkezőket megpróbálják felkészíteni az ezzel kapcsolatos helyzetekre. Hogy például mit csináljanak, ha a gyerek azt mondja, hogy nem vagy az anyám, vagy ha majd meg akarja ismerni a vér szerinti családját. De nagyon sokakban illúziók is élnek az örökbefogadással kapcsolatban. Azt gondolják, hogy odamennek, és kapnak egy aranyos egészséges kisbabát. De a gyerekek közül nagyon sokan már nem kisbabák, nem is egészségesek, nem is fehér bőrűek, és átestek már több traumán. Van gyerek, akit bántalmaztak vagy szexuálisan abuzáltak. Erre a leendő szülőknek fel kell készülni, és el kell dönteniük, hogy tudják-e vállalni.”

Az elmúlt három évben nagyjából évi 1000 örökbefogadás történt Magyarországon, 2018 szilveszterén pedig 2855 család várakozott örökbefogadásra. És bár a rendszerben van körülbelül 2000 örökbe fogadható gyerek, ezek a gyerekek sajnos nem pont olyanok, mint amilyeneket a 2800 várakozó örökbefogadó szeretne. A legtöbb szülő három év alatti, viszonylag egészséges, fehér gyerekre vágyik, az örökbe fogadhatók között azonban sok az idősebb gyerek, többen vannak testvérek, fejlődési-, tanulási-, egészségi gondjaik vannak – és romák. Mivel őket a várakozók nem igazán szeretnék, kialakult egy olyan faramuci helyzet, hogy míg a gyerekek egy csoportjára túljelentkezés van, addig a másik csoportjukra szinte egyáltalán nincs jelentkező.

„Szerintem a tanfolyamnak a legfontosabb küldetése, hogy megtanítsa az örökbefogadó szülőket, hogy hogyan kell békében együtt élni azzal a tudattal, hogy örökbefogadott a gyerekük, és hogy hogyan tudjon a gyerek is békében együtt élni ezzel a tudattal. Mert csak így lehet harmonikus az életük” – ezt már Juli teszi hozzá, aki arra is kitért, hogy eleinte ő sem tudta volna elképzelni, hogyan is kell egy kétéves kisgyereknek elmondani, hogy őt örökbe fogadták.

„A kezdetektől kell a gyerek mindennapjaiba beépíteni. A tanfolyam nélkül én sem tudtam volna, hogy hogyan is kell csinálni, ott viszont mindent elmondtak, megtanítottak. Én mindig el szoktam a kislányomnak mondani, hogy mennyire örülök, hogy téged örökbe fogadtalak. De vannak ma már mesék is, amik kifejezetten az örökbefogadásról szólnak. Ha ilyet olvasok, mindig elmondom neki, hogy te is olyan vagy, mint ez a kismadár, téged is örökbe fogadtalak.”

A hiánya óriási károkat fog okozni

Mindkét megszólalónk egyetértett abban, hogy amennyiben a tanfolyam nem lesz többé kötelező, annak a leendő szülők, de leginkább az örökbefogadott gyerekek fogják meglátni a kárát.

„Szerintem lesz egy réteg, amelyik így is el fog rá menni, de inkább azok, akik eleve felkészültebbek, alkalmasabbak. És pont azok nem fogják igénybe venni, akiknek igazán szükségük lenne rá. Meg fog nőni a problémás örökbefogadások száma, és azok száma is, akik nem mondják meg a gyereknek, hogy örökbe fogadták” – zárja le a beszélgetésünket Zsuzsa.

Juli is hasonló kimenetelt jósol, ő úgy fogalmazott, hogy amennyiben a tanfolyamot eltörik, azzal évtizedeket fog visszalépni az a haladó szellemiség, amellyel a társadalom – nagyon lassan ugyan, de – kezdte egyre elfogadottabbnak tekinteni az örökbefogadást.

Újrakezdődik majd a titkolózás, a tabusítás, vagy enyhébb esetben az ártó kommunikáció. Ez nem olyan műfaj, ami csak úgy jön mindenkinek, ösztönből. Felkészítés nélkül rettentő nehéz egészséges kapcsolatot kialakítani az örökbefogadott gyerekkel. A gyerekek és a szülők is meg fogják inni a levét, de főleg a gyerekek. Ez nagyon nagy felelőtlenség.

Olvass tovább!