Jobb szülő vagy a saját szüleidnél?

2020. március 06.
A szülők hetvenöt százaléka úgy gondolja, hogy ők jobb anyák vagy apák, mint amilyenek a saját szüleik voltak az ő gyerekkorukban, derült ki egy friss kutatás eredményeiből.

Egy fejlesztőjátékokat kitaláló rendszer, az Osmo által készített kutatás eredményei szerint négyből három szülő úgy véli, hogy ők jobb anyák és apák, mint sajátjaik voltak.


Kétezer iskoláskorú gyereket nevelő szülőpárt kérdeztek meg a vizsgálat során arról, hogyan lendülnek át a gyerekneveléssel járó kihívásokon, és hogyan építik bele gyerekkori tapasztalataikat a saját nevelési stílusukba.

Elavult elvek
A megkérdezettek 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak olyan konkrét dolgok, amelyeket ő máshogy csinál, mint ahogy őt nevelték szülei. Ilyen például az alvásidővel kapcsolatos szigor, amely a válaszadók közel fele szerint nagyon elavult szemlélet. A szülők 39 százaléka pedig nem várja el gyermekeitől, hogy addig üljön az ebédlőasztal mellett, míg nem üres teljesen a tányérja. Ám nem csak ezeket a nevelési módszereket találták túlhaladottnak a megkérdezett szülők. A szülők közel fele nem alkalmazza a kollektív büntetést és a fenékre ütést sem gyerekei nevelésére.

Olvastad már?

Nehezebb a mai szülőknek?
A szülők háromnegyede szerint sokkal bonyolultabb ma szülőnek lenni, mint az ő gyerekkorában, sokkal összetettebb kihívásokkal kell szembenéznie a gyereket nevelőknek. Emiatt szerintük a technológia okolható. Tízből hét szülő vezetett be szabályokat a képernyő előtt töltött idő korlátozására a gyerekeinél. Ám még így is azt kívánja több mint 70 százalékuk, bárcsak szigorúbban tudná fogni csemetéjét a telefonozás és a számítógépezés ügyében.

Forrás: People
Fotó: Unsplash