Vajon miért viselkedtünk úgy a koronavírus-járvány alatt, ahogy?

2020. június 13. |

A koronavírus-járvány megosztotta az embereket. Míg voltak, akik inkább bagatellizálni próbálták a veszélyt és maszkot sem voltak hajlandók húzni, addig mások kicsit túl is aggódták az eseményeket. De vajon miért viselkedtünk úgy, ahogy ebben a vészhelyzetben? Van-e a viselkedésünk mögött kulturális meghatározottság? És mennyire éreztük magunkat fenyegetettnek? A többi között ezekről a kérdésekről is beszélgetett prof. Fülöp Márta pszichológus, szociálpszichológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora, valamint Al Ghaoui Hesna többszörösen díjazott televíziós újságíró a Hősök Tere Kezdeményezés által szervezett 5. Karantén Szalonban. A következőkben a beszélgetésből hoztunk részleteket.

Ahogy Fülöp Márta is elmondta, a koronavírus-járvány kitörése egy olyan változást hozott az emberek életébe, amelyet néhány hónappal korábban még senki nem tudott volna elképzelni. A változás fenyegető volt. Nemcsak az egészségünket és az életünket fenyegette, hanem a mindennapi megszokott életmódunkat és egzisztenciánkat is.

Olvastad már?

De vajon mi határozta meg a viselkedésünket egy ilyen helyzetben?

A professzor asszony szerint ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, több szempontot is figyelembe kell vennünk. Mint mondta, részben az egyéni tulajdonságainkon is múlt, hogy személyünkben milyen módon tudtunk reagálni a kihívásokra, de fontosak voltak még a kulturális aspektusok is. Társadalomban élünk, szocializálódtunk bizonyos magatartásformákra és a társadalmi normákhoz is van valamilyen viszonyunk – vagy betartjuk, vagy nem a szabályokat. Ebből a két irányból, az egyéni és társadalmi tényezőkből alakult ki végül, hogy egy egyén hogyan reagált a helyzetre. Mindehhez aztán még hozzájött egy szituatív rész is, mivel a különböző élethelyzeteinkben – a családban, baráti körben, munkahelyen stb. – nyilvánvalóan mások voltak a reakcióink. Ez az igen komplex rendszer határozta tehát meg, hogy az egyes emberek hajlandók volt-e például maszkot viselni, vagy sem.

fulop_marta

prof. Fülöp Márta

Voltak, akik bagatellizálták, míg mások túlaggódták

A különböző attitűdök megértéseben Fülöp Márta szerint sokat tud segíteni az úgynevezett represszor-szenzitizátor dimenzió. A represszor és szenzitizátor két személyiségjellemző. Represszoroknak nevezzük azokat, akik a fenyegető ingereket elnyomják. Ez azt jelenti, hogy vagy nem is látják, nem veszik észre, vagy nem értelmezik veszélynek az eseményeket. A szenzitizátorok pedig éppen ellenkezőleg, ők mindent nagyon felerősítenek és ott is észreveszik a veszélyt, ahol egyébként nincs. Az emberek nagy része a két dimenzió között helyezkedik el, tehát érzik a veszélyt, de reálisan látják és reálisan is tudnak rá reagálni. A represszorokkal a professzor asszony szerint az a probléma, hogy még a tényleges és reális veszélyt is hajlamosak nem észrevenni és alábecsülni a kockázatát. A szenzitizátorok pedig mindent túlszoronganak, és sok minden olyasmit is megcsinálnak, ami nem lenne szükséges. Egy represszor tényleg nem teszi fel a maszkot, vagy nem tartja be a távolságot, magyarán nem vesz tudomást azokról a szabályokról, amiket mondjuk egy szenzitizátor túlzottan is betart.

Mindehhez Al Ghaoui Hesna azt is hozzátette, hogy ez a represszor-szenzitizátor hozzáállás, tehát az, hogy az emberek mennyire máshogy tudták érzékelni a veszélyt, rendkívül sok feszültséghez vezetett a családon és a mikro-, valamint makroközösségeken belül is.

Al-Ghaoui-Hesna

Al Ghaoui Hesna

A represszor-szenzitizátor dimenzió mellett a professzor asszony szerint még fontos kiemelni az egyén kontra közösség nézőpontot is. Bár a represszor-szenzitizátor hozzáállás egy egyéni reagálási mód, most egy olyan élethelyzetben voltunk, ahol az egyéni reagálásmódnak tekintetbe kellett vennie a közösséget is. Amikor egy nagyon represszor ember nem vett tudomást a szabályokról, azzal ő tulajdonképpen a közössége igényeit nem vette tekintetbe.

Mindezek mellett pedig még a kulturális dimenziónak is fontos szerepe volt, ami a társadalmi kötöttségben vagy lazaságban nyilvánulhat meg. Ez egy olyan kulturális dimenzió, ami a normák mentén értelmezi a a különböző kultúrákat. Társas normák az emberi közösségekben mindenhol kialakulnak, az viszont nagyon különböző, hogy ezeket a társas normákat mennyire tartattják be, hogy mennyire szigorúak, hogy az egyén mennyire érzi kötelességének, hogy megfeleljen nekik és, hogy a közösség mennyire reagál keményen, amikor valaki nem tartja be. Kötöttebbek a társadalmak például azokban az országok, ahol gyakran vannak természeti katasztrófák, vagy a történetükben erős volt a járványfenyegetettség. Japánban például már a gyerekeket is felkészítik az esetleges természeti katasztrófákra, megtanulják, hogy például földrengés esetén mik a szabályok. Náluk nincs hezitáció azon, hogy betartják-e vagy sem ezeket a szabályokat, hiszen a túlélésük függ tőle. Általában egyébként a kelet-ázsiai társadalmak mind kötöttebbek. Ezzel szemben laza országnak számít például Olaszország és Brazília – a két ország, ahol igencsak elszabadult a járvány. De laza társadalmaknak számítanak még azok az országok, ahol az az egyéni szabadságjogokat fontosnak tartják, így például az Egyesült Államok is. Magyarország a lazább társadalmakhoz tartozik, ami részben abból fakad, hogy a természeti katasztrófák megkíméltek bennünket. A lazább hozzáállásunk miatt Fülöp Márta azt mondta, valójában nagyon is szerencsések vagyunk, hogy a vírus nálunk nem szabadult el jobban.

Olvastad már?

Barabási Albert-László: hol tart most a COVID–19-járvány?

Barabási Albert-László: hol tart most a COVID–19-járvány?

Egyszerre volt elrettentő és megnyugtató érzés hallgatni a Barabási Albert-Lászlóval folytatott élő beszélgetést, amit a Hősök Tere Kezdeményezés szervezett, és amire mi is meghívást kaptunk. Meddig tart még a járvány? Milyen lesz a szép új világ, ami ránk vár a járvány után?

A krízisre adott reakciónak hat fázisa van

Al Ghaoui Hesna azt mondta, hat különböző fázisa lehet annak, ahogy a társadalom reagál egy katasztrófára. Az első fázis a félelem és a bizonytalanság, ami egy teljesen normális reakció az emberek részéről a fellépő veszélyre. Ezután jön a becsapódás fázisa, amikor az emberek megértik, hogy valójában mi is történik, ez pedig ezerféle érzelmet tud belőlük kiváltani. Ilyenkor jön a zűrzavar, a pánik, beüt a túlélési ösztön. Ha párhuzamot akarunk vonni, ilyenkor indul be az is, hogy felvásárolják az összes vécépapírt és kézfertőtlenítőt a boltokból. Ezután jön a hős fázis, amikor már mindenki tisztában van azzal, hogy mi történt, realizálódik az emberekben, hogy megváltoztak az életkörülmények, és elindul az összetartás. Rájönnek, hogy ezt együtt kell túlélni. Megértik, hogy csak az összefogással lehet a helyzetet átvészelni, és elkezdenek terveket kovácsolni. Aztán jön a nászutas fázis, amikor ezek a tervek elkezdenek megvalósulni, az emberek rendkívül altruisták lesznek, nagyon sok jótékonysági program indul, sok kapcsolat teremtődik, olyan emberek fognak össze, akik korábban nem is álltak szóba egymással. Mindenki optimistán hisz abban, hogy az élet vissza fog térni a normál kerékvágásba.

Ezután jön az illúzióvesztés időszaka, az a fázis, amikor az emberekben realizálódik, hogy nem valószínű, hogy a probléma egyhamar meg fog oldódni, vagy ha a vészhelyzet véget is ér, akkor sem fog az élet visszatérni a normál medrébe. Hesna arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az illúzióvesztés nagyon veszélyes is lehet, mert dühbe és frusztrációba csaphat át, ami a krízis egy újabb hullámát indíthatja el. És ezután jön az utolsó, a rekonstrukciós fázis, amikor a legmélyebb pont után, amit el lehet érni, elindul egy felfelé ívelés, egyfajta talpra állás.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka bíró

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka