Karanténnapló Szicíliából: “Signora, gratulálok! Most nem csak a bábu hunyt el…”

2020. július 04. |

Hogy milyen az élet Olaszországban a koronavírus-járvány alatt, de a karanténidőszak lejárta után? A válaszokat a Szicíliában élő Szente Veres Adrienn hozza el nektek hétről hétre, aki ezúttal az életmentő-tanfolyamos élményeiről és élő adásban való szerepléséről mesél nektek.

Sziasztok! Jó reggelt Szicíliából!

Olaszország újra nyitva, csak alig vannak repülők, ami ugye egy sziget esetében elég nagy hátrány. Kicsit olyan ez, mint az okos lány a magyar népmesében, aki hozott is meg nem is ajándékot. Vagy kicsit ahhoz hasonlítható, amikor a matematikában a megoldás az üres halmaz. Mai napig nem tudom ez mit jelent, de lehet jobb is ez így mindenkinek.

Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.

Arra gondoltam, hogy amíg szorgalmasan várjuk a vendégeket, megpróbálom hasznossá tenni magam. Beiratkoztam egy életmentő-tanfolyamra, hátha sikerül kihalásznom az úszva érkező turisták egyikét. Roppant büszke voltam magamra, hogy megértettem a vizsgakérdéseket. Arra is emlékeztem, hogy az elektródákat Berlusconi politikai álláspontja szerint kell felhelyezni. „Centro sinistra.” A gond csak akkor következett, amikor a defibrillátor elkezdett gépi hangon beszélni, és hiába ismételgette szerencsétlen gép, hogy addig nem halad tovább amíg… fogalmam nem volt róla, hogy mit mond. Próbáltam blöffölni, mire megszólalt a vizsgáztató: „Signora, gratulálok! Most nemcsak a tréner bábu hunyt el, hanem a négy darab orvostanhallgatót is megrázta az áram!”

„Rendben – mondtam. – Elnézést kérek! Nem vagyok ennyire hülye, de az én defibrillátorom angolul beszél!” Mivel látta rajtam, hogy valószínűleg a jövőben nem sokat fogom használni ezt a gépet, végül átengedett. Gondoltam, ezzel megúsztam a felsőfokú olasz nyelvvizsgát, de tévedtem. Két napja csöngött telefon, hogy szeretnének velem egy riportot készíteni. Érdekli őket, hogy külföldiként mégis mit keresek Szicíliában. Rögtön jeleztem, hogy szerintem az én olasz nyelvtudásom kevés egy élő adáshoz, de ők töretlenül ragaszkodtak hozzám. „Oké. Mondom. Azért küldjék el nekem előre a kérdéseket, hogy fel tudjak készülni.”

Megcsörren a telefon az előre megbeszélt időpontban. Itt már éreztem, hogy ezt nem kellett volna bevállalni. A technikus jelezte, hogy nyolc perc múlva hívnak, és kezdjük a riportot. Bájosan elköszöntem, mire újra megcsörren a telefon: „Signora! Miért tette le?” „Mondom azért, mert azt mondták, hogy nyolc perc múlva kezdünk. „Noooo! Nem azt mondtuk, hogy nyolc perc múlva kezdünk, hanem azt, hogy már adásban van!” Basszus! – gondoltam magamban. Mi lesz még itt?! És még csak el se kezdődött a riport! Nem gond. Valahogy megoldom. Olaszul jól beszélő barátaim elláttak jó tanácsokkal: „Harapd el a névelőket és a szóvégi ragokat és »porcamizeriázz« erőteljesen! Ez már félsiker!” Rendben. Megfogadtam a tippeket.

Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!

Mivel alaposan felkészültem, eleinte tévesen azt a benyomást kelthettem, hogy jól beszélek olaszul. Ezen felbuzdulva a riporter feltett egy spontán kérdést: „Na, és mi lesz a turizmussal?” Itt már nagyon sarokba szorítva éreztem magam. A Támop 1.0-ás, egy hónapos, intenzív olasz nyelvtanfolyamon nem jutottunk el a jövő időig, és én ezt az igeidőt érzés szerint használom, hol helyesen, de szerintem többnyire helytelenül. Mentőövként beugrott a Hyppolit, a lakáj című film egyik jelenete: „Minden körülmények között az operában voltunk!” Gond egy szál se! Végül is van már vizsgarutinom. Ha nem értem, amit kérdeznek, azt mondom, amit tudok. Szóval mi lesz a turizmussal? „Hmmm…Hát nincsenek repülök.” Ez jelen idő. Ezt nem tudom elbaltázni. Aztán folytattam. „Meg hát ma szépen sütött a nap, fújt a szél és voltunk kite-szörfözni. Ez a sziget egy valóságos paradicsom.” Riporter válasza: „ Signora! Maga olyan szenvedélyesen beszél erről a sporttól, hogy szinte átjön mennyire szereti!” A riport végén egyébként megdicsértek, hogy milyen aranyosan nyilatkoztam. Szerintem sikerült akaratomon kívül egy standup-anyagot alkotnom. Hogy a hallgatóknak mi ment át, azt nem tudom. Egy biztos: én minden körülmények között az operában voltam.

Adrienn karanténnaplóját a Facebookon is követheted!

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter