Erzsébet királynő a koronavírus miatt fog lemondani a trónról?

2020. május 18.
A világjárvány tehet pontot Erzsébet királynő 68 éves uralkodásának végére.

erzsebet-kiralyno

A koronavírus miatt világszerte emberek millióinak változott meg az élete – gyakorlatilag egyik napról a másikra –, ez alól pedig Erzsébet királynő sem volt kivétel. A 94 éves uralkodónő (aki egyébként is a betegség legveszélyeztetettebb korcsoportjába tartozik) még márciusban hagyta el Londont férjével, Fülöp herceggel együtt, hogy a windsori kastélyban izolálják magukat a külvilágtól. Erzsébet március óta minden nyilvános megjelenését lemondta, információk szerint pedig a brit alattvalók még jó néhány hónapig, nagyjából szeptemberig biztosan nem is látják újra a királynőt.

De nem elég, hogy 68 éves uralkodása alatt ez a leghosszabb periódus, amit Erzsébet a közfeladatoktól távol tölt, egyesek már arról beszélnek, hogy nagyon is valószínű, hogy a koronavírus miatt az uralkodónak végleg le kell majd mondania a trónjáról.

Olvastad már?

„Rendkívül szomorú, de most még nem látom, hogy miként is tudná a királynő folytatni a munkáját. A Covid-19 nem fog csak úgy eltűnni, hónapokig, akár évekig is velünk maradhat. Túl kockázatos lenne a királynő számára, hogy rendszeres találkozzon emberekkel” – nyilatkozta a The Sunnak Andrew Morton királyi életrajzíró, majd hozzátette: „Ha királynői feladatai során elkapná valakitől a koronavírust, nemcsak a saját, de a férje, Fülöp herceg egészségét is kockára tenné.”

Morton szerint nagy az esélye annak, hogy Erzsébet több mint félévszázados uralkodás után most, a koronavírus miatt fog lemondani a trónról, és átadja a koronát legidősebb fiának, Károly hercegnek. És bár az is igaz, hogy Károly is elmúlt már 70 éves, tehát ő is a koronavírus által veszélyeztetett csoportba tartozik, viszont ő már át is esett a betegségen, ez pedig nagy valószínűséggel immunissá teszi őt egy újabb fertőzéssel szemben.

Olvass tovább!

Forrás: marieclaire.com

Fotó: Getty Images