Láthatónak lenni egyet jelent a létezéssel

2020. október 17. |

A svédországi Gävle városában hallgattak a kritikára, és újragondolták a település lakóinak mindennapjait bemutató plakátokat. Az akció hatása jóval túlmutatott a kisváros határain: egyre többen ismerik fel, hogy a hétköznapi életet ismertető fotóknak milyen komoly hatása van arra, hogy mit tartunk elfogadhatónak, és mit nem.

Minden egy dühös telefonhívással kezdődött, amit Johan Adolfsson, a svéd kisváros, Gävle önkormányzatának kommunikációs igazgatója kapott. A városháza ablakába kihelyezett poszterek elviekben a városka lakóit ábrázolták különböző tevékenységek közben. A betelefonáló nő kritikája azonban rávilágított arra, hogy a képek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Gävle-ben csupa fitt, harmincas, fehér bőrű férfi lakik, néhány passzív lány és egyedülálló anyuka, valamint egy sirály. A fiúk és a férfiak aktív szereplői voltak a képeknek – éppen kocogtak, bicikliztek, gördeszkáztak, hatalmas lendülettel ugrottak egy folyóba vagy épp dolgoztak –, míg a lányok és a nők csak ücsörögtek, gyerekek mellett álltak, vagy néhol áhítattal bámulták az izgalmas tevékenységeket űző pasikat – gyakorlatilag mellékszereplőkként definiálhatjuk őket.

lathatonak-lenni-kiallitas

Talán nem is tudatosodik bennünk, hogy a minket körülvevő képek hogyan jelenítik meg a társadalmi nemet. A fotóáradat, amellyel nap mint nap szembesülünk, szisztematikusan ismétli és erősíti a populáris kultúra értékeit. Amit sokszor látunk ábrázolva – csábító nő, gondoskodó anyuka, független, kalandvágyó férfi –, azt jellemzően normálisnak, elfogadottnak fogjuk tartani, az pedig, hogy bizonyos emberek, jelenségek, viselkedési formák nem látszódnak, kiváló táptalajt nyújt az előítéleteknek. Ha beleillünk a társadalom által normának kikiáltott sémába, akkor könnyen találhatunk hozzánk hasonló embereket a magazinokban, a filmekben, sőt akár az áruházi katalógusokban is. Csakhogy sokak számára a média nem egy tükör. A képek – vagy azok hiánya – hatással van rá, hogyan tekintünk önmagunkra – és másokra.

lathatonak-lenni-kiallitas

Sokszínű kisváros

„Olyan volt, mintha csak az 1950-es években lettünk volna – meséli az önkormányzati plakátokról Tomas Gunnarsson svéd fotós, újságíró, egyenjogúsági aktivista. – Ráadásul a fotókat nézegetve azt szűrhettük volna le, hogy a városban csakis fiatal, fehér bőrű, kék szemű, egészséges, heteroszexuális emberek élnek. Csupán két kép ábrázolt hatvan év felettieket, és másik kettőn szerepelt ugyan más etnikum is, de egyetlen fotón sem jelent meg senki látható fogyatékossággal, mint ahogy teljes mértékben hiányoztak az azonos nemű párok is.” Az önkormányzat belátta, hogy a kritika jogos, és a fotós közreműködésével közzétettek egy felhívást: arra kérték a kisváros lakóit, hogy vegyenek részt egy fotózáson, mutassák meg, hogy milyen sokfélék is Gävle lakói. A felhívásra sokan jelentkeztek – mindenféle etnikumhoz tartozók, homoszexuális párok, szokatlan munkát végzők.

lathatonak-lenni-kiallitas

 „Az előítéletek ellenszere a láthatóság, a láthatóvá tétel – állítja Tomas, akit ma már genderfotósnak neveznek. – Láthatónak lenni egyet jelent a létezéssel. A gond az, hogy ha bizonyos embercsoportok egyáltalán nem jelennek meg a képeken, akkor nem is tudunk a létezésükről. Ha minél több fotót mutatunk arról, hogy maguk a kisebbségi csoportok is nagyon sokszínűek, rengeteg különböző képességű, hátterű embert foglalnak magukba, nagyon eltérő álmokkal, akkor kiterjeszthetjük a megértésünket és az elfogadásunkat is velük kapcsolatban.

A cikk folytatását a Marie Claire novemberi számában olvashatod el!

Megjelent a novemberi Marie Claire!

Megjelent a novemberi Marie Claire!

Chrissy Teigennel a címlapon jelent meg a novemberi Marie Claire. A lapban 50 oldalas Beauty Extra mellékletet találtok, és egy külön dossziéban foglalkozunk a munka világával, egy kis motivációt nyújtva az újrakezdéshez és a karrier folytatásához is.

Szerző: Balázs Laura

Fotó: Tomas Gunnarsson

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter