Megjelent a novemberi Marie Claire!

2020. október 08.
Chrissy Teigennel a címlapon jelent meg a novemberi Marie Claire. A lapban 50 oldalas Beauty Extra mellékletet találtok, és egy külön dossziéban foglalkozunk a munka világával, egy kis motivációt nyújtva az újrakezdéshez és a karrier folytatásához is.

A határok meghúzása volt az egyik legfontosabb lecke Chrissy Teigen számára a karantén alatt, de továbbra is gondot okoz számára nemet mondani. A közösségimédia-jelenlétét például sikerült lekorlátoznia. „A pszichológusom kérésére alig vagyok már online – magyarázza Chrissy az interjúban, akit a Twitteren és az Instagramon összesen több mint 43 millióan követnek. – Az emberek keménynek hisznek, pedig nagyon is együttérző vagyok, átélem mások fájdalmát és szomorúságát. És ha valakin nem tudok segíteni, az kikészít. Sokszor azt érzem, hogy mások nem is olyan szigorúak velem, mint amilyen én vagyok magammal. Szóval jót tesz az offline lét” – mesélte.

Rujder Vivien szerencsés alkat, könnyedén veszi a színészi szakma akadályait. A tehetségen túl talán ez a könnyedség segített neki abban, hogy szakmai karrierje már az egyetem alatt beinduljon, és azóta is töretlenül íveljen felfelé. A színésznő komoly színházi szerepekben és szórakoztató tévésorozatokban is emlékezetes teljesítményt nyújt – vele készítettünk interjút ebben a hónapban.

Kamala Harris valóban egy történelmi jelentőségű jelölt, a Fehér Házban elnökként, de még alelnökként sem fordult meg nő. Az tehát, hogy az idei amerikai elnökválasztási kampányban Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje Kamala Harrist kérte fel alelnök-jelöltnek, fontos fordulópontot jelenthet. Harris egy olyan jövő előtt nyithatja meg az utat, amely valóra váltható esélyeket kínál a közéletet választó nőknek.

Schreiter Lilla 17 éve dolgozik stylistként, szenvedélyesen szereti a divatot, az öltözködésre pedig mindig is úgy tekintett, mint egy játékos kísérletre. Idén emelte a tétet, és megfogadta, hogy nem vásárol új ruhákat, és közben mégsem visel kétszer azonos szettet. Vele beszélgettünk a tapasztalatairól, és természetesen jó pár fotót is megosztott velünk a napi szettjeiről.

Elsősorban a felejthetetlen ízek, amit emlegetni szokás, ha a farm to table éttermek kerülnek szóba. Nem véletlen: a közelből származó alapanyagok minősége és frissessége a legfontosabb kritériumok között szerepel, a termelő és a séf között sehol máshol nem ennyire szoros az együttműködés. Mi is ellátogattunk egy ilyen étterembe, és kikérdeztük a séfet, a tulajdonost, a termelőt és a közvetítőt is.

@work mellékletünkben szakértőkkel jártunk körbe olyan kulcskérdéseket, hogy ha a járvány felülírta a karrierterveinket, akkor mi segíthet az elengedésben, újratervezésben, illetve, hogy miként tudnánk hasznosan használni ezt az átmeneti időszakot. Bemutatunk bátor vállalkozókat, akik a karantén időszakban indítottak vállalkozást, és olyanokat is, akik gyorsan az online térbe költöztették a vállalkozásukat. Adunk tippeket álláskeresőknek, és bemutatjuk a munkavégzés új helyszíneit is.

50 oldalas Beauty Extra mellékletünk nagyon gazdag témákban: a legújabb beautyapplikációktól a mindentudó illóolajokig sorra vesszük a leghasznosabb segítőinket a szépségápolás terén. Utánajártunk annak is, hogy miért távolíttatják el egyre többen a mellimplantátumaikat, és beavatunk abba az elméletbe is, miszerint nem is annyira a genetika, mint inkább a bennünket érő környezeti és érzelmi hatások határozzák meg, hogy mennyire tudunk fiatalosak maradni. Nagyon úgy tűnik, hogy a megfelelő gondolkodásmóddal és életvitellel lassíthatjuk is az idő kerekét.

Az árushelyeken kapható magazinokhoz 100 ml-es TRESEMMÉ KERATIN SMOOTH sampont csomagoltunk.