Hogyan változtak a gyerekek internetezési szokásai a koronavírus miatt?

2021. január 30.
Az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban kutatást végzett arról, hogy miként változtak meg a szülők és a gyermekek internetezési szokásai a koronavírus miatti korlátozások és iskolabezárások hatására. Az eredmények azt mutatják, hogy a szülők 58%-át aggasztja gyermeke megnövekedett internethasználata. A szülők félelme nem alaptalan hiszen a megkérdezett fiatalok több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy a lezárások előtti időszakhoz képest jóval többször nézi meg social media fiókjait, és összességében is több időt tölt a világhálón.

Az Európai Bizottság kutatásának célkeresztjében az állt, hogy milyen változásokat eredményezett a koronavírus a család életében. A kutatók kiemelt figyelmet fordítottak az internetes zaklatásra, a fiatalok internet használati szokásaira, valamint a szülők tapasztalataira. A felmérés során több mint 1000 szülőt és 10–18 év közötti gyereket vontak be. A megkérdezett gondviselők nagy része jelezte, hogy gyermeke sokkal több időt tölt az online térben, és ez aggodalommal tölti el. Emellett 42%-uk nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi helyzetben jobban félti gyermekét az internetes zaklatásoktól (cyberbulling).

gyerek-internetes-szokas-karanten

Az eredmények megmutatták, hogy a gyerekek valóban jóval több időt töltenek most a világhálón, mint a korlátozások előtt. Eszközök terén a legtöbb megkérdezett fiatal az okostelefont említette: 71%-uk állította azt, hogy sokkal gyakrabban néznek rá napközben. A legtöbbet használt felületek közül a social media áll a ranglétra első fokán (a gyerekek 72%-a használja), második és harmadik helyet pedig a különböző játékok (67%) és csevegő alkalmazások (66%) foglalták el. A gyerekek közel egyharmada, 28%-a jelezte, hogy érte internetes zaklatás az elmúlt hónapokban. Legtöbbjükkel privát üzenetben léptek kapcsolatba a „támadók”, többek között a WhatsApp, Viber vagy Instagram applikációkat használva.

Így készítsd fel a gyereket!

A szakértők szerint nagyon fontos, hogy felkészítsük gyermekeinket ezekre a veszélyhelyzetekre. Ezt nem az internetezési idő korlátozásával, hanem sokkal inkább a tudatos internethasználattal tudjuk elérni. Hiszen hiába van fent a gyerek csak napi fél órát a neten, a kéretlen tartalmak így is megtalálhatják. Magyarországon a szülők több ingyenesen elérhető platformról, így például a saferinternet.hu oldalról vagy az NMHH Bűvösvölgy központjának kiadványaiból tájékozódhatnak. Hatékony védőháló lehet még a gyerekek számára, ha a család otthon beszélget az internetbiztonsági témákról, és biztosítja a fiatalokat támogatásáról.

Ezt már láttad?

Az iskolák számára több olyan program is elérhető, amely „rendhagyó osztályfőnöki óraként” felkészíti a diákokat az online világ veszélyeire. A Logiscool akár online is elérhető internetbiztonsági előadásain egyetemista oktatók beszélgetnek a gyerekekkel a tudatos internethasználatról. A NANE és PATENT Egyesület fiataloknak szóló prevenciós foglalkozásain a gyerekek különböző interaktív feladatokon keresztül ismerhetik meg az online zaklatás korai figyelmeztető jeleit, és arról is tájékoztatást kapnak, hogy hova fordulhatnak segítségért. A televele.hu oldalon elérhető Cyberbullying Kártyajáték ingyenesen letölthető segédanyagát használva pedig az osztályfőnök maga tarthat rendhagyó osztályfőnöki órát az internetes zaklatásról.

Együtt ez is könnyebb!

A kutatás a figyelmeztető jelek mellett pozitív eredményeket is hozott. Számos szülő, aki részt vett a tanulmányban kiemelte, hogy saját digitális készségeik nőttek, például a videokonferencia-eszközök ismeretének bővülése által. Emellett 42%-uk nyilatkozott úgy, hogy a korábbinál többet használják gyermekükkel együtt a digitális technológiát, például együtt játszanak vagy tanulnak. Azonban nem lehetnek mindig a fiatalok mellett. Az iskolabezárásokkal terhelt elmúlt év még inkább rávilágított arra, hogy az online világ tudatosabb és biztonságosabb használatához folyamatos fejlődésre van szükség. A szülők és a gyerekek részéről egyaránt.

Fotó: Getty Images Forrás: Logiscool

 Olvass tovább!