Rúdfitnesz, ahogy még sosem láttad

2021. február 13.
Mile Melinda fotós – lassan 10 éve – egy izgalmas világba csöppent, ugyanis akkor kezdett el rúdsportolókat fotózni. Melinda mindig is híres volt kreativitásáról és újító ötleteiről, ilyen például az általa nemrégiben megálmodott POLEinCUBE.

Miért éppen a rúdfitnesz, hogyan csöppentél ebbe a világba?

A tánc, a mozgás mindig is az életem része volt, és szerettem volna egy fotósorozatot, ami különböző táncokat mutat be. Az ismerőseim körében szétnéztem, hogy ki, mivel foglalkozik, így többek közt a balett, hip-hop, törzsi hastánc, társastánc, afro dance mozdulatait örökítettem meg, és nem utolsósorban a rúdtáncról is készült egy sorozat. Azok a képek igazi lavinát indítottak el nálam, mert volt egy sportegyesület, amely felkért a lányok fotózására, innentől alakult ennek az evolúciója, és ez lett a szerelemtémám. Az egyik fotózáson mókából fellendültem a rúdra, majd a tréner kérdezte, hogy ha ez így megy, van-e kedvem kipróbálni a sportot, azóta is járok hozzá edzésre. Ennek köszönhetően tudom, milyen szögből érdemes fotózni, mire fontos figyelni, a fotóalanynak milyen instrukciót kell adnom ahhoz, hogy szépen kivitelezett legyen az adott póz, és igazán jó kép készüljön.

Már az említett POLEinCUBE fotózás előtt is jellemző volt rád a kreatív ötletek megvalósítása. Mesélj róluk pár szóban!

Fotósként azt tapasztaltam, hogy a rúdfitnesz egy nagyon hálás és rendkívüli téma. Kezdetben egyszerű háttereket használtam, füstöt, színes fényeket, majd testre vetítést, lisztet, UV-festést, színes füstbombát. Majd csináltam vizes fotózást, készültek képek hóban, különböző stúdiókban, erdőben, hatalmas LED-fal előtt, medencében, a Fővárosi Nagycirkuszban, a Korda Stúdióban, a Füvészkertben, és fotósa voltam magyar bajnokságoknak és világbajnokságnak. Mondhatom, elég nagy a szerelem.

A képek láttán rendkívül izgalmasnak tűnik ez a projekt.

A kisfiam születése után is sok ötlet cikázott az agyamban, az egyik az volt, hogy milyen menő lenne a rudat egy kockába beletenni, és úgy alkotni képeket. Találtam egy stúdiót, ahol egy ilyen kockát klipforgatáshoz használtak. A kockához gyártattam megfelelő méretű rudat, és ahogy el tudtam kicsit szabadulni otthonról, gyorsan teszteltem is az elképzelésem, majd ezzel, az új és izgalmas koncepcióval debütáltam a „szülési szabadságom” után. Ez világviszonylatban is egyedi ötlet (akkori piackutatásom ezt mutatta), és ez a valódi célom is, hogy minél több új, kreatív megoldást vigyek bele a fotózásaimba. Sok-sok, akár évek óta dédelgetett ötlet is van még a tarsolyomban, és bízom benne, hogy hamarosan mindet meg is tudom valósítani. Bár most valamivel kevesebb időm van, de igyekszem a rúdfitnesz fotózásának is időt szentelni, hiszen ez a szenvedélyem.

Nézd meg galériánkat, kattints a képre!

rudfitness-foto
15 fotó megtekintése

 

Fotó: Mile Melinda, LinaPhotography

Olvass tovább!