„Nem zavar, ha azt gondolják, ideraktak engem beszélni a nőügyekről” – interjú Balogh Zsófival, a Partizán videósával

2021. február 18.
A Partizán néhány hónap leforgása alatt az ország egyik legnépszerűbb közéleti-politikai YouTube-csatornája lett, műsoraik rendszeresen ott vannak a legfelkapottabb videók között. A Partizán emblematikus alakja, Gulyás Márton mellett nemrégiben feltűnt egy új arc, Balogh Zsófi is, aki főleg nőket érintő témákról – például a szülészeti hálapénzről, a női bemondókról vagy a gondoskodási válságról – készít videókat. Van-e helye a személyes traumáknak a videókban, hogyan kell beszélni a feminizmusról, és lehet-e valaki nőügyi influenszer – többek között ezekről is beszélgettünk Zsófival.

A zenei életből már sokaknak ismerős lehetsz. Hogyan lettél énekesnőből a Partizán műsorvezetője?

Á, engem nem ismernek sokan… Az énekes életutam elég kaotikus, és főleg külföldön dolgoztam az aktívabb éveimben, a hazai zeneiparba pedig csak kívülről nézegetek befelé. A Partizánban őszintén szólva máig sem tudom pontosan, mit keresek. Tavaly ősz elején keresett meg Gulyás Marci, én azt sem tudtam, honnan tudja, hogy a világon vagyok. A Partizánt is csak pár héttel azelőtt kezdtem el nézegetni. Szóval Marci elmondta, hogy szeretne maga mellé még műsorvezetőt, és rám gondolt. Akkor még lehetett vendéglátóhelyeken találkozni, és egy gyönyörű napsütéses délutánon ültünk a Madách téren, ez megmaradt.

balogh-zsofi-partizan-interju-feminizmus

Készítettél már videót női bemondókról, a szülészeti hálapénzről vagy arról, mi is az a gender. Mennyire szabadon választod meg a témáidat, és mi alapján döntöd el, hogy érdemes feldolgoznod egy adott kérdést vagy közéleti eseményt?

Az utóbbi időben már én hozom a témákat, de kezdetben volt, hogy a szerkesztőségtől érkezett ötlet, amire jelentkeztem – ilyen volt a szülészeti hálapénzről vagy a gondoskodási válságról szóló műsorom is. Egyébként teljes szabadságot kapok ebben. Általában felsorolok egy adag ötletet a szerkesztőségnek, és szerencsére a legtöbbre azt mondják: szuper, csináljam. Leginkább azok a témák érdekelnek, amikről én sem tudok eleget, vagy amikhez nem szeretünk, nem merünk hozzányúlni. A gender is ilyen: még aktivista körökben is kizárólag egyfajta narratívát szabad nyilvánosan képviselni róla, ezért azt nagy örömmel dolgoztam fel. 

A Partizán rövid idő alatt óriási növekedésen ment keresztül, és ma már rendszeresen kerülnek a felvételeitek a legfelkapottabb magyar YouTube-videók közé. Egy független, objektív politikai-közéleti csatornáról van szó, amit a jobboldal is elismert már – te hogy érzed, mennyire tudtok széles rétegekhez szólni, véleményt formálni? A liberális közegekben is gyakori a buborékprobléma, vagyis hogy egymás számára készítünk ilyen tartalmakat?

A politikához, közélethez, médiához nem értek, nem követem a híreket, nem vagyok aktív résztvevője sem liberális, sem más buborékoknak. Ezzel azt akarom mondani, hogy bár ennek a csatornának a műsorvezetője vagyok, egy átlag Partizán-néző valószínűleg nálam jobban tudna válaszolni erre a kérdésre. A csatorna szerepét és fejlődését természetesen látom, és ámulattal figyelem. A felelősséget pedig annyiban érzem, hogy tisztában vagyok vele, az én műsoraimhoz képest milyen fajsúlyúak Marci igen komoly interjúalanyai, témái, szakmai képességei. Szerencsére nem az az elvárás, hogy egy „második Marci” legyek, ezért igyekszem nem szorongani ezen. Néha még sikerül is.

Alapvetően nőket érintő témákkal foglalkozol. A feminizmus ma már átszivárgott a mainstreambe, népszerű női magazinok is rengeteget foglalkoznak vele, azonban ezek a megnyilvánulások sokszor nélkülözik a gendertudományokkal, szociológiával kapcsolatos háttértudást, így nem térnek ki például a patriarchátus és a kapitalizmus összefonódásaira, vagy vakok a nők helyzetét tagoló társadalmi státusszal, rasszal kapcsolatos problémákra. Szerinted hogyan kell ezekhez a témákhoz nyúlni, te milyen keretrendszerben igyekszel értelmezni őket?

A mainstreamben elterjedt popfeminizmus valóban hátrahagyta a mozgalom lényegét, a rendszerszintű, antikapitalista szemléletet, és valami cuki-szexi, eladható, érdekérvényesítési szempontból használhatatlan terméket varázsolt belőle. Nem titok az sem, hogy a feminista közösségen belül is óriási szakadások történtek az utóbbi években. Nagyon szomorúnak tartom, hogy már a genderkritikus szót is csak suttogva lehet kiejteni, pedig a káros és egyenlőtlen nemiszerep-elvárások felismerése a feminizmus egyik alapköve. Magam is nagyon sokáig össze voltam zavarodva azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene gondolkodnom az egyes feminista ügyekről, végül nálam mindezt a NANE Egyesület segélyvonalas képzése és a segélyvonalon töltött idő tette helyre. A nők elleni erőszak konkrét áldozataival beszélgetve az ember olyan elemi, nyers tudást szerez, amivel felfegyverkezve utána nehezen tudják megingatni. Én például nem nagyon értem az akadémikus okfejtéseket, és nem is nagyon érdekelnek az elméleti viták a feminizmusról, kizárólag az érdekel, hogy a mindennapi életben jobb lesz-e a nőknek attól, amiről szó van. És hogy mitől lesz jobb a nőknek, az pontosan visszakereshető a történelemből. Irányzatok jöhetnek és mehetnek, a nők érdekei a patriarchátus rendszerében mindig ugyanazok lesznek.

Magyarországon eléggé bebetonozódtak a klasszikus nemi szerepek, mindennaposak a szexista megnyilvánulások, amiket gyakran vezető politikusaink legitimálnak, ijesztő méreteket ölt a nők elleni erőszak. Egy ilyen közegben szerinted mennyire van értelme ilyen árnyaltabb kérdésekben edukálni az embereket, mikor a nemi egyenlőség alapjai sincsenek lefektetve?

Nagyon sok értelme van, sőt. Pont az a probléma a közbeszédben, hogy nincsenek árnyalatok. Érthető is, ha sokan nem látják a kapcsolatot például az „ártatlan” szexizmus és a nők elleni erőszak között. Szerintem kifejezetten hasznos, hogy van tér egy-egy kisebb témát elemezni nőjogi szempontból, ami segíthet egyfajta szemlélet kialakításához. Mondok egy példát: az amerikai elnökválasztásos adásunkhoz készítettem egy műsort az elnökjelöltek szexuális ragadozó múltjáról és nőellenes politikáiról. Anyukám később elmondta, hogy eddig soha nem gondolt arra, hogy elnökjelöltek nőkről alkotott véleményét érdemes lenne megnézni, pedig a társadalom felét érintik a döntéseik. És hogy miért nem jutott eddig eszébe? Mert erről nem nagyon van szó sehol. Én pontosan az ilyen felismerésekben látom a társadalom fejlődésének lehetőségét.

Szerinted milyen társadalmi-politikai változások lennének a legsürgetőbbek a nők helyzetének javításáért?

A konzervatív, szexista családideál-propaganda helyett a rendszerkritikus feminista nézőpont, illetve a történelemből és tudományból kitörölt nők kontribúcióinak beépítése a tantervekbe. A lányok és fiúk oktatásának részévé tenni kiskoruktól, hogy a nemi szerepek miért károsak. A pornó ártalmairól, az online erőszakról való felvilágosítást minél előbb elkezdeni. Szexuális, reproduktív jogokról, nők elleni erőszakról szóló ismereteket minden szakemberképzésbe, ahol erőszakáldozatokkal kerülhet kapcsolatba valaki. Szexuális zaklatás protokollokat és képzéseket minden intézménybe, céghez, iskolába. És, bár ebben a magazinban ez az üzenet nem fog eljutni a célcsoporthoz: a férfiak vegyék ki végre a részüket ebből a buliból. A nők évtizedek, évszázadok óta mintha a falnak üvöltöznének, pedig a feminizmus – a tévhitekkel ellentétben – a férfiaknak is jót tenne.

Szerinted nincs annak kockázata, hogy egy ilyen csatornán belül valaki „nőként női ügyekkel” foglalkozik? Kicsit mintha ezzel megint leválasztanánk a nőket az emberiségről, és azt mondanánk, hogy Gulyás Marci majd foglalkozik a mindenkit érintő fontos kérdésekkel, és odateszünk egy nőt, aki majd beszél a női dolgokról.

A nőügyeket sajnos az emberek többsége mindig le fogja szarni, bárki is beszéljen róluk. Bár ezek is mindenkit érintő, fontos kérdések, úgy tűnik, messze vagyunk attól, hogy ezt társadalmi szinten felismerjük. Nem zavar, ha az emberek azt gondolják, hogy engem ideraktak beszélni a nőügyekről, én boldogan beszélek róluk, és örülök ennek a lehetőségnek. Tudatában vagyok annak, hogy hogy tűnhet ez kívülről, a szerkesztőségen belül is vannak erről stratégiai beszélgetések, de őszintén szólva ez a fajta navigálgatás engem untat és fáraszt. Sokkal égetőbbek a társadalmi problémák annál, minthogy azon rágódjunk, hogy ki, mikor és hogyan beszéljen bármiről.

Miközben a videókban alapvetően tárgyilagos vagy, néha megengedsz magadnak egy kis személyes reflexiót, például amikor a saját külsődre és az azzal kapcsolatos sztereotípiákra hívod fel a figyelmet. Ez a személyesség szerinted elengedhetetlen eleme a mai vlogoknak? Mennyire komfortos ez neked?

Szívem szerint ennél még sokkal személyesebb is lennék, de azt inkább meghagyom a fellépéseimre. A műsorom elsődleges célja az információátadás és tudatosságnövelés, és a személyes szín csak bizonyos mértékig segíti ezt, egy ponton túl csak gátolná. Na meg nagyon ijesztő is online közönséghez beszélni, folyamatos lelki munkát jelent helyre tenni az egy-egy adásban elmondott személyes történeteket, nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam tőle. A január végi műsoromban például egy brutális szexuális erőszak élményét osztottam meg a nézőkkel, és nagyon kellett vigyáznom annak keretezésére magam és a téma miatt is. 

A Partizán videók alatt a legtöbb komment pozitív, de azért megjelentek ott is a jóindulatúnak álcázott szexista megjegyzések – sok (férfi) kommentelő írta például, hogy jól áll neked a smink, más (férfi) kommentelők csak kéretlen tanácsokat osztogattak a további videózáshoz. Hogyan fogadtad/fogadod ezeket?

A műsorvezetés előtt énekesként, azelőtt táncosként dolgoztam hosszú évekig, úgyhogy a férfiak kéretlen megjegyzései az egész életemet végigkísérik. Az internetes kommentfolyamok azonban sokkal durvább károkat tudnak okozni, mint amikor odajön valaki egy fellépés után beszólni valami okosat. Egyetlenegyszer olvastam el a kommenteket a műsorom alatt, ezt nem fogom megismételni. Súlyos szorongással és pánikzavarral élek már sok éve, a járvány óta pedig rosszabbul vagyok, mint valaha, és ebben az állapotban kezdtem meg a partizános munkát. Akár egyetlen megalázó beszólás is napokra a mélybe küld, ezért ennek nem teszem ki magam. Vannak viszont csodálatos emberek az életemben, akik rendszeresen elküldik nekem a pozitív vagy konstruktív kommenteket, és ez nagyon sokat segít, mert alapvetően kíváncsi vagyok a nézők visszajelzéseire.

 Mennyire tartod magad feminista influenszernek? Olyan szerep ez, amivel tudsz azonosulni?

Az influenszer címkéhez tuti, hogy öreg vagyok harminchat évesen. Ez a szerep nálam most alakul ki, ahogy beletanulok. Egyáltalán nem az volt a tervem, hogy akkor most én leszek a feminista csaj a Partizánon, és nem is kizárólag nőügyek érdekelnek, de tény, hogy feminista szemüvegen keresztül figyelem a világot. A világ pedig egyelőre olyan, hogy a legtöbb témának vannak fontos nőjogi vonatkozásai, bármihez is nyúlok. 

Milyen témákra számíthatunk még tőled a Partizán felületén?

Mivel állandóan jönnek-mennek az ötletek a fejemben, és kábé két-három hétre látok előre, most csak annyit mondok: legyen meglepetés. Az viszont biztos, hogy nőnapon lesz egy hosszabb élő adásunk, és telis-tele lesz jóféle feminista tartalommal!

Fotó: Partizán