„Bárcsak belehaltál volna a szülésbe” – női újságíróként a szexista támadásokkal is meg kell küzdeni

2021. február 11. |

Ha nő vagy, és újságírói pályára szeretnél lépni, jó, ha előre megkeményíted a lelked, és felkészülsz a legrosszabbra.

A mocskolódásról egy idő után próbálsz nem tudomást venni, a kinézetedre, a nőiségedre, esetleg az elképzelt nemi életedre irányuló megjegyzéseket, bármennyire bántóak is, megtanulod ignorálni. A nyomdafestéket nem tűrő kommentek ott sorakoznak a Facebookon megosztott cikkeid alatt, de ha valaki igazán ki akarja adni magából az irántad táplált gyűlöletét, akkor mindezt privát üzenetekben, e-mailen keresztül is a nyakadba zúdíthatja.

ujsagiro-internet-zaklatas

Engem akkor neveztek először b*szatlan r*bancnak, amikor az egyik online női magazin oldalán megjelent egy nők elleni erőszakról szóló cikkem. Az este kikerült cikk alá másnap reggelre 200-nál is több komment érkezett, zömében férfiaktól, akik amiatt háborodtak fel, hogy az anyagban kijelentettem: a családon belüli erőszak elkövetője az esetek túlnyomó többségében a férfi. Hogy megmutassák, mennyire nincs igazam, hogy a férfiak mennyire nem erőszakosak, a legkülönfélébb trágár és fenyegető megjegyzésekkel lepték el a kommentszekciót…

Ezeket a bántó, személyeskedő megjegyzéseket sosem vettem igazán magamra, az viszont már egy fokkal ijesztőbb volt, amikor az Instagram-oldalamat és az onnan lelopkodott képeket kezdték el posztolni. De én még így is nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen – más női újságírókkal ellentétben – nem kerülök nap mint nap az internetes zaklatók céltáblájára. Általában csak akkor kezdenek ki, ha társadalmilag fontos, megosztó témákról írók, ilyenkor pedig lélekben előre fel is készítem magam a reakciókra. Tudom jól, hogy a külsőmre, szexuális életemre tett megjegyzésekkel csak a mondandómat próbálják bagatellizálni, hitelteleníteni. Évszázadok óta használják már ezt a módszert a nők elhallgattatására.

kommentek-ujsagirok

Ezek a kommentek az egyik gyerekvállalással kapcsolatos cikkemhez érkeztek

A női újságírók zaklatása nem valami elszigetelt probléma, enyhébb vagy súlyosabb formában, de szinte mindenkit érint, aki erre a pályára lép. A Nemzetközi Újságíró Központ és az UNESCO legfrissebb kutatása szerint a megkérdezett újságírónők háromnegyede, egészen pontosan 73 százaléka élt már át online bántalmazást, zaklatást, fenyegetést vagy támadást – 20 százalékuk pedig az online erőszakkal összefüggő offline bántalmazást is tapasztalt. A zaklatások hatására egyre több női újságíró vonja ki magát a nyilvános online beszélgetésekből, vált munkahelyet, vagy hagyja el végleg a pályát. Mellettük természetesen olyanok is vannak, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni, és nem hajlandóak sem visszavonulni, sem pedig elhallgatni – még akkor sem, ha ellenállásuk csak még nagyobb célpontokká teszi őket.

Az online zaklatók természetesen a férfi újságírókat sem kímélik, ők is ugyanúgy szenvednek a támadásoktól és lejáratásoktól, az ellenük irányuló provokáció azonban egészen más jellegű. A nőket célzó online támadások kifejezetten szexisták vagy szexuális jellegűek, míg a férfiakat inkább emberi és szakmai minőségben kritizálják.

Kovács-Angel Marianna sem futamodott meg, pedig a 24.hu közéleti újságírójaként nap mint nap a kommentelők kereszttüzébe kerül. Marianna hat és fél éve van a portálnál, előtte egy kerületi újságnál dolgozott, de mivel akkoriban még nem igazán foglalkozott megosztó témákkal, a támadások is elkerülték. A 24.hu újságírójaként aztán minden megváltozott. Marianna napi szinten nyúl bele olyan forró témákba, amik a hatalmon lévők érdekeit sérthetik, közbeszerzésekkel és közpénzzel kapcsolatos cikkeket ír – és mindeközben tűri a nyakába szakadó gyűlölethullámot.

„Az első alkalommal, amikor elolvastam a kommenteket, bevallom, sírva mentem haza. Azóta persze már megedződtem. Szerintem ma már nincs olyan kommentelő, aki ki tudna borítani.”

Pedig szó se róla, arc nélküli támadói mindent megtesznek azért, hogy elvegyék Marianna kedvét vagy éppen bátorságát az írástól. A támadásokat ő is Facebook-kommentekben, privát üzenetekben és e-mailen keresztül kapja, tartalmukat tekintve pedig az előbb felvázolt sémákat követik: szexista vagy szexuális megjegyzésekkel, a külsejére vonatkozó beszólásokkal próbálják Mariannát szakmailag hitelteleníteni.

„Prostituáltnak neveznek – persze nem ilyen finoman fogalmazva – vagy felhozzák a külsőmet, hiszen biztosan olyan visszataszító vagyok, hogy senkinek sem kellek, ezért lettem ilyen frusztrált. Vannak hízelgősen agresszív típusok is, szinte már szállóige, hogy egy ilyen szép kislánynak nem ezzel kellene foglalkoznia, vagy hogy aki szép, az nem feltétlenül okos is. A férfi kollégákat is válogatott, becstelen támadások érik, de míg náluk inkább a szakmai, emberi minőséget kritizálják, a női újságíróknál gyakori támadási felület a nem, a külső, és ha találnak valamilyen információt erről, akkor a gyerekek léte. Hiába írok tényszerű, adatokkal alátámasztott cikkeket, szinte menetrendszerűen érkeznek a szexista megjegyzések, hogy egy – mondjuk így – cafat vagyok, nem vagyok nő. Miközben a férfi kollégáimnál nincs ilyen. Sosem láttam arra példát, hogy egy férfi újságírónál arra céloznának, hogy ő egy prostituált, aki csak azért került ebbe a pozícióba, mert valakivel testileg kedves volt, vagy csak azért foglalkozik közéletileg rázósabb ügyekkel, mert sivár a nemi élete.”

De az abuzív megjegyzések mellett Mariannának az elmúlt években egy sokkal komolyabb támadással is szembe kellett nézni: az egyik e-mailes zaklatója a családja kiirtásával fenyegette meg.

ujsagiro-fenyegetes

„Tőle nagyon sok levelet kaptam, nagyon trágár nyelvezetűeket, de soha egyikre sem válaszoltam. Nálam ez szabály, nem etetem a trollokat. Egy idő után aztán megírta, hogy tudja a címünket, és el fog jönni kiirtani a családomat. Ekkor mentem el a rendőrségre, hogy feljelentést tegyek.” A zaklató természetesen álnevet használt, így a rendőrök az IP-cím lenyomozásával akarták felfedni a kilétét, az ügy azonban elakadt, mivel a Google-től nem tudták megszerezni a szükséges adatokat. A rendőrség végül tavalyelőtt decemberben felfüggesztette a nyomozást, a zaklató azonban nem állt le, azóta is írt néhányszor Mariannának.

„Azokat már meg sem nyitottam. Sosem csináltam egyébként ilyet, nem jelentettem fel senkit, de azzal, hogy megemlítette a címemet és a családom kiirtását helyezte kilátásba, átlépte a Rubicont. Meg szerettem volna tudni, hogy ki és miért csinál ilyet.”

Bár ma már léteznek nemzetközi ajánlások a női újságírók ellen irányuló zaklatás kezelésére (az ENSZ 2017-es Közgyűlésének egyik határozata például kiemelten foglalkozott a témával, és felszólította a tagállamokat, hogy álljanak elő biztonságos és nemi szempontból érzékeny megoldási javaslatokkal), Magyarországon a problémáról még mindig nem indult érdemi társadalmi vagy szakmai párbeszéd. Az érintettek nem tehetnek mást, próbálják a maguk módján kezelni ezeket a helyzeteket, és abban reménykednek, hogy a támadó nem fog átlépni egy határt.

Marianna is csak magára számíthatott. Igaz ugyan, hogy kollégái egy emberként álltak ki mellette és lelkileg mindenben támogatták, mivel a rendőrség nem tudott előre lépni az ügyében, ők is tehetetlenek voltak.

„Úgy érzem, hogy a női újságírók már elkönyvelték, hogy ilyen a világ, és hogy a nőknek mindezt tűrniük kell. Én sem tudtam jobbat kifejleszteni, minthogy nem figyelek oda, nem olvasom el a kommenteket, azonnal törlöm a szexista, inzultáló leveleket, és próbálom tudatosítani magamban, hogy ezek az emberek nem ismernek engem, nem tudják milyen vagyok mint nő, ezért csak a munkámat ítélhetik meg jogosan. Mindig szakmai elvek és tények alapján dolgozom, amikre nincs hatással az, hogy nő vagyok vagy férfi. A személyeskedés mindig annak a beismerése, hogy nincsenek érvek. Ma már abszolút tudom ignorálni a megjegyzéseket, de az eddig vezető úton sokat segített, hogy tavaly, egy komolyabb inzultus után pszichológushoz fordultam.”

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter