Mit gondolsz, amióta táncolsz, hány olyan ruha volt, amit csak egyszer vettél fel?
Ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert a független színházak nagyon kis költségvetéssel dolgoznak, ezért az én kreativitásom mindig arra fókuszál, hogy mi a legkisebb költségű megoldás – akár díszletben, akár jelmezben. Ez a típusú egyszerűség és letisztultság talán nem mozgatja meg olyan széles körben az érdeklődést, de nekem ez a leginkább testhezálló. Rám a civil életemben is a puritánság jellemző, így talán akkor sem gondolkoznék LED-falakban vagy egyszer használatos dolgokban, ha megtehetném.
Ránk, független alkotókra nem jellemző, hogy feleslegesen költenénk valamire, nem is tudnánk anyagilag megengedni magunknak. Hallani olyanról, mikor egy teljes szett nem tetszik a rendezőnek, és az egész megy a jelmezraktárba: ez nálunk elképzelhetetlen, mivel az azonnal a produkció végét jelentené. A mi munkákban teljes recycling van, turkálókba járunk vagy a saját ruháinkat vesszük fel.
Amúgy én a magánéletben is csak a legegyszerűbb fehér pólókban járok.
Ha csak amiatt nem veszed észre, hogy különleges lehetek a számodra, mert a ruházatom megakaszt, nem is kell beszélnünk. Úgysem lenne közös témánk. Ha úgy tetszik, az egyszerű öltözködésem az első védelmi vonalam.
Tudsz mondani erre példát?
A Willany Leó Improvizációs Táncszínházban, amit 13 éve vezetek, a kezdetektől mindenki a saját ruhájában lép fel. Eleinte szerettem volna jelmezt, de aztán megértettem, hogy teljesen felesleges lenne ezzel bajlódnom. Aki megnéz minket, ránk kíváncsi. Az előadókra. A tehetségükre. Így mindenki azt veszi fel, amit épp arra az estre szán.
Mi jellemző a ti színházatokra, ruhák és díszlet szempontjából egyaránt?
Az alternatív független színházi és táncszínházi szférában a jelmez és a díszlettervezőnek egyaránt meg kell gondolnia, hogy mi az a ruha, illetve díszlet, amelyre elegendő az egyesület vagy társulat pénze, majd azt miképp valósítja meg. Nemcsak itthon, de világszerte is, egyre kisebb az a költségvetés, amiből fesztiválok vagy befogadóhelyek gazdálkodhatnak, ezért olyan előadásban gondolkozni, aminek a díszlete csak egy kamionban fér el, nemcsak pazarló, de nehezen forgalmazható is. Összefoglalva tehát: egyszerű ruhák, üres tér.
Mi jellemző a mostani kortárs előadások ruháira?
A ma trendi kortárstánc előadásokban a táncosok melegítőkben meg szakadt felsőkben vannak, például Hód Adrienn egyik előadásában a jelmezek szétszakított pólók, amik újra vannak gondolva. Emellett a susogós melegítők is gyakoriak, sokszor minél kellemetlenebb egy ruhadarab, annál jobb. Ezekben a ruhákban nincs semmi, ami drága lenne vagy pazarló. Ezen felül az is szempont lehet, ha inkább kényelmes, mint szép. Egészen máshogy táncolok egy kényelmes ruhában, mint egy szépben, és elvégre a test megnyilvánulásait bemutatni elsőszámú célunk, így ha egy mozdulat szűk felsőben nem ugyanaz, mint egy lezserben, akkor azt nem szabad felvenni. És persze gyakran felteszem magamnak a kérdést: „Biztosan szükségem van erre?”
Van konkrét tapasztalatod fenntartható ruhákkal? Szerinted a turkálók mennyire felelnek meg ennek a kritériumnak?
Igen, a turkáló fenntartható, bár az elmúlt években nagyrészük eltűnt. De azért van úgy, hogy szeretnénk, ha a ruhák egyediek lennének. Azok a divattervezők állnak hozzám közel, akik bizonyos már létező ruhákat gondolnak újra, mint például Lénárdt Laura tervező. Azt gondolom, hogy ez mára elég elterjedt, felettébb hálás vagyok emiatt. De létezik sajnos az a bizonyos másik oldal is, amely a megfizethető árú, de rossz minőségű ruhákról szól. Többek között ezért sem vásárolok ruhaláncok boltjaiban, mert félek, hogy kiszakad, mire hazaérek.
Megoldás lehet a jövőben az, hogy a ruhák, balettcipők csak bioanyagból készüljenek?
Mi például mezítláb táncolunk. Sok balettcipőt leginkább a növendékek használnak el, például a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói. De nem gondolom, hogy feltétlen a balettcipőkön kellene spórolni, miközben a díszletek anyagai sokszor károsabbak a környezetre, vagy a csipkék, tüllszoknyák, amik még a klasszikus balett kuriózumai.
A kérdés, hogy el lehet-e venni mindezt, és képesek leszünk még akkor is balettről beszélni. Egy szólistaruha előállításával sokkal jobban terheljük a bolygót, mint egy kezdő cipőével. A kérdés továbbra is az, szükségünk van-e ezekre. A válasz erre talán, hogy van-e elegendő önbecsülésük és fantáziájuk az alkotóknak, és hogy el tudná-e ezt fogadni a közönség. Megmarad a balett csillogó ruhák és díszlet nélkül is annak, ami?
Megmarad?
A legjobb lenne. Mással is lehetne kompenzálni mindazt, amit a ruhák csillogása nyújt. Mint például a zenével, a testtel, azaz magával a tánccal. Ezzel védenénk a bolygót, de továbbra is értéket adnánk az embereknek. Arról nem beszélve, hogy így a tehetség, a karizma, a technikai felkészültség is nagyobb hangsúlyt kaphatna.
Mit gondolsz arról, hogy egy produkció ruháit, más csoportok, előadások képesek újra felhasználni?
Színházak folyamatosan újrahasznosítják a jelmezraktáraikat, mindig van egy körkörös megújulás, próbálnak költséghatékonyan létezni. Szerintem kifejezetten fontos lenne a bioanyagok használata, máskülönben a ruhanemű veszélyes hulladék, amit sokan nem tudnak. Alapvetően a művészet legfontosabb funkciója, hogy elgondolkoztasson bennünket, magunkra ismerjünk, tükröt tartson és számot vessünk. Ezért gondolom, hogy nem tehet mást, példát kell mutatnia. S szép dolog, hogy a progresszív műfajok ebben élen járnak, de sajnos ez elhanyagolható. Ha bíznánk a befogadóközönség ízlésének alakíthatóságában, talán nem kellene mindig ekkora csinnadratta. Ha nemcsak kiszolgálni, de érzékenyíteni is szeretnénk, talán nemcsak a külsőségekkel igyekeznénk elvarázsolni a nézőket, hanem a tartalommal is. Vagy csak megjelenne a bioanyagokra való törekvés, hogy az afrikai országok ne fulladjanak bele a levetett gönceinkbe, és ez a nézők felé kommunikálva is lenne, akkor az embereket egy tudatosabb életre tudná nevelni. Csak egy álmunk lehet: újra harmóniában kell lennünk a természettel.
Fotós és szerző: Lefor Petra
Olvass tovább!
