Egyre több az ázsiai származású emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény, a hírességek is felszólaltak

2021. április 15. |

Sokan reménykedtek abban, hogy a járvány egy olyan lecke lesz az emberiségnek, ami segít megvilágosodni és ráébredni arra, hogy a környezetünk szennyezése, az élővilág pusztulása, a másikon való átgázolás és az egymás sárba tiprása nem vezet semmi jóhoz, sőt, egyenesen egy pokoli élethez. Az igazság az, hogy nem felértékelődött az élet, a hála és a minél kevesebb ártalomra való törekvés, hanem pont, hogy még több erőszakos, rasszista indíttatású erőszakot kellett elszenvedniük az embereknek. Az ázsiai származásúak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények esetszáma sajnos korábban sem nulla volt, a koronavírus-járvány kitörése óta viszont meredeken emelkedik.

Az Egyesült Államokban fellángolt Ázsia-ellenes érzelmek egészen odáig fajultak, hogy megalapozott indok nélkül kezdték bojkottálni a kínai éttermeket, és megszaporodtak az ázsiai-amerikaiak ellen elkövetett rasszista cselekedetek. Az amerikai Stop AAPI Hate (AAPI = Asian American/ Pacific Islander) ázsiai-amerikai és a Csendes-óceáni-szigetek lakóit érő atrocitások ellen küzdő mozgalom 2020-ban több mint 2800 bejelentést kapott, ami az előző évi esetszámok kilencszerese. Az aktivisták szerint a bűncselekményeket azért követik el, mert az ázsiaiakat okolják a koronavírus-járvány terjedéséért. Sokan Donald Trump nyíltan Kína-ellenes retorikáját okolják az erőszakhullámért, mert a volt elnök sokszor kínai vírusként és kung flu-ként (a flu angolul influenzát jelent) utalt a világjárványra.

Az atrocitások olyan szinten eldurvultak, hogy az Egyesült Államok vezetésének országszerte be kellett avatkoznia a történtekbe. A New York-i legfőbb ügyész forródrótot hozott létre a támadások bejelentésére, a város rendőrsége pedig külön munkacsoportot indított az ázsiaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények kivizsgálására és felszámolására. Joe Biden hivatali eskütétele után egy héttel kiadott egy közleményt, amiben elítélte az előző elnöki adminisztráció szerepét az Ázsia-ellenes hangulat előmozdításában, és felszólította a szövetségi ügynökségeket, hogy dolgozzanak ki egy olyan tervet, ami megoldást jelenthet az AAPI közösséget érő rasszizmus ellen.

A rasszista fennhangú bűnözés odáig fajult, hogy egy 84 éves San Franciscó-i férfit is meggyilkoltak. Vicha Ratanapakdee Thaiföldön született, és két nappal az őt ért támadás után hunyt el: egy férfi január 28-án teljes erejéből nekifutott, és a földre lökte, majd egyszerűen továbbsétált. A tettest, a mindössze 19 éves Antoine Watsont azóta letartóztatták. Alig néhány nappal később, január 31-én egy 91, egy 60 és egy 55 éves személyt bántalmaztak Oakland kínai negyedében. Az atrocitásokat kamerák is rögzítették, a felvételeken pedig jól látható, hogy az áldozatokat hátulról lökték meg, majd magára hagyták. Mindhárman kórházi ellátásra szorultak a bűncselekmény után. Január második felében több mint húsz rablást és támadást követtek el ezen a környéken, a legtöbb atrocitás főként a nők és az idősek ellen irányult – és ezek csak a bejelentett esetek.

Ezt olvastad már?

Január utolsó hetében legalább kilenc ázsiai tulajdonú üzletet rongáltak meg Portlandben, San Diegóban pedig egy idős filippínó nőt ütött meg egy 35 éves férfi, a szemtanúk szerint teljesen indokolatlanul. Február 3-án San Joséban fényes nappal raboltak ki egy 64 éves vietnámi nőt, aki pénzt vett fel a bankból a közelgő holdújévi ünnepségre, majd, amikor visszaért az autójához, a támadója elállta az útját, ellopta a pénztárcáját és a kulcsait, majd elmenekült. Február 9-én Queensben egy fotográfus videón dokumentálta, ahogy egy férfi odalépett hozzá munka közben, és rasszista megjegyzéseket tett rá. „Senki sem segített, annak ellenére, hogy látták, ahogy fel-alá rohangálok a ház körül és körülöttük, és megpróbálom elkerülni, hogy a srác odajöjjön hozzám és zaklasson” – mondta a YouTube-ra is feltöltött videójában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Stop Asian Hate (@stopasianhate) által megosztott bejegyzés

Kevesebb mint egy hét múlva, február 16-án két idős, egy 68 és egy 71 éves ázsiai-amerikai nőt támadtak meg a New York-i metróban. Egy 61 éves filippínó–amerikai férfinak megvágták az arcát egy univerzális késsel, egy 89 éves kínai nagymamát pedig felpofoztak és megpróbálták meggyújtani. Több ázsiai származású lakástulajdonos arról számolt be, hogy kövekkel dobálták meg a házukat, miközben hangosan rágalmazták őket. A kansasi törvényhozás egyetlen ázsiai-amerikai tagját megfenyegették egy bárban és azzal vádolták meg, hogy ő is terjeszti a vírust, egy atlantai lövöldözésben pedig hat ázsiai nő halt meg.

Hiába az erőfeszítés, 2021 elejére az atrocitások csak gyarapodtak, és több nagyváros egyre brutálisabb cselekedetekről számol be. A rasszizmus ellenes harcban hírességek és aktivisták is kiveszik a részüket, akiknek segítségével végre világszerte felfigyeltek az eseményekre. Amanda Nguyen polgárjogi aktivista egy Instagram-bejegyzésben hívta fel az internetfelhasználók figyelmét a bűncselekményekre. A videót egy nap alatt több mint hárommillióan nézték meg, és sok híresség is továbbosztotta, köztük Amy Schumer és Gemma Chan is. Amanda Nguyen felszólalása világszerte reakcióhullámot indított el, és olyan hírességek kezdtek el pénzjutalmat felajánlani az oaklandi bűncselekményekről szóló információk bejelentőinek, mint a Lost sztárja, Daniel Dae Kim és többek között a Tomb Raiderben is látható Daniel Wu.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Amanda Nguyễn (@amandangocnguyen) által megosztott bejegyzés

Mostanra még több híresség csatlakozott a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépéshez, és posztolta a #StopAsianHate feliratot vagy állt ki az ázsiaiak esélyegyenlőségéért, köztük Olivia Munn, Victoria Beckham, Pharrell Williams, Mark Ruffalo, Cardi B, Gwyneth Paltrow, Kate Holmes, Kate Hudson, Barack Obama és Prabal Gurung divattervező is. Rihanna részt vett egy New York-i tüntetésen egy „Gyűlölet = rasszizmus Isten ellen” feliratú táblával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tina Truong (@teacuptina) által megosztott bejegyzés

Chrissy Teigen is megszólalt az események kapcsán Kelly Clarkson műsorában: „Ha édesanyám nélkülem van, akkor automatikusan arra gondolok, hogyan néznek rá az emberek. Hogyan bánnak vele? Nagyon sok anyát és apát céloznak meg az országban, és számomra nyilvánvaló, hogy mi az indíték.” A SAG díjátadón Jamie Chung színésznő egy Stop Asian Hate feliratú táskát viselt, Sandra Oh, A Grace klinika főszereplője pedig egy pittsburghi tüntetésen buzdította összefogásra az embereket.

Fotó: Unsplash

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Ha kórházban hal meg egy csecsemő, mindent megtettek érte, ha otthon, megérdemelték gyász

Ha kórházban hal meg egy csecsemő, mindent megtettek érte, ha otthon, megérdemelték