Volt, akit a rendőrök vittek el, mások online demonstrálnak – A sztárok is felemelték a hangjukat a rasszizmus ellen

2020. június 03.
Pont egy hete, május 27-én robbantak ki országszerte tüntetések és zavargások az Egyesült Államokban, miután egy rendőri túlkapás miatt meghalt egy fekete férfi, bizonyos George Floyd. Az ügy kapcsán Hollywood legnagyobb sztárjai is felemelték a hangjukat.

Mi történt pontosan?

George Floydot május 25-én este Minneapolisban igazoltatta egy rendőrjárőr, majd megbilincselték, a földre esett, lefogták, és az egyik rendőrtiszt több mint nyolc percig térdelt a nyakán. Floyd hiába könyörgött fuldokolva a rendőrnek, hogy szálljon le róla, mert nem kap levegőt, a rendőr meg sem mozdult. A férfi végül meghalt. Az esetet több kamera is rögzítette, a felvételek pedig május 27-én fel is kerültek az internetre. Még aznap békés tüntetés szerveződött a városban, a nap folyamán aztán az események eszkalálódni kezdtek, a helyi rendőrőrsnél néhányan üvegeket, kirakatokat törtek be, amire válaszul a rendőrök paprikaspray-t, könnygázt, illetve villanógránátot, sőt, gumilövedéket is bevetettek. Az elmúlt egy hétben az egész országban egyaránt voltak békés tiltakozások, de erőszakos megmozdulások, gyújtogatások, fosztogatások is.

new-york-tuntetes

Tüntetés New Yorkban

George Floyd halála valójában azért háborított fel ilyen sok embert, mert nem volt benne semmi nagyon meglepő. A rasszizmus a mai napig teljesen áthatja az amerikai igazságszolgáltatást, a rendőrségi fellépéstől kezdve a tárgyalásokon át a bebörtönzésig. Pár éve a Rutgers Egyetem, az University of Michigan és a Washington University kutatói még fel is mérték, hogy a különféle bőrszínű emberek esetében mekkora esély van rá, hogy rendőr végezzen velük. A kutatásban magasan a fekete férfiak esetében jött ki a legmagasabb érték, 1 az 1000-hez.

Hollywood is felemelte a hangját

A történek után természetesen a hírességek sem maradhattak csendben. Többen is voltak, akik maguk is kimentek az utcára tüntetni, volt, akit vonulás közben le is tartóztattak, míg mások a közösségi oldalukon fejezték ki szolidaritásukat.

Olvastad már?

Cole Sprouse, a Riverdale színésze is kiment a hétvégén tüntetni Santa Monicában, és bár a sztár egy békésen protestáló tömeggel vonult, a rendőrök őket is körbezárták, és Sprouse-t is letartóztatták. A történtekről a színész egy Black Lives Matter-szlogennel ellátott kép mellett számolt be az Instagram-oldalán.

 

View this post on Instagram

 

A group of peaceful protesters, myself included, were arrested yesterday in Santa Monica. So before the voracious horde of media sensationalism decides to somehow turn it about me, there’s a clear need to speak about the circumstances: Black Lives Matter. Peace, riots, looting, are an absolutely legitimate form of protest. the media is by nature only going to show the most sensational, which only proves a long standing racist agenda. I was detained when standing in solidarity, as were many of the final vanguard within Santa Monica. We were given the option to leave, and were informed that if we did not retreat, we would be arrested. When many did turn to leave, we found another line of police officers blocking our route, at which point, they started zip tying us. It needs to be stated that as a straight white man, and a public figure, the institutional consequences of my detainment are nothing in comparison to others within the movement. This is ABSOLUTELY not a narrative about me, and I hope the media doesn’t make it such. This is, and will be, a time about standing ground near others as a situation escalates, providing educated support, demonstrating and doing the right thing. This is precisely the time to contemplate what it means to stand as an ally. I hope others in my position do as well. I noticed that there are cameras that roll within the police cruisers during the entirety of our detainment, hope it helps. I’ll speak no more on the subject, as I’m (1) not well versed enough to do so, (2) not the subject of the movement, and (3) uninterested in drawing attention away from the leaders of the #BLM movement. I will be, again, posting the link in my story to a comprehensive document for donations and support.

A post shared by Cole Sprouse (@colesprouse) on Jun 1, 2020 at 1:14pm PDT

Azt írja, hogy bár az egyik rendőrcsoport megadta nekik a lehetőséget a távozásra, amennyiben befejezik a tüntetést, és sokan el is indultak haza, egy másik rendőrsorfal végül útjukat állta, így nem menekülhettek.

„Ki kell mondanunk, hogy fehér, hetero férfiként és közszereplőként semmilyen következménye nem lesz a letartóztatásomnak, ellenben a többiekkel, akik ugyanúgy részt vettek a tüntetésen” – tette hozzá.

Ariana Grande is részt vett néhány napja egy Los Angeles-i felvonuláson, majd a Twitter-posztjában arról panaszkodott, hogy szerinte a média a békés megmozdulásokról nem akar beszámolni.

„Több órányi és több mérföldnyi békés tüntetés tegnap, ami alig kapott sajtónyilvánosságot. Keresztül Beverly Hillsen és West-Hollywoodon, végig énekeltünk, sípoltunk és éljeneztünk. Szenvedélyesek voltunk, hangosak voltunk, tele voltunk szeretettel.”

Taylor Swift tüntetés helyett egy Twitter-posztban állt ki a rasszizmus ellen, és emelte fel a hangját Donald Trump politikájával szemben.

„Miután az egész elnökséged alatt a fehér felsőbbrendűség és a rasszizmus lángját szítod, még van képed erkölcsileg felsőbbrendűnek tartani magad az erőszak fenyegetésével szemben? Ellened szavazunk novemberben” – írta az énekesnő.

Tegnap aztán az egész Instagram elsötétült, miután az emberek azzal kezdtek demonstrálni, hogy egy fekete négyzetet posztoltak a #blacklivesmatter (A feketék élete is számít) hashtaggel. A Blackout Tuesday-hez, azaz az Elsötétülés Keddjéhez rengeteg híresség és nagy márka is csatlakozott.

És bár a Blackout Tuesday elindítását a jó szándék vezérelte, a kezdeményezés nem mindenki szerint jó ötlet: több fekete aktivista is úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy a közösségi média folyamatosan és hitelesen tudósítson a megmozdulásokról és a tüntetésekről, ám a Blackout Tuesday miatt egy átlagos felhasználó profilja most semmi másból nem áll, csak fekete négyzetekből. Pont úgy, mintha minden információt cenzúráztak volna Ez pedig azért is nagy probléma, mert a legtöbben a #blacklivesmatter hashtaget is csatolják a négyzetekhez, így ráadásul célzottan az eseményekről való tudósítások „helyére” kerülnek a fekete négyzeteket.

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images