Nem csak táncos vagy, koreografálsz is. Fontosnak tartod, hogy a fenntarthatóság megjelenjen a munkáidban?
Úgy fogalmaznék, fontos, hogy a munkafolyamat része legyen a fenntarthatóság és erőforrásaink tudatos használata, de a végeredményben, vagyis a színpadi produkcióban nem kell, hogy ez egyértelműen látható legyen. Ahogy egy előadás formálódik, sok szempontot szem előtt tartunk. Ennek része, hogy fenntartható megoldásokra törekszünk, például logisztikai kérdésekben, anyaghasználatban, utazásban/utaztatásban.
Hogyan nyilvánult meg a legutóbbi munkádban, A kredenc a pincében maradt darabban az ökotudatosság?
A kredenc a pincében maradt című produkcióban például a „címszereplő” tárgy egy 1969-es újrahasznosított bútor, és sok jelmez second hand ruhából alakult át színpadi jelmezzé. Ezt az előadást élőben is meg lehet majd nézni, a tervek szerint szeptember 28-án a Trafóban. Egyébként a jelmezek esetében olykor az anyagi korlátok is eredményeznek fenntartható megoldásokat, de amíg ezek összeegyeztethetőek a művészi koncepcióval, addig egy win-win helyzetben vagyunk.
De van, amikor a szerencse is közrejátszik. Egy korábbi alkotás, az #Orfeusz#Eurüdiké című táncelőadást kísérő film forgatásánál egy eladás előtt álló lakás bútorait és autentikus tárgyait használtuk fel.
Független alkotóművészként dolgozol. Voltak vagy vannak ruhák, eszközök, amiket több előadásban is használtok? Lehetnek átfedések?
Szabadúszó alkotóként és előadóként több olyan öltözékkel rendelkezem, amelyek különböző kontextusban váltakoznak, de átfedések ritkán fordulnak elő – erre törekedtem mindig is. Vannak univerzális, régi darabok, amelyek sokféle helyzetben jó szolgálatot tesznek, így időről időre újra használhatóak. Mindemellett jelmezkérdésben mindig gyűjtögető típus voltam, és szinte minden fontosabb darabot megtartottam pontosan azért, hogy egy adandó alkalommal, akár színpadi vagy mozgóképes helyzetben ismét használhatóak lehessenek. Még 7-8 éves koromból is megvannak a jelmezek, és talán egyszer azok is újra megtalálják a helyüket, ami már szinte időutazás lenne. A Long time no see! című produkcióban például meg is történt az időutazás, ugyanis a díszlet részeként függő ruhák Margit nagymamám és Veronika testvére kiemelt alkalmakon használt ruhadarabjai az 1940-es évekből. Édesanyám évtizedekig őrizte őket. Pár éve álltam elő azzal, hogy szeretném beemelni az előadásba a ruháikat, mert tökéletesen illenek a darab tematikájához és esztétikájához. Anyukám meghatottan és örömmel adta át a gondosan tárolt darabokat. Így a ruhák nemcsak továbbélnek az előadásban, de azóta fél Európát bejárták a produkcióval.
Nemzetközi együttműködésekben is részt veszel. Hogy látod, mennyire tartják fontosnak a témát külföldön? Más nemzetek hogyan kezelik, építik bele az előadásokba a fenntarthatósági szempontokat?
Szerintem ezek a törekvések elsősorban nem a színpadon figyelhetőek meg, hanem a mögöttes infrastruktúrában, hogy egy adott színház vagy fesztivál milyen irányelveket követ, és ezt milyen módon várja el a meghívott művésztől, vagy ösztönzi a gyakorlására. Például amikor egy fesztivált vagy rezidencia helyszínt csak vonattal – lassú utazással (slow travelinggel) lehet megközelíteni. Ez például látványos, hogy milyen módokat választunk nagyobb európai meghívások esetén, vagy akár mennyire van kialakítva az akadálymentesítés egy adott játszóhelyen, és ez mennyire szempont a játszóhely számára. De nem kell túl messzire tekintenünk, mert a pozitív példák belföldön jelen vannak, például érdemes a Zöld Színház Projektet megemlíteni.
Te személyesen hogyan emeled be a mindennapjaidba a fenntarthatóságot? Milyen érzéseid vannak a témával kapcsolatban?
Tudatosan jelen van a mindennapi mozgásaimban, döntéseimben a fentarthatóság. Abban, hogy mivel indulok el otthonról, hogyan állok a hulladékgyűjtéshez – ami igazából már a bevásárlásnál kezdődik –, hogy mennyi energiát, vizet használok. Miközben ezeket tudatosan gyakorlom, figyelem a környezetemben is, hogy mások hogyan csinálják. A férjem elméleti szinten is sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, követi a nemzetközi fejleményeket, így gyakori beszédtéma közöttünk, hogy az innovatív megoldásokat hogyan lehetne lokálisan, szakmai és háztartási szinten is megvalósítani.
Fotó: Dömölky Dániel
Szerző: Lefor Petra
Olvass tovább!
