Nyaralás: menni vagy nem menni? – Ez itt a kérdés

2021. június 09. |

Egyre türelmetlenebbek vagyunk, egyre inkább úgy érezzük, ennyi megtartóztatás után jár nekünk a nyaralás, és ezen a social media influenszerek életidegen posztjai sem segítenek. Menjünk? Maradjunk? Egyáltalán változtatni fog-e bármit az utazási kultúránkon a pandémia?

Évszázadokon keresztül az arisztokrácia kiváltsága volt, azonban néhány évtizede már szélesebb társadalmi rétegek kultúrájának masszív részévé vált a turizmus: alapvetően úgy épül fel a (nyugati) középosztály élete, hogy szorgosan dolgozik év közben azért, hogy nyáron legyen egy hét, amikor későn kelhet, süttetheti a hasát a tengerparton, finomságokat ehet, túlárazott sört ihat, szóval nem kell, hogy szigorúan mérje a fogyasztásait, és kicsit kikerül az automatizált, racionális hétköznapokból. A módosabbak kultúrájához pedig hozzátartozik ma már a telelés, az őszi–tavaszi wellnesshétvégék kényelme is. Tehát: a társadalom legnagyobb százaléka utazik, kíváncsi más kultúrákra és a pihenést távoli helyekhez köti. Talán észre sem vettük, hogy mennyire erősen az identitásunk részévé vált az utazás mindaddig, amíg el nem vették ezt tőlünk. A legtöbbünk már tavaly sem volt nyaralni, de azóta sok víz lefolyt a Dunán.

A vakcinák és a nyiladozó világ ígérete van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban viszont ott vannak a kiszámíthatatlannak tűnő Covid-mutációk és egy újabb hullám esélye is.

A Covidban az egyik legmegterhelőbb tényező talán az, hogy minden tevékenységünk ugyanazon falak közé szorul. Ezért abszolút érthető, hogy mindenki minimum a Balatonig szaladna az első adandó alkalommal. Még valamikor az első hullámban röppentek fel azok a költői félmondatok, hogy „csak nehogy visszatérjünk abba a világba, amiből kiszakadtunk”, vagy hogy „a Coviddal fizetünk a modern életmódunkért” – na, ilyesmiről mostanában már kevesebbet hallani. Talán mert annyira sokáig kellett tűrnünk, annyira sok alapvető szükségletünk maradt kielégítetlenül, hogy lehetetlen filozofálni a felszabadító cselekvés előtt.

De azért mégis tegyük fel a kérdést: vajon tanulság nélkül fogunk visszaállni a régi kerékvágásba a kínai megawebshopokból való rendelgetéstől a fapados repülőjáratokon keresztül az embertelen tömegrendezvényekig? Vajon nem sikerült kovásznevelgetés, növényöntözgetés, ápolóknak tapsolás és Netflix-maraton közben valami olyasmi következtetésre jutni, hogy fenntarthatatlan volt az eddigi élettempónk és egy olyan mértékű globális összekapcsolódás, mint ami a 21. századot jellemzi? Fenntartható-e a „mert megérdemlem” típusú életfelfogás, az egyéni boldogság ilyen szintű előtérbe helyezése?

covid-nyaralas

Persze iszonyatosan nehéz lenne lemondani az olyan alapvető és mélyen gyökerező kulturális gyakorlatainkról 1-2 év alatt, mint a tömegturizmus, de kielégítetlen igények ide vagy oda, általában, amikor az ember megégeti a kezét, a következő pillanatban nem teszi rá megint a forró serpenyőre. Az emberiség viszont úgy tűnik, most éppen ezt teszi: már néhány hónappal ezelőtt is borzolták a kedélyeket a luxusgépeken Dubajba utazgató influenszerek és politikusok, akik egy alternatív világot közvetítettek a socialmedia-platformjaikon keresztül, ahol a koronavírus nem létező fenyegtés, ahol csak kényelmes bőrülések, pezsgős koccintások és feszes koktélruhák vannak. Most pedig, ahogy egyre nagyobb az átoltottság, a nem influenszerek is „lesz, ami lesz” alapon, jó előre lefoglalják a „jól megérdemelt” pihenőútjukat. Igaz, utazás és utazás között is van különbség, teljesen más, ha leautókázunk a horvát tengerpart egy kis falujának kiadó apartmanjába a családdal, és a hetet szinte izoláltabban töltjük, mint az otthonunkban, és más az is, ha egzotikus ország az úti cél, ahova repülővel megyünk, akár át is kell szállnunk, majd egy hatalmas szállodakomplexumból utazunk minden nap különböző városokba korzózni, de megdöbbentően sok ember vállalja inkább a rizikót ahelyett, hogy még egy nyarat a forró aszfalt ölelésében kelljen töltenie.

És vannak azok az emberek is – sajnos nem is kevesen –, akiknek nem az a legnagyobb problémája, hogy nyaralási úti célok között kelljen döntenie, hanem az, hogy hova küldhetné még el az önéletrajzát, hogy ne kopjon fel az álla. Még akinek megmaradt a munkahelye is érezheti úgy, hogy ez bármikor megváltozhat – hiszen a Covid után már nem érezhetjük olyan stabilnak az életünk alapvető pilléreit, mint előtte –, ezért nyaralás helyett inkább a gyűjtőszámla duzzasztása a cél.

Erősen privilegizált helyzetben vannak, akik egy ekkora globális megrázkódtatás után is gondolkozhatnak nyaralás méretű kiadáson. És ezzel egyetemben elég nagy felelősség is van a vállukon. Ha a koronavírust le is tudjuk lassan gyűrni (és nagyon reméljük, hogy így lesz), nem tudhatjuk, melyik kontinens melyik ártalmatlannak tűnő pontján bukkan fel ismét valamilyen vírus, baktérium, gomba, ami a világ erős összekapcsolódása miatt már sajnos túl jól tudjuk, milyen gyorsan képes térdre kényszeríteni az emberiséget.

Fotó: Unsplash

Olvass tovább!

„Nem lehetne ezt egy fokkal logikusabban csinálni?” – az újranyitás margójára

„Nem lehetne ezt egy fokkal logikusabban csinálni?” – az újranyitás margójára

„Mennyi ideje vagyunk pontosan ebben a f*sban?” – kérdeztem tegnap este a barátomat. „Éppen 14 hónapja” – mondta. Brutális kimondani is, hogy 14 hónapja dolgozunk, pihenünk, szorongunk négy fal között, és csakis a négy fal között. De már látjuk a reménysugarat, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk azt, ami lassan másfél éve feje tetejére állította a világot.  

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter