“Babarózsaszín az otthonom” – Így teremt biztonságot színekkel egy autista ember

2021. augusztus 08. |

A gyerekeknek van kedvenc színük, a felnőttek már inkább a praktikumot veszik figyelembe, amikor tárgyakat vagy ruhákat választanak. Az autizmus spektrumzavarral élő embereknek azonban a színek többet jelenthetnek felnőtt korban is. Egy Asperger-szindrómás fiatal nő azt is elmondja, neki miért pont a babarózsaszín az, ami a megnyugvást és a biztonságot jelenti.

Sosem nőttem ki a kedvenc szín korszakot, az enyém az orgona lila. Mégis a babarószaszín az, amiben legszívesebben elmerülnék, ha egy hatalmas, meleg fürdő lenne krémes festékből. Ha ez lehetséges lenne, soha többé nem érezném úgy, hogy a rám szakad a világ, vagy fáj vagy nyugtalan vagyok. A problémáim barnák, narancsszínűek és piszkos zöldek. A babarózsaszín elmossa mindezt számomra. 

Autizmus spektrumzavarom van, ami sok mindent jelent, jót is, rosszat is. Nagyon könnyen elborítanak a környezet hangjai, textúrái, érzései, az illatok, a látvány, a fények és a színek is lehetnek hangosak. Annyira, hogy az egy ponton túl fáj. Ha a körülöttem lévő dolgok túl hangosak, minél inkább van egy dolog, ami túl erős, annál nagyobb valószínűséggel borulok ki. Amikor eljutok oda, hogy nem tudom tovább szabályozni az érzéseimet, elveszítem a beszéd és a gondolkodás képességét is. Ahhoz, hogy ez minél kisebb eséllyel történjen meg, keresem a csendet. A szó szoros értelmében, és a többi érzékszervem számára is, a nem túl erős fényektől a puha pamut ruhákon át a pasztell színekig. 

Az otthonom a legbiztonságosabb hely számomra, a csendre hangoltam. Takaros, tele olyan tárgyakkal, amiket megnyugtatónak találok, és legfőképpen minden a babarózsaszín különböző árnyalataiban játszik. Minden, az ésszerűség határain belül, babarózsaszín: a vázák, a képek, a gyertyák, játékok, bögrék, virágcserepek, tányérok, a pirító, a díszpárnák, huzatok, takarók és könyvek. Ahogy idősebb lettem és rájöttem, miért olyan fontos ez számomra, a nagyobb bútordarabokból is beszereztem rózsaszínt. Szekrények, lámpák, az asztalom, irodai székem. Ez nem csak egy rózsaszín korszak számomra. Minél rózsaszínebb a környezetem, annál puhábbnak érzek mindent. A napom rózsaszín térben kezdődik és ér véget, ez mindent elcsendesít körülöttem. Még akkor is, ha a nap középső részét a hangos világban kell töltenem. Tudom, hogy a rózsaszín otthonom vár rám. 

Korábban, mielőtt megértettem volna, hogyan működik az agyam, azt gondoltam én is, hogy csak nagyon szeretem ezt a színt, és majd elmúlik. Az emberek bókoltak, milyen harmonikus a megjelenésem, mintha csak véletlen volna. A hosszú, babarózsaszín körmök tökéletesen illettek a babarózsaszín szoknyámhoz és babarózsaszín sportcipőmhöz. Bizonyos értelemben esély sem volt rá, hogy ne így történjen, ha csukott szemmel bármit kivettem volna a szekrényemből, három az egyhez az esélye, hogy valami babarózsaszínt vettem volna ki először. Amikor az emberek belépnek az otthonomba, vagy videóhíváson bekukkanthatnak, általában megjegyzik, hogy mennyire sok rózsaszín van benne. Ahogy elkezdtem megérteni az agyam működését, megértettem, hogy az érzés végletessége, ami akkor önt el, ha a babarózsaszínre nézek, szemben a más színekkel szembeni ellenérzéseimmel, nem egyszerűen annyit tesz, hogy ez a kedvenc színem. Ez a világgal való megküzdési módszerem.

Az autizmus gyakran jár együtt azzal, hogy látszólag önkényesen rendszerezzük a dolgokat a jó érzést kelt, rossz érzést kelt kategóriákba, és ez minden autizmus spektrumzavarral élő embernél más és más lehet. Nem vagyunk egyformák. Számomra a gyapjú jó érzés, a pamut nem. A hús rossz ízű, a krumpli jó. A barna rossz érzés, ám a babarózsaszín jó, nagyon jó. A dolgok azonnal jó vagy rossz érzést váltanak ki, és nem mindig van erőm szavakkal kimondani vagy rámutatni, miért, de tudom, hogy a rossz érzést keltő dolgok könnyen kiboríthatnak, míg a jó dolgok segítenek, hogy embernek érezzem magam. A kényelmetlenség és feszültség, amitől aprónak érzem magam, elmúlik a jó dolgoktól. Tudom, hogy ha ezeket választom, az élet nem csak könnyebb, de élvezhető lesz. Az az étel, az a szín, film vagy hely, ami jó, segít otthon érezni magamat magamban, míg elhalványul minden rossz. Ez nagyon jó érzés. 

A rózsaszínnek számos élete van. Amióta csak az eszemet tudom, a rózsaszín lányos színnek számított, de ez ma már lassan változik. Sőt, a milleniál pink meghódította a lakberendezést, és olyan népszerű lett, hogy az embereknek már a látványából is elege lett. Most, hogy a rózsaszín trónfosztása zajlik, valószínűleg lassan én vagyok az utolsó ember, aki felvásárol mindent a babarózsaszín különböző árnyalataiban. Az otthonom babarózsaszín ugyan, de sokkal inkább, a babarózsaszín az én otthonom.

Forrás: Apartment Therapy/Marianne Eliose Fotó: Instagram

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter