Kínában nem ülhetnek heti 3 óránál többet képernyő előtt a fiatalok

2021. szeptember 07.
A kínai szigor ezúttal a gyerekek képernyőidejére csapott le. A 18 év alattiak csak heti három órát tölthetnek a videójátékok előtt. A kínai vezetés így akarja orvosolni az egyre aggasztóbb méreteket öltő számítógép-függőséget a gyerekek körében.

Ami nem megy a szülőknek saját hatáskörükben, azt Kína csuklóból próbálja megoldani. A kiskorúak számára jelentősen korlátozták a képernyőidőt: iskolaidőben egyáltalán nem videójátékozhatnak a gyerekek, csak péntekenként, hétvégén és az ünnepeken lóghatnak kedvenc játékaikon egy-egy órát a fiatalok. Az új szabály szeptember elsején lépett életbe.

Már korábban is próbálták beszabályozni a kiskorúak videójátékozási szokásait, mivel a túl sok számítógép előtt töltött időt okolják a járványos méreteket öltött rövidlátást és videójáték-függőséget. 2019-ben hozták azt a szabályt, mely szerint a 18 év alatti gamereknek este 10 és reggel 8 között tilos a játék hétköznapokon. 2018-ban pedig Pekingben majdnem kilenc hónapra betiltották a videójátékok árusítását. 

kina-kiskoru-szamitoges-jatek-torveny

A kínai kormányzat további szigorításokat is tervez. Szándékaik szerint a kiskorúaknak regisztrálniuk kell valódi nevükkel ahhoz, hogy játszhassanak, a játékgyártó cégeknek pedig kötelező lesz valódi adatokat begyűjteniük. Ezt néhány vállalat már bevezette egyébként, ahogy a játékidő korlátozását is, például a Honor of Kings nevű telefonos játéknál. 

A játékfüggőség ellen?

Persze nincsenek illúzióik sem az ország, sem a játékcégek vezetőinek. A gyerekek ugyanis kikerülhetik a tiltó szabályokat, ha felnőttek regisztrációját használják, ezért a kormányzat a családok együttműködését is kéri, hogy a játékfüggőséget megelőző szabályok működhessenek. 

Még nem tudják, milyen lesz az új tiltás általános hatása. A kiskorúak már eddig sem költhettek 400 jüannál (18 ezer forint) többet egy hónapban számítógépes játékokra. A játékgyártó cégek első statisztikáiból az látszik, hogy a 16 év alatti játékosok már csak a teljes játékokra való költés 2,6 százalékát adják a szigorítások óta.

Dél-Koreában pont ellentétes irányba indultak el a törvényhozók. Szinte egy időben a kínai szigorítással a másik távol-keleti ország vezetői eltörölték azt a szabályt, mely megtiltotta a játékot éjfél és reggel 6 között a 16 éven aluliaknak. A szülőkre és gondozókra bízzák inkább, hogy meghúzzák a határokat, ami a gyerekek játékidejét illeti. 

A konzolok Kínában nagyon sokáig tiltott játéknak minősültek. Csak 2015-től lehet játszani ezeken, a legtöbb kínai gamer ugyanakkor manapság már inkább számítógépen vagy mobilon játszik, az olyan cégek, mint a Nintendo vagy a Sony lassan kiszorulnak a konzolokkal a piacról. 

Forrás: Washington Post Fotó: Unsplash

Olvass tovább!