2017 karácsonya előtt jártunk, amikor megtudtam, hogy a férjemnek szeretője van. 27 éve voltunk házasok, én pedig eleinte próbáltam magam arról győzködni, hogy biztosan csak az életközépi válság érte utol. Egy pillanat alatt fordult feje tetejére az egész életem, amikor kiderült, hogy egy férfivel lépett félre.
A gyerekeinket mindig az elfogadásra neveltük, és bíztunk benne, hogy őszintén mernek majd hozzánk fordulni, ha úgy érzik, ők mások, mint a többség. Soha nem gondoltam volna, hogy végül a férjem lesz, aki coming outolni fog. A felismerés fájdalmas, de egyben gyönyörű volt.
Stuart a lebukása után meg volt róla győződve, hogy el fogom hagyni, hogy végleg el fogja veszíteni a gyerekeit, a családját, a barátait, egy szóval mindenét. Én viszont csak néztem a férfit, aki mellett a fél életemet eltöltöttem, és láttam rajta, ahogy elönti a szégyen, a zavartság és a fájdalom. Úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova. Inkább találjuk ki együtt, hogyan élhetünk tovább egy családként.
Korábban még csak nem is hallottam vegyes orientációjú házasságokról – ahol az egyik fél heteroszexuális, a másik pedig meleg – egészen addig, amíg én magam nem találtam magam egy ilyen helyzetben. Mivel annyi mindent kellett felfedeznünk és megértenünk, úgy döntöttünk, hogy a férjemnek első lépésként el kell kezdnie randizni, hogy kiderítse, meleg-e vagy inkább biszexuális, és hogy megértse, mit jelent mindez a számára – és a számunkra.
Egyáltalán nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Titokban rengeteget sírtam, miközben éjszakánként álmatlanul forgolódtam. Végül elhatároztam, hogy amennyire lehet, összeszedem magam. Úgy voltam vele, ha kiderül, hogy meleg, még mindig lehetek a legjobb barátja és exfelesége, és lehet egy nagy közös szivárványcsaládunk. Segítettem hát neki létrehozni a netes társkereső profilját, készítettem róla néhány szexi fotót, amiket aztán feltölthetett, és folyamatosan cikkeket küldözgettem a meleg randizásról.
2018 februárjában Stuart levette a jegygyűrűjét, és megkért, hogy vigyázzak rá. Összepakolta a holmiját és félig-meddig átköltözött egy közeli nagyvárosba, hogy nekilásson felfedezni önmagát.
Tudtam jól, hogy ezzel a házasságomat teszem kockára, de ha őszinte akarok lenni, a házasságom ekkora már véget ért. Tudatosítanom kellett magamban, hogy Stuartot jobban szeretem, mint a házasságunkat – és hogy most az ő boldogságának a megtalálása a cél, nem a házasságunk megmentése. De ami még ennél is fontosabb, és sokkal nehezebb volt, el kellett oda jutnom, hogy őszintén kimondhassam: jobban szeretem saját magamat, mint a házasságunkat. Amikor segítettem Stuart bőröndjét bepakolni, ez utóbbin még jócskán dolgoznom kellett.
Mindig is tudtam magamról, hogy intelligens vagyok, az önbecsülésem azonban egész életemben valahol a béka feneke alatt volt – főleg azután, hogy megtudtam, a férjem egy 25 éves exmodellel szexelt. A házasságom alatt az önértékelésem szinte mindig a férjemtől függött. Ezt hívják valószínűleg társfüggőségnek. Tehát amíg Stuart randizgatott, én elhatároztam, hogy dolgozni fogok saját magamon. Elkezdtem meditálni, önsegítő könyveket olvastam, jógáztam, terápiára jártam – hol egyedül, hol Stuarttal. Szépen lassan újra felépítettem saját magam és feltártam a problémáim gyökereit. Ez volt az egyik legnehezebb feladat, amivel egész életem során szembe találtam magam.
Az év közepére Stuart megállapította, hogy biszexuális, és azt szerette volna, ha együtt maradunk, de nyitott házasságban – hogy mellettem egy barátja is lehessen. Hogy le tudjuk győzni a félelmünket, illetve bizalmatlanságunkat, és hogy helyet tudjunk teremteni még egy főnek a kapcsolatunkban, rengeteg szabályt és kitételt alkottunk meg. Mindent átbeszéltünk: hogy mikor és milyen gyakran találkozhatnak, hogyan kommunikálhatnak és hasonlók. Szerettem volna, hogy Stuart kibontakozhasson, de ugyanígy a házasságunkat is életben akartam tartani, sőt, arra vágytam, hogy ismét kivirágozzon. Nem tudtuk, hogy mindez vajon lehetséges-e, de meg szerettük volna próbálni.
Megegyeztünk hát abban, hogy mindig az együtt töltött időnk fog prioritást élvezni, és teszünk róla, hogy mindig a házasságunk legyen az első. Ez azt jelentette, hogy el kellett kezdenünk dolgozni a saját kapcsolatunkon: randinapokat neveztünk ki, beiktattuk a rendszeres szexet az életünkbe, és közben próbáltunk minél többet őszintén kommunikálni egymással. Igyekeztünk támogatni egymást, miközben próbáltunk saját magunk jobb verziójává válni.
A házasságunk 2.0-ás verziója akkor kezdődött el igazán, amikor Stuartnak barátja lett. Mindig próbáltam összebarátkozni a randipartnereivel, főztem nekik, egyikükkel még nyaralni is elmentem. De kihívások persze így is adódtak – volt, hogy Stuartot hazugságon kaptam, máskor egy lehetséges nemi betegség miatt kellett aggódnunk. És közben mélyen magamban még mindig küzdöttem a féltékenységgel és az önutálattal.
Aztán valami elkezdett megváltozni. Rájöttem, hogy miközben Stuart szexualitásába, szorongásaiba és aktuális kapcsolataiba rengeteg energiát beleöltem, magammal sokkal kevesebbet foglalkoztam. Éreztem, hogy többre van szükségem, hogy végre magamra kellene koncentrálnom. Magam mögött hagytam a félelmeimet, és fejest ugrottam az életbe.
Kezdésnek beszálltam egy édeshármasba Stuarttal és a dögös pasijával, de az is megesett (természetesen Stuart jóváhagyásával), hogy a férjemet teljesen kihagytuk a dologból. Nem olyan régen pedig az én oldalamon is kinyitottuk a házasságunkat: 54 évesen rá kellett jöjjek, hogy mennyire nagyon élvezem az alkalmi szexet.
Nem tudom, hogy mindez hová fog vezetni. Mindig minden változik, csak a halál az egyetlen biztos dolog az életben. Hiába szeretjük egymást szívből, nem tudom, hogy a házasságunk vajon kiállja-e az idő próbáját. Magamban azonban végre biztos vagyok. Tudom, hogy bármi is történjen, félelem nélkül, örömmel és kíváncsisággal állok a jövő elé.
Forrás: HuffPost.com Fotó: Getty Images
