Hatodik alkalommal gyűjtenek ronda pulcsikkal a rászorulóknak

2021. november 27.
Elő a ronda pulcsikat! Az idei lesz a hatodik alkalom, hogy a leggiccsesebb felsőnket magunkra öltve futhatunk a jótékonyság jegyében. December 11-én nemcsak Budapesten, de Debrecenben is vár a Ronda Pulcsis Futás.

Galambos-Parti Regina és Galambos Pál, a Bakancslista Magyarország alapítói 2015-ben szervezték meg az első Karácsonyi Ronda Pulcsis futást. Igazi családi eseményt álmodtak meg: az élményfutáson részt vehetnek kicsik és nagyok, sportosak és kevésbé mozgékonyak, hiszen a távok sprintelve, kocogva, de akár sétálva is teljesíthetőek. Az idei esemény rendhagyó, hiszen a sportolók Budapesten eddig a Margitsziget futópályáján mutathatták meg a legrondább pulcsinkat a nagyközönségnek, most a Városligetben találkoznak majd. A liget déli bejáratától (Múzeum Mélygarázs és Promenád) indulva a Városligeti Futókörön (2 km) elfut a csapat többek között a Millennium Háza és a Rózsakert mellett is, hogy aztán a Mikulás Gyárhoz érkezzen.

ronda-pulcsi-karacsony-futas-jotekonysag

Debrecenben a belvárosban futnak majd a ronda pulcsisok a Baltazár térről indulva, a Hunyadi utca – Péterfia utca – Piac utcai sétálóövezet – Füvészkert utca – Múzeum utca – Baltazár tér útvonalon, érintve a gyönyörű kirakodóvásárt is. A futáson a DVSC labdarúgócsapata és nőikézilabda-csapata is részt vesz, a start előtti bemelegítés pedig a két csapat erőnléti edzői, Száraz Ádám és Rácz Henrietta vezetésével történik, az esemény szervezésében a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködik.

ronda-pulcsi-karacsony-futas-jotekonysag

A futók tárgyi adományokkal is segítik a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet és a Debreceni Karitatív Testület munkáját. A Karácsonyi Ronda Pulcsis futáson résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint előkapni a leggiccsesebb, legrondább vagy legviccesebb karácsonyi pulcsijukat, sapkájukat, sálukat (és persze a futócipőjüket), magukkal hozni a védettségi igazolványukat és összekészíteni a rászoruló családoknak szánt csomagot. A szervezők a tárgyi adományokat a futás helyszínén várják, innen szállítják majd tovább a segélyszervezetek részére.

És hogy mi legyen a csomagban? A legtöbbet ezekkel az alapanyagokkal segíthetünk (ügyelve rá, hogy a szavatossági idő legalább jövő áprilisig tartson):

  • hús- és készételkonzervek
  • lekvár
  • kekszek
  • mogyorókrém (dobozos)
  • étolaj
  • száraztészta, tésztaszósz
  • cukor
  • rizs
  • gyümölcs- és zöldségkonzerv
  • bébiételek

A futáson bárki ingyenesen részt vehet védettségi igazolvánnyal, ám a szervezők azt kérik, előzetesen regisztráljunk.

Karácsonyi Ronda Pulcsis futás időpontja és helyszínei: 

  1. december 11. 10:30, START: Budapest, Városliget, Múzeum Mélygarázs és Promenád „D lejárat”
  2. december 11. 10:30, START: Debrecen, Baltazár tér

Olvass tovább!