Ez a férfi lett az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke

2022. február 05.
Robert Biedron Lengyelország egyik fiatal, feltörekvő politikusa, aki Európa talán legkatolikusabb országának első és egyetlen nyíltan meleg politikusa. Nehéz útja volt a lengyel parlamentig, most mégis ő lett az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke.

Robert Biedron lengyel LMBTQ-aktivista politikus 1976. április 13-án született Rymanówban. Krosnóban töltötte gyermekkorát, majd politikatudományból szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai után hallgatója volt a Politikai és Társadalmi Vezetők Iskolájának és a Helsinki Human Rights Foundation Emberi Jogok Iskolájának, mindezek mellett pedig angolul, franciául, oroszul, eszperantóul és olaszul is megtanult. Bár édesanyja a Szolidaritás antikommunista mozgalom tagja volt, apja pedig kommunista, Biedron csak akkor ismerkedett meg szorosabban a politikával, amikor 25 évesen a varsói Kampány a Homofóbia Ellen nevű szervezet vezetőjeként részt vett Lengyelország első Pride-felvonulásán.

Robert-Bierdron

2005-ben a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) jelöltjeként indult a lengyel parlamenti választáson, sikertelenül. A 2011 októberében azonban a Palikot Mozgalom jelöltjeként elérte célját és ő lett a Szejm, vagyis a lengyel parlament alsóházának első nyíltan meleg tagja. Szociálliberalista elveket képvisel, Európa-párti és szorgalmazza az egyház és az állam szétválasztását. Politikusként azonban nem csak az LMBTQ-jogokért és az azonos neműek házasságáért harcol Lengyelországban: feminista is és kiáll a nők abortuszhoz való joga mellett, támogatja a fogamzásgátláshoz való szabad hozzáférést és a szexuális edukációt. Biedron szerint a katolikus egyházat meg kell adóztatni és ki kell vonni az iskolákból.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Robert Biedroń✌️ (@robertbiedron) által megosztott bejegyzés

Küzd azért is, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát, és a melegek elleni támadásokat gyűlölet-bűncselekménynek tekintsék Lengyelországban – mindezt egy olyan országban, ahol az állampolgárok 87%-a hívő katolikus, és ahol a kormány vezetői csatlakoztak a katolikus egyházhoz, hogy elítélik a melegek jogait mint „gyermekek elleni támadást”. Lengyelországban közel 100 közösség nyilvánította magát az „LMBTQ-ideológiától- mentesnek, a krakkói érsek pedig „szivárványos pestisnek” nevezte a közösséget. Megválasztása után többször lett homofób agresszió áldozata, fizikai támadás is érte őt.

2014-ben úgy döntött, elindul a słupski polgármester-választáson, ahol a második fordulóban a szavazatok 57 százalékát szerezte meg, ezzel ő lett hazájában az első nyíltan meleg polgármester. „Képviselőként négyszer-ötször megvertek az utcán – mondta a sikeresen zárt kampány után. – Most mind rám mosolyognak, és köszönnek. Néhány évvel ezelőtt leköptek volna, ma azt mondják, hogy jó reggelt, polgármester úr. Ez a változás jele.” Új pozíciójában tagja lett az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa által létrehozott, a nemek közötti egyenlőséggel, a kényszerű lakóhelyelhagyással és a védelemmel foglalkozó tanácsadó csoportjának.

Polgármesterként még a fizetéscsökkentést is vállalta, limuzinját biciklire cserélte, lefaragott a növekvő adósságokból és igyekezett Słupskot a megújuló energiaforrások felé terelni. A városházán betiltotta a palackozott vizet, és arra is volt példa, hogy leült egy nagy piros kanapéra a város közepén, hogy a választókkal beszélgethessen. Hamarosan elindította Brainstorming Biedronnal elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek célja Lengyelország jövőjének megvitatása volt. A munkálatokból alaposan kivette a részét, ugyanis minden eseményt ő maga bonyolított le, gyakran több ezer érdeklődővel.

2019 februárjában új politikai pártot alapított Tavasz (lengyelül: Wiosna) néven a konzervatív Jog és Igazságosság és liberális Polgári Platform (Platforma Obywatelska) alternatívájaként. Pártja a szavazatok 6,1%-át szerezte meg az európai parlamenti választásokon, Biedront pedig három hónappal később európai parlamenti képviselővé választották, ahol pártja a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) csoportjának tagja. A Baloldal (Lewica) nevű, három három pártból, a Demokratikus Baloldali Szövetségből (SLD), a Tavaszból és a Baloldal Együttből (Lewica Razem) álló politikai szövetség tagjaként még ellenzéki miniszterelnök-jelöltként is indult 2020-as elnökválasztáson.

Politikusként Biedron nagy hatással volt arra, hogy a lengyelek ma hogyan vélekednek a homoszexualitásról. Bár hazájában az azonos neműek házassága még mindig törvényellenes, polgármesterként sok pár esküvői szertartásán részt vett, melegként pedig éppen ezért csalódott is: „Rendkívül féltékeny vagyok, mert látom a boldogságukat. 15 éve vagyok együtt a párommal, és ez még mindig csak egy álom. Nem fair, hogy 2018-ban két felnőtt nem házasodhat össze, ha szereti egymást, és elköteleződnek egymás iránt.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Robert Biedroń✌️ (@robertbiedron) által megosztott bejegyzés

Európai parlamenti mandátumának kézhezvétele óta helyettes tagja a Kanadával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek és a Külügyi Bizottságnak, tevékenykedik a Költségvetési Bizottságban, a Bizottsági Elnökök Értekezletében, Küldöttségi Elnökök Konferenciájában. Vezetője a Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek, valamint január 25. óta elnöke a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságnak.

Miután a lengyel Legfelsőbb Bíróság 2020-ban kimondta, hogy a magzati rendellenességek esetén végzett abortuszok alkotmányellenesek, Biedroń felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy az Európai Uniónak sokkal erősebben kéne védenie a nők jogait. Most az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának elnökeként állhat ki az alapvető emberi jogokért és a nemi egyenlőségért, ami cseppet sem áll távol tőle: 2020 októberében azt mondta, úgy gondolja „hogy a pokolban különleges helyük van azoknak a férfiaknak, akik nem segít a nők egyenlőségének elérésében”.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!