1875-ig a világon senkinek nem volt fogalma arról, hogy vajon hogyan is „készülnek” a gyerekek. Nem tudták sem a hétköznapi emberek, sem azok a nagy nevű tudósok, akiknek egyébként a modern világ kialakulását köszönhetjük. Leonardo da Vinci, Galilei vagy éppen Isaac Newton is csak a sötétben tapogatózott.
A megfigyeléseknek köszönhetően azzal már elég korán tisztában lettek, hogy ha a nők és a férfiak szexelnek, annak eredményeképp egyes esetekben kisbabák születnek. De hogy pontosan hogyan és miből lesznek ezek a babák, arról sejtésük sem volt. Nem tudták, hogy a nők szervezete petesejteket termel, és hiába fedezeték fel végül a hímivarsejteket, eszükbe sem jutott, hogy ezeknek az úszkáló kis ebihalaknak bármilyen köze lehetne a terhességhez vagy a kisbabákhoz. (Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint a hímivarsejtek valamiféle paraziták lehettek. Legalábbis Newton így gondolta.)
De vajon miért volt ekkora zűrzavar a fejekben a fogantatással és a születéssel kapcsolatban? Miközben a korszak legnagyszerűbb tudósai sikeresen ki tudták számítani a Föld tömegét, vagy éppen nyomon tudták követni az üstökösök útját, a születés csodája vajon miért fogott ki rajtuk? Miért volt szükség több mint két évszázadra, hogy végre megfejtsék azt a rejtélyt, amire ma már egy általános iskolás is fejből tudja a választ?
Leonardo da Vinci, 1492
Legfőképpen azért, mert az emberi anatómiával kapcsolatos kutatások kezdetben meglehetősen körülményesek voltak. Ahhoz, hogy az emberi testet tanulmányozni tudják, a tudósoknak valahogy friss hullákhoz kellett jutniuk, ami akkoriban nem feltétlenül volt könnyű feladat. Vagy sírrablókkal kellett üzletelniük, vagy hóhérokat lefizetniük. „Bármennyire erős is a kíváncsiság, az undor könnyen megállíthatja a munkát. Vagy ha az undor nem is, akkor lehet, hogy a félelem akadályoz meg abban, hogy az éjszakai órákat felnegyedelt, megnyúzott, és ijesztő holttestek társaságában töltsd” – írta Leonardo da Vinci.
A fenti rajzot Da Vinci készítette 1492-ben egy éppen szexelő párról, és ha jobban megfigyeljük, számos különös részletet fedezhetünk fel rajta. Ott van például a férfi pénisze, amin belül a húgycső mellett egy másik cső is látható. Ez a második cső valójában csak Da Vinci fejében létezett, aki úgy gondolta, hogy a rajzon látható alsó vezeték a vizeletet, míg a felső a spermát szállítja. Ez utóbbi ráadásul az elképzelése szerint a gerincoszlophoz és az agyhoz is kapcsolódik. (Ebben az elképzelésben a herék szerepe nem volt egészen világos.) A gerinckapcsolat egyébként még az ókori görögöktől jött, ők hitték azt, hogy „a spermium egy csepp az agyból”.
Da Vinci a fenti rajzon egy női testet is ábrázolt, megint csak sajátos részletekkel. A petefészkek például teljesen hiányoznak róla, helyettük azonban látható egy furcsa cső, ami a méhtől egészen a mellbimbókig fut. Persze ez a cső sem létezik a valóságban, Da Vinci viszont meg volt róla győződve, hogy az anyatej a méhből származik, és a menstruációs vérből alakul ki. (Ez az elmélet is eredetileg a görögöktől jött, miután megfigyelték, hogy a terhes nők és a frissen szült anyák nem szoktak menstruálni.)
Tanulmányok a méhben levő magzatról, Leonardo da Vinci, 1510-13
Az anatómiai kutatások korai éveiben, amikor még a mikroszkópot sem találták fel, az emberi szexualitást övező talányok szinte teljesen megfejthetetlenek voltak. Hiába fedezték volna fel valamilyen isteni csoda folytán, hogy a babagyártásban a spermiumoknak és a petesejteknek lehet szerepe, nem lett volna eszközük hozzá, hogy lássák, vizsgálni tudják ezeket a sejteket. Igaz ugyan, hogy a petesejt az emberi test legnagyobb sejtje, de azért mégis csak akkora, mint ennek a mondatnak a végén lévő pont. A spermiumok pedig a legkisebb emberi sejtek, túl miniatűrök ahhoz, hogy szabad szemmel látni lehessen őket.
Ha pedig mindez nem tette volna már önmagában is nehézkessé a vizsgálódást, ott volt még az akkoriban nagyon erős vallásos hit is, ami csak még jobban összezavarta a tudósokat. Az újkor kezdeti időszakában (a 16–18. század) a tudomány és a vallás nem riválisai volt egymásnak, hanem szövetségesei. A tudományos forradalom minden nagy neve buzgó istenfélő volt, és mindannyian magától értetődőnek tekintették, hogy Isten műveinek tanulmányozásával felmagasztalják a teremtményét. A probléma csak az volt, hogy ez a nagyon erős vallásos hit inkább elvakította, mint sem segítette a tudósokat.
Hisztéria: egy diagnózis, amivel évszázadokig fegyelmezték a nőket
A hisztéria rendkívül homályos diagnózisát évezredeken keresztül húzták rá gyakorlatilag minden szokatlan és megmagyarázhatatlannak vélt női megnyilvánulásra – valamint használták fel arra, hogy visszaszerezzék a kontrollt az egyre inkább öntudatukra ébredő nők felett.A vallásos közvélekedés szerint Isten nem csak egy egyszerű teremtő volt, aki a csillagokat és a bolygókat megalkotta, valamint az embert a maga képmására formálta. Ő volt a Teremtő, a világon az egyetlen lény, aki képes lehetett életet létrehozni. Teljesen elfogadhatatlanná vált tehát az az elképzelés, hogy egy hétköznapi férfi és nő, kettesben a sötét szobában valahogyan mégiscsak le tudjon gyártani egy másik embert. Ennek a gondolatmenetnek a következményeként született meg az a mára bizarrnak tűnő doktrína, amelyet a legnagyobb tudósok is több mint egy évszázadon át vallottak. E szerint a gyerekeket még véletlenül sem a szülők hozzák létre – a gyerekeket, úgy mint minden egyes élőlényt, Isten teremtett meg egy pillanat alatt az idők kezdetén. A hitük szerint Isten az idők kezdetén minden egyes, a világon valaha élő embert megteremtett, akiknek aztán a születésük időpontjáig matrjoska baba módjára egymásba pakolva kell várakozniuk. Ott voltak Ádám herezacskóiban, vagy éppen Éva petefészkeiben, és amikor eljött az idejük, mindegyikük egymás után színre lépett.
Jacob Jordaens Ádám és Éva c. festménye, 1640
Az 1600-as évek végétől kezdve az 1700-as éveken át, egészen az 1800-as évekig a fogantatásnak ez a bizarr elmélete teljesen elfogadottnak számított. A 18. században ugyan kialakult a témában egy tudományos vita, de még véletlenül sem arról, hogy van-e bármi értelme ennek az elméletnek vagy sem. Helyette a spermisták és az ovisták kezdtek el harcolni egymással.
A spermisták Ádámra összpontosítottak, és kifejezetten az ő testében képzelték el ezeket a matrjoska babákat. Adott volt tehát szerintük Ádám, akinek a heréiben ott voltak a spermiumok, ezekben a spermiumokban pedig icipici, miniatűr emberek voltak. De ezeknek a miniembereknek is voltak saját heréik, amikben szintén ott voltak a spermiumok, azokban pedig… A sort a végtelenségig lehetne folytatni. Az ovisták ugyanezt az elméletet vallották, kivéve, hogy ők Éva petefészkébe képzeltek bele milliónyi és milliónyi apró embert. 1694-ben Nicolas Hartsoeker, holland matematikus és fizikus készített is egy rajzot egy spermába rejtett apró emberi lényről, és meg volt róla győződve, hogy egy fejlett mikroszkóppal ezeket az apró embereket még látni is lehetne a spermiumok vizsgálata közben. Ezeket a lényeket nevezték homunculusnak.
Nicolas Hartsoeker illusztrációja a hímivarsejtben található az apró homunculusról, 1694
A mikroszkóp feltalálása a tudomány egészen új távlatait nyitotta meg, a fejlődés azonban nem indult csak úgy el egyik pillanatról a másikra. Az újonnan jött szerkentyűk több mint egy évszádon keresztül megint csak arra szolgáltak, hogy zsákutcába vigyék a tudósokat.
A mikroszkopikus kutatók közül a legnagyobb egy holland posztókereskedő, Anton van Leeuwenhoek volt, aki 1674-től kezdve saját kézzel készített egylencsés mikroszkópjaival akár 300-szoros nagyítást is el tudott érni. Van Leeuwenhoek nekiállt alaposabb vizsgálatnak alá vetni a környezetét, aminek köszönhetően ő volt képes először megfigyelni a vérben lévő a vörösvérsejteket, az ondóban található spermiumokat és a tócsák vizében az egysejtű állatokat. Egészen addig a tudósoknak még csak sejtésük sem volt róla, hogy egy ennyire színes és változatos mikrovilág él az emberek körül, valamint az emberekben. De persze a vallásossága miatt Van Leeuwenhoek is meg volt róla győződve, a felfedezései valójában Isten létezésének további bizonyítékai, és írásaiban áhítattal emlegette azt a csodát, amellyel Isten képes volt ilyen picike teremtményeket tervezni. 1677 egy őszi éjszakáján Van Leeuwenhoek és felesége éppen szeretkeztek, amikor közvetlenül az ejakuláció után a férfi felugrott, és a mikroszkópjához szaladt egy spermamintával. A nagyító alatt Van Leeuwenhoek több ezernyi miniatűr, ficánkoló – saját szávaival élve – animalculest látott, felfedezéséről pedig azonnal írt is egy levelet az újonnan alakult Royal Society of Londonnak. A levélben arról nem volt szó, hogy vajon Van Leeuwenhoek asszonyt is ugyanennyire felvillanyozta-e a felfedezés.
De bármilyen közel is járt Van Leeuwenhoek ahhoz, hogy megérthesse az élet titkát, hogy felfedezze a szaporodás mibenlétét, végül egészen más konklúziót vont le a mikroszkópos vizsgálódásaiból. Meg volt róla győződve, hogy a spermában ugyanolyan egyszerű animalculesok, azaz mikroélőlények élnek, amilyeneket a nagyítója segítségével láthatott már a vízben, a fanedvben, vagy éppen a saját fogain. Nem gondolta, hogy a felfedezésének a fogantatáshoz bármi köze is lehetne.
Az úgynevezett parazitaelmélet is egészen az 1800-as évekig fennmaradt. Még 1840-ben is jelent meg olyan orvosi könyv, amely a hímivarsejtet a különféle paraziták, például galandférgek és hasonló, nem túl vonzó élőlények között tartotta számon. Ha pedig ez nem lenne elég, a spermiumokkal kapcsolatban egy másik, nem kevésbé bizarr teória is elég sokáig, majd egy évszázadig tartotta magát a köztudatban. Az 1700-as években Európán egy maszturbáció ellenes hisztéria söpört végig, amit egy elismert orvos bestseller könyve indított el. A szakember a maszturbáció „pusztításaira” próbálta az embereket figyelmeztetni egyik esettanulmánya bemutatásával. A könyvben egy 17 éves férfi páciensről írt, akit az önkielégítés betegített meg: a fiú annyira legyengült és lesoványodott, hogy az ágyból sem tudott kikelni, „inkább egy halotthoz, semmint egy emberi lényhez hasonlított”. A szerencsétlen fiatalember csaknem teljesen elvesztette az emlékezetét, csak annyi ereje maradt, hogy beismerje az orvosnak bűnös szokását: bizony korábban rendszeresen maszturbált. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy vajon mi okozhatja az állapotát. „Halvány véres folyás folyt az orrából; habzott a szája; hasmenése volt, önkéntelenül jött rá a székletürítés; a péniszéből ömlött a sperma.” A fiú néhány hét múlva meghalt.
Ma már minden 10 éves gyerek tudja, honnan is jönnek a kisbabák – a történelem legnagyobb gondolkodói előtt viszont ezt a rejtélyt évezredeken át homály fedte. Biztosak lehetünk benne, hogy ha a jövő generáció egyszer visszanéznek majd ránk, ők is mosolyogva fogják csóválni a fejüket a számunkra ma még evidensnek gondolt elméletek láttán.
Forrás: atlasobscura.com Fotó: Wikimedia, Wellcome Library
Olvass tovább!
