Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 49 év után hatályon kívül helyezte azt a Roe kontra Wade nevű határozatot, amelynek köszönhetően az abortusz országszerte legálisan hozzáférhető volt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tagállamok innentől maguk dönthetnek arról, hogy betiltják-e a terhesség megszakítását. Az abortusz betiltását a politikusok általában az „életvédelemmel” szokták megindokolni, de vajon tényleg ez az igazság? Tényleg a meg nem született magzatok miatt aggódnak ennyire a politikusok?
Les Krisztina: Nagyon könnyű tetten érni, hogy mennyire álszent azt mondani, hogy az abortusz betiltása az életvédelemről szól. Ezek a magzatok addig érdeklik a politikusokat, amíg meg nem születnek. De hogy a születésük után milyen intézményrendszerben fogja őket körül venni, hogy milyen egészségügyi szolgáltatásokhoz fognak hozzáférni, vagy az amerikai kontextusban, hogy lelövik-e őket az iskolában, az már senkit nem érdekel. Onnantól kezdve, hogy ez a magzat megszületik, hirtelen az ő élete már kevésbé érdekli a politikusokat. Azt látjuk, hogy az abortusz betiltása mögött abszolút a nők kontrollálása, a nők feletti hatalomgyakorlás húzódik meg.
Hogy ha belegondolunk, egy nőt azzal lehet a legeslegkiszolgáltatottabb helyzetbe hozni, hogyha nem rendelkezhet a saját reprodukciója felett, és ha akarata ellenére ki kell hordania, és meg kell szülnie egy terhességet, amit nem szeretett volna. A magyar társadalom berendezkedésében is azt látjuk, hogy a gondoskodási munka, a háztartási munka, ezek az úgynevezett láthatatlan reproduktív munkák majdhogynem kizárólag a nőkre hárulnak. Ha tehát egy nőnek ki kell hordania egy nem kívánt terhességet, akkor utána sok esetben otthon is ragad. A gyerekek után járó ellátások pedig annyira alacsonyak ma Magyarországon, hogy abból nem lehet eltartani egy gyereket, ezért esetenként még az is előfordul, hogy a nők anyagi függőség miatt benne ragadnak egy bántalmazó, agresszív párkapcsolatban is. Az abortusz betiltása abszolút a nők teste és élete feletti uralkodásnak értelmezhető.
Egészen hihetetlen, hogy egy ilyen döntés abban az országban történhetett meg, amelyet gyakran csak a szabadság földjeként emlegetünk. Ilyenkor akaratlanul is eszébe jut az embernek, hogy mi is bármikor sorra kerülhetünk. Jogos ez a félelem?
Les Krisztina: Nagyon érdekes ez a kérdés, mert kétféle dolog történik egyszerre Magyarországon. Egyrészről bármikor, amikor felmerül ez a téma, a kormány azt kommunikálja, hogy nem terveznek szigorítani az abortusztörvényen. Ezt több nyilatkozatból is hallottuk már. Másrészről viszont tetten érhető az úgynevezett lopakodó szigor, ami alatt azt értjük, hogy a kormány újra és újra ki szokta közvetetten fejezni, hogy egyébként mit is gondol ebben a kérdésben. Néhány éve például az alapító tagjává váltunk egy abortuszellenes egyezménynek, és rendszeresen rendeznek életvédő konferenciákat is Magyarországon, amelyre rendszeresen meghívást kapnak ultrakonzervatív, fundamentalista keresztény politikusok és egyházi személyek például az USA-ból vagy Lengyelországból is. A kormánytagok életvédő tartalmakat osztanak meg a saját Facebook-profiljaikon, és 2012-ben Magyarország alaptörvényébe is bekerült, hogy az élet a fogantatással kezdődik és védelem illeti meg. Ezek mind nagyon erős üzenetek arról, hogy mit is gondol a kormány valójában az abortuszról. Ez az alaptörvény-módosítás Demoklész kardjaként lóg a nők feje felett, ezt alapul véve bármikor meg lehetne változtatni az abortusztörvényt.
Mintha ez egy kivárás lenne. Előtte megpróbálnak egy olyan társadalmi légkört kialakítani, amivel meg tudnak ágyazni az abortusz betiltásának.
Les Krisztina: Mindig azt szoktuk mondani a Patentben, hogy valószínűleg az egyik oka annak, hogy nem szigorítanak az abortuszon, az az, hogy a nagyon friss közvélemény-kutatások eredménye szerint a magyar társadalom igenis egyetért azzal, hogy egy nőnek ne kelljen kényszerterhességet kihordania. Csúsztatás lenne azt mondani, hogy az abortusznak magas itthon a támogatottsága, inkább úgy helyes, hogy magas a támogatottsága annak, hogy egy nőre ne legyen rákényszerítve egy terhesség kihordása. Viszont azt is látni kell, hogy Amerikában is nagyon friss közvélemény-kutatások vannak arról, hogy magas az abortusz társadalmi támogatottsága, tehát az emberek alapvetően nem akarták a szigorítást, de ennek ellenére is meglépték. Ez egy érdekes kérdés, hogy vajon a magyar kormány is meg merné-e tenni ezt a lépést annak ellenére, hogy tudják, a közvélemény mit gondol a témában.
Mit lehet tudni a hazai abortuszszabályozásról?
Les Krisztina: A magyar abortusztörvény 1992-ben született, és azóta is ez a törvény szabályozza az abortuszt. A törvényben úgy van megfogalmazva, hogy az abortusz csak bizonyos esetekben elvégezhető. Pontosan le van írva, hogy a terhesség a 12. hétig négy esetben megszakítható: ha a terhesség bűncselekmény eredménye, ha az anya élete veszélyeztetve van, ha a magzatnak valamilyen élettel össze nem egyeztethető betegsége van, és a terhes nő válsághelyzete esetén. A legtöbb abortuszt Magyarországon erre a válsághelyzetre hivatkozva végzik el. Szerencsére a törvényben nincsen nagyon pontosan definiálva, hogy mit jelent ez a válsághelyzet. Egy olyan helyzetnek írják le, ami társadalmilag vagy anyagilag ellehetetlenítené a nőt. Tehát ebben a négy esetben hozzáférhető az abortusz ma Magyarországon, és akkor ezen kívül vannak még a kivételek. Például a 18. hétig elvégezhető a terhesség megszakítása, ha a nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, vagy ha valamilyen hatósági okból a nő kicsúszott az első 12 hétből. A 24. hétig is elvégezhető, ha kiderül, hogy a magzatnak genetikai betegsége van. Inkább egyébként úgy mondanám, hogy az abortusz Magyarországon nem legális, hanem bizonyos esetekben hozzáférhető.
Hogyan zajlik le itthon egy terhességmegszakítás?
Les Krisztina: Magyarországon csak a műtéti abortusz elérhető, és annak is meg van a külön menete. A nőnek először el kell mennie egy nőgyógyászhoz, ahol kap egy igazolást arról, hogy terhes, hogy hány hetes terhes, ami a későbbiekben nagyon fontos lesz, mert ezzel tudja igazolni, hogy még a 12 héten belül van. Ezután a törvény szerint részt kell vennie kettő kötelező konzultáción, ami között három nap várakozási időnek kell eltelnie. A törvény azt is szabályozza, hogy az első konzultáción minek kell elhangoznia. Kijelenthetjük, hogy az első konzultáció a magzat megtartására irányul. A védőnőknek többek között el kell mondaniuk, hogy milyen anyagi juttatások járnak egy nőnek, ha megszüli a gyerekét, milyen intézményrendszer van, amit igénybe vehet, és beszélnek még az örökbeadásról. Hha ez nem éri el a célját, akkor beszélnek az abortusz veszélyeiről.
Ha az első konzultáció ellenére a nő továbbra is szeretné befejezni a terhességét, akkor jön ez a három nap várakozási idő, és utána kell elmenni a második konzultációra, ami már egy sokkal gyakorlatibb dolog, olyanokról beszélnek, hogy hol fog zajlani a terhességmegszakítás, ilyesmi. A Patenttel egyébként mi azt tapasztaljuk, hogy ennek a folyamatnak a során gyakran próbálják meg ellehetetleníteni a nőket. Az például többször megtörténik, hogy az első konzultáció után nem adnak időpontot a második konzultációra, hanem azt mondják a nőnek, hogy majd telefonáljon. A telefont viszont nem fogják felvenni. Olyan is van, aki már az első konzultációra sem tud időpontot kérni, mert azt mondják neki, hogy mondjuk hétfőn nyolc és tizenkettő között lehet hívni, és időpontot kérni, de megint csak nem fogják felvenni a telefont. Ezek olyan szintű terheket és akadályokat állítanak a nők elé, akik csak a saját reprodukciós jogaikkal szeretnének élni, ami nemcsak felháborító, de jogsértő is. Hiszen egy abortusz esetén a hetek múlása iszonyatosan fontos. A 12. hét elég korainak számít, főleg ha azt vesszük, hogy egy nő sokszor a 6., 8. hétben veszi észre, hogy terhes. Nagyon gyorsan elrohannak azok a hetek, amíg neki túl kell lennie ezen a két konzultáción, meg a várakozáson. Ezek apró, alig észrevehető, de nagyon sokat mondó gyakorlatok, amikkel megpróbálják ellehetetleníteni a nőket.
Gondolom annak is jó oka van, hogy a környező országok közül szinte csak nálunk nem elérhető a gyógyszeres abortusz.
Les Krisztina: Nálunk 2012-ben döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik a forgalomba hozatalát. A magyar nőknek tehát nem adják meg a döntés jogát, hogy kiválaszthassák, számukra inkább a műtéti vagy a gyógyszeres abortusz lenne a megfelelőbb. És ez is egy nagyon negatív dolog.
Pedig, ha jól tudom, a gyógyszeres abortusz kevesebb szövődménnyel jár, tehát a nők egészségére is jobb hatással van, mint a műtéti.
Les Krisztina: A gyógyszeres abortusz két tablettának a kombinációját jelenti, ami egy természetes vetéléshez nagyon hasonló folyamatot hoz létre le a testben. A nők egyedül, otthon is túl tudnak esni ezen a folyamaton. Ez az abortusz gyógyszer rajta van a WHO fontos gyógyszerekről szóló listáján és nagyon gyakran kiadnak különböző guideline-okat azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell használni ezeket a tablettákat, hogyan biztonságosak. Már évek óta az az irányelv, hogy ezeket bátran használhatják a nők otthon, a saját lakásuk biztonságában, orvosi felügyelet nélkül is. Itt is szerintem az a kulcs, hogy egy nő maga dönthessen arról, mit szeretne, hogy felmérhesse, az ő élethelyzetéhez melyik passzol jobban. Mert például a gyógyszeres abortusz után akár hetekig is vérzés jelentkezhet, míg a műtéti abortusz után pár óra, vagy pár nap vérzés van csak, és lezáródik folyamat. Viszont a műtéti abortusznál a nő teljesen elveszíti a kontrollt a teste felett, mivel altatásban végzik.
Az itthoni szabályozás mennyire számít szigorúnak vagy megengedőnek Európában?
Les Krisztina: Nagyon sok kutatás bebizonyította már, hogy a kötelező konzultáció és a várakozási idő teljesen szükségtelen. Ezzel azt üzenik a nőknek, hogy ők maguk nem tudnak egyedül döntést hozni, hogy nem is dönthetnek róla egyedül, be kell vonniuk hozzá idegeneket is. Mindezzel csak felesleges akadályokat rónak a nők elé, plusz erősítik azt az óriási stigmát, ami az abortusz körül van. Melyik másik egészségügyi beavatkozás előtt kell egy teljesen idegennel beszélgetni arról, hogy biztosan akarjuk-e? Alapvetően az szerintem viszonylag átlagos, hogy a terhesség a 12. hétig megszakítható, Ausztriában például a 14. hétig lehet.
Hogyan érzik magukat a nők ebben a rendszerben? Hozzátok milyen visszajelzések szoktak eljutni?
Les Krisztina: A Patent Egyesület 2014-ben készített egy kutatást, olyan nőkkel beszéltek, akik átestek ezeken a konzultációkon. A beszámolók szerint ezek a nők abszolút megalázó bánásmódban részesülnek, miközben azt érzik, hogy megpróbálják lebeszélni őket. Gyakran fordul elő például, hogy anyukának szólítják őket – akkor is, ha a nőnek nincsen másik gyereke. Vagy például a magzatot kisbabának, gyermeknek nevezik, amik mind-mind borzasztóan nehéz szavak, hiszen itt olyan terhes nőkről van szó, akik nem szeretnének szülni, és éppen azt próbálják elérni, hogy ne kelljen anyukává válniuk. De az is általános, hogy ugyanabban a szobában várakoznak a kötelező konzultációra a nők, mint ahol a terhesgondozásra érkező nők vannak. Vagy, hogy az abortusz után abban a szobában pihennek, ahol a vajúdó nők is vannak. Én mindezt csak annak tudom értelmezni, hogy úgy gondolja a rendszer, hogy egy óriási büntetés jár azoknak a nőknek, akik az abortusz mellett döntenek, és ilyen módokon próbál odaszúrni nekik.
Az abortuszról sokszor úgy beszélnek, mintha az minden esetben egy nagyon fájdalmas, traumatikus élmény lenne a nők számára. Ez valóban így van?
Les Krisztina: Az amerikai helyzet kirobbanása óta hirtelen nagyon erős lett az a hang, miszerint az abortusz egy szörnyű és traumatikus esemény. Ez egy életvédő narratíva, ami csak még nagyobb nyomást helyez a nőkre. Kutatások szerint abortusz után a megkönnyebbülés a leggyakrabban megélt érzelem a nőknél. De ha azt hangoztatjuk, hogy az abortusz mindig traumatikus, akkor azzal csak bűntudatot fogunk kiváltani azoknál a nőknél, akik megkönnyebbülve érzik magukat. Ezzel csak azt sugalljuk, hogy velük van a baj amiatt, mert nekik nem volt traumatikus esemény, nem gyászoltak. Nagyon fontos lenne, hogy megpróbáljuk normalizálni az abortuszt. Ez egy olyan lépés, amit egy nő azért tesz meg, hogy ne kelljen szülnie, hogy ne kelljen fölnevelni egy gyereket.
Most már ott tartunk, hogy feministák, progresszív szervezetek is elindulnak ezen az életvédő narratíván, ami egy borzalom. Ezzel nem segítünk azoknak a nőknek, akik szeretnék gyakorolni ezt az alapvető jogukat. Igen, vannak esetek, amikor ez nagyon nehéz, és nagyon szomorú döntés. Vannak esetek, amikor tényleg egy hosszas tépelődés előzi meg. De olyan is gyakran van, amikor az abortusz a legegyértelműbb döntés egy nő életében. Nincsen egyen formula, ami mindenkire igaz.
Mennyi abortuszt szoktak egy évben végezni Magyarországon?
Les Krisztina: Az elmúlt 20 évben felére csökkent a regisztrált abortuszoknak a száma. 2020-ban 23 901 terhességmegszakítást regisztráltak, 2000-ben 56 ezret. Abszolút látszik egy csökkenő tendencia a regisztrált abortuszokban, ami alapvetően jónak mondható, de azért azt is tudni kell, hogy ma már sokkal több információ áll a nők rendelkezésére arról, hogy milyen más módszerek léteznek a terhességmegszakításra. Ha valaki megengedheti magának, akkor most már viszonylag könnyű nem magyarországi körülmények között biztonságos abortuszhoz hozzáférni. Ha valaki egy kicsit utánanéz, akkor találhat az interneten más alternatívákat is. És akik ezt a fajta utat választják, ők ugye nem kerülnek regisztrálásra a számok között.
Pont 10 évvel ezelőtt beszéltem egy bécsi abortuszklinika igazgatójával, aki elmondta, hogy heti rendszerességgel járnak ki hozzájuk magyar nők gyógyszeres abortuszra. Akkor kezdett beindulni az úgynevezett abortuszturizmus.
Les Krisztina: Tavaly év vége felé beszéltünk valakivel egy bécsi klinikáról, és ő akkor azt mondta, hogy 2021-ben már heti öt-tíz magyar nő ment hozzájuk abortuszra.
Ha abortuszról van szó, az embereknek általában az az elképzelése, hogy erre a beavatkozásra csak és kizárólag a felelőtlen, tizenéves lányok tömegei szorulnak. Tényleg ők alkotják a többséget?
Les Krisztina: 2016-os KSH-statisztikák kimutatták, hogy az abortuszoknak egy nagyon-nagyon jelentős részét, több mint háromnegyedét olyan nők veszik igénybe, akiknek már van egy, kettő vagy három – vagy több – gyereke. Tehát tévhit, hogy felelőtlen kamaszlányok rohangálnak abortuszra fogamzásgátlás helyett. Döntő többségben olyan nők döntenek az abortusz mellett, akik pontosan tudják, hogy mit jelent kihordani egy terhességet, felnevelni egy gyereket. Ők tényleg felelősen hozzák meg ezt a döntést, nem pedig a jókedvükből.
Annak érdekében pedig, hogy minél inkább elkerüljük a tini abortuszokat, hangsúlyt kellene fektetni a szexedukációra, vagy éppen mindenki számára elérhetővé tenni a fogamzásgátlást. Ezen a téren, ha jól tudom, elég rosszul állunk itthon.
Les Krisztina: Igen, és itt nagyon tetten érhető, hogy valójában nem az életvédelemről van szó. Ha a kormány azt szeretné, hogy csökkenjen az abortuszok száma, annak az egyik módja ez: felvilágosítás, folyamatos szexedukáció, folyamatos edukáció az egyenlőségen alapuló párkapcsolatokról, erősíteni a fiatalokban, hogy a fogamzásgátlás közös felelősség, plusz széles körben hozzáférhető fogamzásgátlást biztosítani. Ezek helyett itthon az iskolákban az absztinenciát promotálják.
De beszélhetnénk arról is, hogy mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik szeretnének anyává válni, akik szeretnének gyereket. Nekik milyen lehetőségeik vannak itthon? Milyen lehetőségük van a munkaerőpiacon? Mi vár rájuk a kórházakban? Gondolok itt a szülészeti erőszakra. Milyen iskolába viszik majd a gyerekeiket? Mi történik, ha beteg lesz a gyerek? Rengeteg dolgot lehetne tenni azért, hogy egyrészt növekedjen a születésszám, másrészt, hogy csökkenjen az abortuszok száma. De erre a két problémára nem az abortusz szigorítása a válasz.
Mi történik azután, ha egy országban illegálissá válik az abortusz? Minden magzat meg fog születni?
Les Krisztina: Épp ellenkezőleg. A sok-sok év tapasztalata és a kutatások is azt mutatják, hogy az abortusz betiltásával csak a biztonságos abortuszok száma csökken, a nem biztonságos abortuszok száma növekszik, és a nők elkezdenek belehalni. Ezt már most látjuk Lengyelországban, és ennek a fokozódása várható. Ha egy nő nem szeretné kihordani a terhességet, akkor meg fogja próbálni megtalálni a módját annak, hogy azt megszakíthassa. És ha olyan módot talál, amihez önmagában is kárt kell tennie, akkor lehet, hogy rá lesz kényszerítve, hogy azt válassza. Konkrétan a nők halálát is tudja okozni az abortusz szigorítása, az pedig biztos, hogy sokkal inkább megnő a nem biztonságos abortuszoknak a száma.
Nekünk, magyar nőknek mire lehet vagy érdemes készülnünk? Mit lehet csinálni, ha a kormány egyszer csak úgy dönt, hogy követi az Egyesült Államok példáját?
Les Krisztina: Szerintem egyrészről fontos lenne, hogy legyünk szolidárisak egymással. Hogy legalább egymással szemben mi, nők próbáljuk meg levetkőzni ezt az óriási stigmatizálást. Próbáljuk meg kicsit feloldani az abortuszt körüllengő szégyenteljes, titkolózós légkört azzal, hogy megértjük és tudomásul vesszük, hogy a reproduktív korban lévő nőknél az abortusz igenis megtörténhet. Szerintem ez egy fontos kiindulási pont lenne, hogy normalizáljuk ezt a témát, hogy legalább egymás előtt ne kelljen szégyellni, ne kelljen félni a megítéléstől. Azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy társadalmi szinten mit lehet tenni. Hiszen Amerika példáján is látjuk, hogy a társadalmi mozgolódások nagyon sokszor semmit nem érnek.
Fotó: Getty Images
