Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök

2022. október 24.
Ő az elmúlt kétszáz év legfiatalabb kormányfője, és az első nem fehér és nem keresztény férfi, aki betöltheti a tisztséget. 

Rishi Sunaknak volt az egyetlen, akinek sikerült összegyűjtenie azt a 100 ajánlást, ami szükséges ahhoz, hogy ő legyen a Konzervatív Párt új vezetője, tehát Liz Truss lemondása után az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. Sunak nagyon fiatal, mindössze 42 éves, a 18. század óta nem volt ilyen fiatal vezetője az Egyesült Királyságnak. Továbbá történelmet ír azzal is, hogy ő az első nem fehér, nem keresztény politikus, aki betöltheti a tisztséget. 

rish-sunak-miniszterelnok

Sunak az Oxfordon politikát, filozófiát és közgazdaságtant tanult, majd a tanulmányait a Stanford Egyetemen folytatta, ahol üzleti tanulmányokat folytatott. Ő volt Boris Johnson pénzügyminisztere, népszerűségét és nevének megismerését igazán a Covid alatti programjának, a gazdaságélénkítő Eat Out to Help Out kezdeményezésnek köszönhette, melyen nem sokkal később az ejtett csorbát, hogy kiderült, megszegte a Covid-szabályozásokat, illetve hogy ő és hírhedten vagyonos felesége, Akshata Murthy sokáig nem fizetett adót az Egyesült Királyságban.

Fotó: Getty Images

Ezt már olvastad?