Egy rendkívülien hétköznapi politikus: Emine Dzhaparova, az ukrán külügyminiszter-helyettes

2022. június 02.
Az ukrajnai háború kitörésével bekerültek a nemzetközi köztudatba a szomszédos ország politikusai is, köztük sok fiatal nővel. Az ukrán külügyminiszter-helyettes például Rómába látogatott el a múlt héten, ahol fiatal újságíró-hallgatókkal találkozott – így figyelt fel rá a nemzetközi sajtó is, ugyanis Emine Dzhaparova egy politikushoz képest kimondottan visszahúzódó és botrányoktól mentes életet él.

A nép szolgája című sorozatban a jelenlegi ukrán elnök, az egykori színész, Volodimir Zelenszkij egy történelemprofesszort alakít, akiből véletlenül, egy rejtett kamerás felvétel hatására lesz az ország első embere. A sorozat rengeteg öniróniával mutatja be az ukrán politika (és bürokrácia) útvesztőit, amelyekben evickélve a filmbéli elnök némileg sajátosan (ez nem is annyira igaz) alakítja a kormányát: olyan emberek közül választja ki ugyanis a minisztereket, akiket jól ismer, és akiknek jobban bízik az őszinteségében, mint a képességeiben, tehát annyira nem is áll távol a valóságtól. A külügyminiszteri pozícióra egy kissé zaklatott karaktert, egy néhai színészt választanak, akinek egyetlen érdeme, hogy beszél angolul. De vajon mi a közös a sorozatbéli, kitalált külügyminiszterben és Emine Dzhaparovában, Ukrajna hús-vér külügyminszter-helyettesben, már ha van bármi, amiben hasonlítanak? Hát, semmi.

politikus-emine-dzhaparova-ukran-kulugyminiszter

Dzhaparova a médiából érkezett a politikába és a háború előtt kimondottan hétköznapi, földhözragadt életet élt. Sokat tanult és alaposan megdolgozott azért, hogy az ukrán külügyminiszter első számú helyettese legyen belőle. Újságíró, származása szerint krími tatár, és négy nyelven beszél folyékonyan: angolul, krími tatárul, törökül és spanyolul. 1983. május 5-én született Krasznodarban, egy Kubán folyó-menti nagyvárosban Dél-Oroszországban. Már kiskorától kezdve céltudatos volt, kitűnő tanulóként menetelt előre a ranglétrán. 22 éves volt, amikor 2005-ben részt vett az Egyesült Államok külügyminisztériuma által szervezett diplomáciai csereprogramban, ami lehetőséget kínál a jövő vezetőinek arra, hogy tapasztalatot szerezhessenek az amerikai politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet területein – ő pedig már akkor felismerte, hogy ez milyen jó befektetés lesz a jövőjébe.

Hazatérése után a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát, majd nemzetközi politológia mesterképzésen tanult, és angol tolmács lett belőle. Az egyetem után az ukrán parlamentben töltötte a gyakorlatát, majd az ukrán médiában kezdett dolgozni. Először az ATR krími televíziós csatorna műsorvezetőjeként és szerkesztőjeként, majd a Radio Svoboda újságírójaként helyezkedett el, ahol műsorokat készített a krími tatárok történetéről és nyelvéről. A diplomácia világa olyannyira megfertőzte, hogy 2008-ban elvégezte a hollandiai Klingendal Institute of International Relations diplomáciai képzését, majd tíz évvel később, 2019-ben a Volodimir Grojszman volt miniszterelnök vezette Ukrajna Stratégia Párttal indult a parlamentbe. 2020. június 10-én beérett a rengeteg tanulás és munka, ugyanis ekkor nevezték ki külügyminiszter-helyettesé.

Emine Dzhaparova privát életéről és családi állapotáról kevés információ lelhető fel az éterben, ugyanis – bár talán ez itthon meglepő – néhány országban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek egy politikus képességeire, mint a magánéletére. Az egyetlen kivétel a férje, Nimetulaev Lenur neve, akitől 2018-ban vált el, és akivel két közös lányt nevelnek, Imant és Alem-Sultant. A politikus a konfliktus előtt egy 130 négyzetméteres házat bérelt Kijevben, egy régi, 2006-os Audit használt, adóbevallása évi 556 ezer ukrán hrivnya, vagyis körülbelül 18 ezer euró volt.

Nem meglepő módon 2018-ban sem a magánéletével, hanem azzal került címlapokra, hogy egy orosz tévécsatorna vendégeként nem volt hajlandó oroszul megszólalni. „Sajnálom, de ukrán kormánytisztviselő vagyok, ezért ukránul kell beszélnem” – mondta, és folytatta, amit elkezdett, a bemondónak pedig fordítania kellett. „A krími őslakos tatárok 8 év szenvednek földjük – a Krím – megszállásától. A deportálások, etnikai tisztogatások, elnyomások és vádemelések ellenére is igyekszünk túlélni, ahogyan évszázadokon át is tettük. És ironikus módon népem szenvedései mögött Oroszország, az orosz rendszer és zsarnokainak bűnei állnak” – fogalmazott Emine Dzhaparova, aki saját bevallása szerint maga sem gondolta volna, hogy ilyen háborúba torkoll majd a két ország közti konfliktus, amelyet egyenesen az Anschlusshoz hasonlított.

Forrás: Marie Claire Italy, Ukraine UN Fotó: Getty Images

Olvass tovább!